Schmuck Andor a saját sírhelyénél pózolt

Fotó: Vs.hu/Kozma Zsuzsi / Vs.hu/Kozma Zsuzsi

-

Hoffmann Rózsa a távolba révedez, Pokorni Zoltán a könyvespolc előtt elmélkedik, Juhász Péter teli szájjal a fényképező gépbe nevet, Mesterházy borotválkozik, Schmuck Andor pedig a saját kriptáján ül. Marosi Viktor fotográfus felkereste a magyar politikai élet fontos figuráit, és rájuk bízta, hogy milyen környezetben szeretnének pózolni. A kiállítás képein a politikusok nagy része olyan nyugisan jó kedélyű, mintha nem is kampányidőszak lenne.


Marosi Viktor a Medián 2013-as kimutatása alapján dolgozott, onnan válogatta ki az ország 36 legnépszerűbb politikusát. A portrékból készült, a G4 Galériában megtekinthető kiállítás ismertetője szerint  Viktor „a portrésorozattal arra tesz kísérletet, hogy a politikus és a társadalom, valamint a politikusok között egyre növekvő szakadék között hidat képezzen.” Magyarán: készüljenek itthon is portrék az „emberarcú politikusról”. Ezt tette például korábban Richard Avedon, aki Eisenhowertől kezdve, Reagenen és Tony Blairen át Schwarzeneggerig minden fontos politikai személyiséget lefotózott. Itthon ennek a megközelítésnek - mondjuk, az Antall Józseffel készült híres pizsamás interjún kívül - még nem igazán alakult ki a hagyománya.


-


Így valóban nagy dobás a Politikusok című sorozat, amelyben minimum mély ráncokat, csillogó szemeket, gondterhelt tekinteteket, vagy nagyokat nevető arcokat várunk. A filmre fotózott képek nagy részében ezt meg is kapjuk, a többségük frappáns, sőt azt is meg merjük kockáztatni, hogy például Bokros Lajos portréja kifejezetten ikonikusra sikerült. A képeknél azonban érdekesebbek a háttértörténetek. Egy politikust nem lehet csak úgy felkeresni, pláne elképzelhetetlen rajtakapni, miközben borotválkozik. A fotóst, aki személyesen veteti át levelét, benne a megkereséssel, hogy pártpolitikától, és mindenféle irányultságtól, megrendelőtől függetlenül szeretne fotózni, általában könnyen lerázzák a kabinetfőnökök és titkárnők. A levél vagy eljut a politikushoz, vagy nem. Ha sikerül is, mondjuk, a honvédelmi miniszterrel egy légtérbe kerülni, akkor hogyan lehetne rávenni őt, hogy a hivatalos körülmények között ugyan engedje már el magát egy húsz percre, és csináljon úgy, mintha vasárnap délután lenne. Éppen ezért hiú ábrándnak bizonyult, hogy mind a 36 politikust lencsevégre kapja Marosi. A kiállításon viszont legalább olyan fontosak az el nem készült fényképek, mint a kifüggesztettek. Sokat elárul, hogy ki az, aki időt szánt a fotózásra és ki az, aki inkább elhatárolódott. Orbán Viktor (aki 2013 februárjában csak a második legnépszerűbb politikus volt Gyurcsány után) nem ért rá fényképezkedni; a titkársága tolmácsolásában a sűrű időbeosztására hivatkozva mondta le a lehetőséget. Voltak azonban olyan esetek is, amikor válaszra sem méltatták a megkeresést, ezért Pintér Sándor belügyminiszterről, Kónya Péter az Együtt-PM társelnökéről, Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivőről és Schiffer András az LMP társelnökéről sem függenek portrék a falakon. Marosi szerint a legnehezebb feladat Tarlós István elérése volt; a főpolgármester egyszer már majdnem belement a kalandba, végül azonban mégis lemondta a dolgot.



Már-már közhely az újságírók körében, hogy a főpolgármestert egyszerűen lehetetlen közvetlenül elérni, talán csak Kálmán Olga a kivétel a szabály alól. Így nem is olyan meglepő, hogy Marosi három kört is futott Tarlósért, hogy a végén mégse szülessen meg a kép. A fotográfus először egy olyan visszautasító választ kapott, mi szerint a „főpolgármester úr nem szeret fotózkodni”. Majd néhány hónap múlva, egy újbóli megkeresés alkalmával végül Tarlós kabinetfőnök-asszonya beszélgetésre invitálta a fényképészt, és jó alaposan kikérdezte a kiállítás céljairól, de Marosi végül meggyőzte, hogy valóban pártsemleges a projekt, nem kell félni. Így rögtön továbbították őt. Na, nem Tarlóshoz, hanem a kommunikációs igazgatóhoz, aki a többi politikusról elkészült képeket akarta megtekinteni, hátha azok láttán Tarlós is kötélnek áll. Viktor viszont ebbe nem ment bele, mivel senkivel nem akart kivételezni, és belenyugodott abba, hogy nem lesz főpolgármester-portré.


A jobb fejek, vagy a több idővel rendelkező közéleti szereplők viszont általában több időt is szántak Viktorra, mint amennyi szükséges lett volna. Gyurcsány Ferenc például „azt mondta, hogy nem dohányzik, de van nála most cigaretta, szóval dohányzunk-e egyet előtte?”- mesélte Marosi, aki egyébként azzal hangolta a volt miniszterelnököt a fotózásra, hogy zenét hallgattatott vele, sőt vitt hozzá egy Villon-kötetet is, hogy abból olvasson fel a politikus. Marosi a találka előtt úgy ítélte meg, hogy Villon pajzán költeményeire fogékony lesz a DK elnöke.



Schmuck Andor a saját előre elkészítettet sírhelyén ült. Marosi szerint Schmucknak valóban kiváló humorérzéke van, így miután elfogyasztották közös ebédjüket, Schmuck meghívta a fotóst a temetőbe. A helyszínt ugyanis minden politikus maga választhatta ki még akkor is, ha azért a fotósnak is megvoltak a maga elképzelései, hogy kit milyen környezetben látna szívesen. Ez esetben viszont Schmuck teljes mértékben felelt a koncepcióért, aki azért választotta a kriptát helyszínnek, mert akkor legalább azon fog poénkodni a nyilvánosság, hogy „Schmuck, az élőhalott.”



Lendvai Ildikót nagyon nyitottnak, Szanyi Tibort pedig néha már túlságosan is közlékeny alkatnak találta a fotós - jelentsen bármit is ez utóbbi. Mesterházyt rém egyszerű volt lencsevégre kapnia, a kormányváltók miniszterelnök-jelöltje épp egyik megbeszélésről rohant a másikra, a kettő között pedig volt egy húsz perces szünete, ami alatt megborotválkozott, és végül ez is került a képre. Hende Csaba honvédelmi miniszterrel kicsit zökkenősebben indult a találkozás, mivel egy miniszteri váróban, Hende és a sajtósa társaságában kellett volna laza hangulatú, kötetlen képeket csinálni. Végül, többszöri kínos beszélgetés-kezdeményezés után, Marosinak nem volt más választása, és megkérdezte, hogy Hendének mi volt az első gondolata, mikor aznap reggel felkelt. Erre a honvédelmi miniszter úr elmosolyodott, és Marosi szerint pajzán viccmesélésekkel röpült el a maradék harminc perc.


Hende Csaba


A nagy érdeklődés reményében szándékosan a kampányidőszakra időzített kiállítás anyagába nem volt beleszólása az alanyoknak. Egy esetben kérték, hogy legyen már egy kis digitális ráncfelvarrás a képen, az analóg képek felnagyításánál azonban szerencsére nincs lehetőség a photoshopos manipulációra. Ezenkívül Jávor Benedek nem szerette volna, ha kisfiús, jégkrém-nyalogatós képe kerül a közönség elé. Marosinak azonban sikerült őt meggyőznie, hogy a fotó előnyös. A mi személyes kedvencünk egyébként Schmuck Andoron kívül Bokros Lajos volt, akinek a nyakkendő csavarós fényképéről süt a kedélyesség. A képből kitekintő Lendvai és Hoffman Rózsa mellett egyedül Bajnai portréja nem okozott meglepetést, aki ugyanúgy néz ki a képen, mint bármelyik sajtófotón. Marosi Viktor szerint ez azért lehetséges, mert csak négy percük volt találkozni, de még ennyi idő alatt is azt állapította meg Marosi, hogy számára Bajnai tekintete volt legfontosabb, mert szerinte az nagyon erős és átütő, egy „összeszedett, határozott és egyensúlyban lévő emberé”.


Marosi Viktor kiállítás

-


Szanyi Tibor