Sem sasokat, sem patkányokat nem alkalmaznak többé a holland rendőrök

Fotó: MTI/MTVA / Lehoczky Péter

-

Drága az idomításuk és a tartásuk is. Hasznuk pedig nem sok volt.


A drónok ellen bevethető madarak iránti igény igen csekély, a madarak idomítása pedig sokkal drágább és bonyolultabb, mint gondolták – közölte a holland rendőrség. Ezért az ellenszegülő, fiókaként vásárolt madarakat nem alkalmazzák többé.

A rendőrök ősi vadászati módszerrel akarták elfogni a tiltott helyen – például repülőtereken vagy nyilvános rendezvényeken – reptetett drónokat. A Guard From Above cég több sast is betanított, a tesztekről a rendőrség videót is bemutatott. A felvételen egy sas sebesen a drón fölé repül, megragadja, majd néhány méterrel arrébb leszáll.

A módszer azonban a gyakorlatban nem volt kockázatmentes, a NOS tévé szerint ugyanis a sasok nem mindig teszik azt, amire beidomították őket. A rendőrség azt is kétli, hogy a madarak az idomítás helyén kívüli megfelelően viselkednének. A rendőrség a sasokkal kétszer tűntek fel egy-egy rotterdami, illetve brüsszeli rendezvényen, de élesben nem vetették be őket.

A rendőrség szerint azt sem lehetett megjósolni, hogy viselkednek a madarak nagy tömeg előtt.

A holland rendőrök az illegális tűzijátékhoz szánt robbanószerek, a csempészett cigaretták és emberi maradványok kiszagolására alkalmazott patkányokat sem alkalmazza, mert ezek az állatok nem alkalmasak operatív feladatok ellátására.

A rendőrség a patkányokat és sasokat megfelelő intézményekben helyezte el.