Sci-fi, ahogy még soha sem olvasott róla

Fotó: NASA / NASA

-

Költők, akik űrutazást tettek. Az asztropionírok himnuszai. Szeretkező bolygók. 5 sci-fi vers, aminek helye kellene hogy legyen a Marsra induló űrhajó könyvtárában.


Már 2013-at is a sci-fi filmek évének kiáltották ki, idén pedig legalább annyi űrutazás, invázió és féregjárat várható a mozikban, mint tavaly. Hogy a tévénézők se maradjanak galaxisok nélkül, az amerikai FOX csatorna a közelmúltban feltámasztotta Carl Sagan kultikus tudományos-ismeretterjesztő sorozatát, a Kozmoszt, ami ma is milliókat szegez a képernyők elé. De mindez csak bevezetésnek tűnik a jövő évtized közepére ígért Mars valóságshow-hoz képest. A Mars One-t, vagyis az első marsi telepesek küldetését, és az ő szereplésükkel készülő szappan- és űroperát már most is olyan hatalmas érdeklődés és rajongás övezi, ami miatt borítékolható, hogy a sorozat új fejezetet nyit majd a televíziózás történetében. A Mars-utazás bűvöletében felnövő nemzedéket viszont addig is táplálni kell sci-fikkel, mert a Mars-generáció éhsége kielégíthetetlen, ha a jövőről van szó.



A filmek, sorozatok és regények mellett azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni a költészet nyújtotta űrutazásról és az űrköltészetről. Pedig a csillagok már az írásbeliség hajnalán is ott ragyogtak a költemények felett, és valószínűleg az utolsó emberkéz írta versben is felbukkannak majd az apokalipszis után. Hold- és Napkultusz, csillagképek, állatövek kelnek és nyugszanak a líra történetének horizontján, hogy aztán az űrkutatás korával beköszöntsön az igazi sciece fiction költészet ideje is. Öt vers rövid bemutatásával most mi is hozzájárulunk az űrprogram sikeréhez.


A Föld barna fognyoma

Ki gondolta volna, hogy az elsősorban íróként ismert John Updike egy verssel kerül majd be a marslakóknak küldött űrkapszulába? A 20. századi amerikai irodalom egyik legnépszerűbb írójának versében az égitestek, mint óriási istenségek birkóznak egymással. A holdfogyatkozás spirituális élménye nemcsak bennünket, ittmaradókat, hanem az űrhajósokat is ugyanúgy megbabonázza, sőt, törékenységüket az asztronauták a kabinok ablakából kinézve még félelmetesebbnek érezhetik.


"Fényesfehér szilánk marad csak.
A szilánk forgáccsá apadtán
látjuk, bolygónk mozog:
vállon taszítja a napot,
mely süt vállunk mögül;
vállat von életünkre."

-


Szeretkező bolygók

Ha a 2001: Űrodüsszeia első perceihez egyetlen verset küld Stanley Kubrick a sötét vászonra, akkor az 1869-ben született német költőnő látomása tökéletes választás lehetett volna. A teremtés kozmikus izgalmát hozza testközelbe Else Lasker-Schüler csillag-monológja, és megidézi a bolygók vonzásában rejtőző égi erotikát. Már-már zavarba ejtő, ahogyan az időtlenség és az idő összetapad, miközben kicsap az űrpermet és feltajtékzanak a mámorkarok.


"Vad, villanó mámorkarok
feltajtékzanak s eltűnnek megint
és minden szorong és tolong
a végső mozgásban.
Már kihagy az idő lélegzete
az időtlenség ölében."

-


Ahol a szív az űrhöz idomul

A lengyel származású, de a francia nyelvű irodalmat gazdagító 85 éves költő verse az asztropionírok himnusza. Az űrutazás hajnalának optimizmusa zeng ebből a versből, annak a kornak a hangulata, amikor az asztronauták úgy indultak a Holdra, mint a nagy felfedezők az ismeretlen földrészekre. Itt a dzsungelek helyett csillagtenyészetek burjánzanak, és átélhetjük, hogy egy idegen bolygót megközelítve milyen lehet a korábban sosem látott életformákkal való kapcsolatfelvétel. Szívesen olvasnánk a Goncourt-díjas szerzőtől további műveket is magyarul, de Somlyó György után vajon ki vállalkozik arra, hogy kövesse Dobzynskit a mélyűrbe, ahol elvész a sikoly.


"És a spórák kék sója szertefröccsen,
éjek tejével tellnek a korallok.
Szín-kohókban nagy lég-szökőkutak,
rézabroncsos gomolyfelhők lyukas
hordóiból csorgó vizek. A lég
egy végső hold-csonton rág, s a sötétben
himbálja óriás fekete jég-
lámpásait."

Charles Dobzynski: “Finis Terrae” (fordította: Somlyó György)


világűr

-


Gyászdob száz lerogyó világért

A legenda szerint Weöres Sándor nemcsak a Mahruh veszésében megírt ősi bolygó pusztulását énekelte meg, hanem a csillag egész mitológiáját és történetét. A kézirat többi része a második világháborúban veszett oda, amikor barátja, Hamvas Béla lakását bombatalálat érte. Milyen lehetett ez a mű a maga teljességében, ha már az előhangban Mahruh-t egy olyan léptékű, egykori bolygónak imerjük meg, melynek “belső űrében a Nap és minden kísérője sokszorosan elfért volna”. Még az olyan világteremtő mesterek, mint Frank Herbert (A Dűne-sorozat szerzője) is biztosan ráflesseltek volna az ezerarcú költő mitikus fantasy-jére. A műből 101 négysoros versszak és egy záróvers maradt csak fent, de az elején olvasható Jegyzet már önmagában is felejthetetlen utazást nyújt Mahruh-ba, a pusztulást hozó tűz- és vízözön kezdetének idejére.


"Az ének szavai közt idegen nevek villódznak, mint iszapban a sárkányok: többnyire akkori világrészek nevei; szárazföldek, melyeket a legnagyobb földi távolságokkal úgy mérhetnénk, mint hernyó-arasszal a fakérget; akkora hegyek, hogy talpuk a Földön nem férne el és csúcsuk a Holdat elsöpörné; akkora folyamok és zuhatagok, hogy rajtuk a Hold elúszna."

Weöres Sándor


nasa goddard


Noé űrbárkája

A kortárs magyar költészet egyik legújabb felfedezése volt számunkra a 68 éves Pardi Anna korai költészete. A Napfény című sci-fiben látott pusztító fényzuhatag csapja meg arcunkat ebben a versben, amiben az apokalipszis után az emberiség túlélő gyermekei elhagyják a Földet. Noé űrbárkájának utasait azonban nem egy terraformáló kolónia békés egyhangúsága várja, hanem egy-egy vitrin az idegen bolygó múzeumában.


"Kiégett szemű gyerekek nézik,
hogy múl ki a földön az utolsó nyár.
Előbb a virágok dűlnek hanyatt,
mint leölésre szánt bamba állatok,
s színüket letépik, e mit sem érő gázálarcokat,
s a fertőzött levegő szénmonoxidjában
segélykérőn még megkapaszkodnának,
de menekül már a fű is tolongva egymás hegyén hátán,
zöld sebzi a zöldet, zöld a fáradt sárgát,
s ahová fény vetül, mindenütt szenvedés."

Pardi Anna: Sci-fi (részlet)