Sárkányok, vérfertőzés és meztelenkedés - ezért nézze a Trónok harcát

Fotó: HBO / HBO

-

HÁTTÉR

Folytatódik a Trónok harca, napjaink egyik legkönyörtelenebb tévésorozata, ami sokkal több puszta kardos, ­szandálos fantasynél, amelyben sárkányok, varázslók és hatalmas seregek vívják egymással csatáikat. Szpojlerveszély nem fenyeget, de elmondjuk, miért kell néznie a HBO kegyetlen meséjét.


Az HBO az elmúlt évtized során már több alkalommal is bebizonyította, hogy színvonalas sorozataival képes új életet lehelni az agyonhasznált, megunt vagy éppen lealacsonyított zsánerekbe. A Maffiózók műfajteremtő jelentőségű, a Deadwood a western elkoptatott hagyományait értelmezte újra, a Gengszterkorzó simán felveszi a versenyt a legjobb gengszterfilmekkel, a Róma lenyűgöző történelmi kirándulás, míg a méltatlanul keveset emlegetett Carnivàle – A vándorcirkusz pedig a legjobb atmoszferikus, természetfeletti széria, amit az ezredfordulót követő években készítettek. A csatorna fejesei kétségkívül az eddigi legnagyobb fába vágták a fejszéjüket, amikor George R. R. Martin monumentális regényciklusának tévés adaptálása mellett döntöttek. A 65 éves amerikai író A tűz és jég dala című fantasyfolyama ugyanis a különböző szemszögekből elmondott, sokrétűen összefonódó történetszálai és a rengeteg, egymással bonyolult kapcsolatban lévő karakter miatt óriási feladat elé állította a készítőket, akiknek évadonként mindössze tíz 50 perces epizód állt a rendelkezésükre, hogy a 900­-1200 oldalas regényeket átültessék képernyőre.


-


Az első két évadban még sikerült is az első két könyvet (Trónok harca, Királyok csatája) feldolgozniuk, ám az elképesztő terjedelmet és komplexitást figyelembe véve már nem véletlen, hogy a harmadik évad csak a Kardok vihara történéseinek első felét fedte le, míg most induló negyedik évad a könyv másik felét meséli el, bele­belecsípve a negyedik és ötödik kötet cselekményébe is. Ami a folytatást illeti, még nem lehet tudni, hogy hét vagy nyolc évados lesz­e a széria, ahogyan azt sem, hogy Martinnak sikerül­-e befejeznie az utolsó két regényt, mielőtt a sorozat utolérné őt. Ha nem végez az írással, elképzelhető, hogy a sorozat befejeződik, mielőtt az utolsó könyv megjelenik, mivel Martin már megosztotta vázlatait a készítőkkel a történet lezárásával kapcsolatban. Abba viszont a rajongók bele se mernek gondolni, hogy mi lenne, ha a 70 felé közeledő, meglehetősen mackós testalkatú íróval történne valami, mielőtt befejezné élete fő művét.



A sorozat showrunnerei és írói, David Benioff és D.B. Weiss – George R. R. Martin hathatós közreműködésével – példaértékű módon birkóztak meg a gigantikus alapanyaggal rendelkező, a tízes évek egyik leggátlástalanabb sorozatával. A Trónok harca a műfajiság szabályrendszerének megfelelően egyszerre szolgálja ki a fantasy rajongóit, és ülteti fel egy hátborzongató, tanulságokkal szolgáló szellemi, érzelmi hullámvasútra azokat, akik valami többre vágynak a növögető sárkányoknál és a véres csatáknál. A Trónok harca persze fantasynek is kiváló, hiteles és szórakoztató: a kosztümök szemet gyönyörködtetőek, a megbabonázó összhatáshoz pedig a változatos helyszínek (Izlandtól kezdve Marokkón át Horvátországig több országban is forgattak) és a hangulatos díszletek is bőven hozzájárulnak. Mindezekhez képest a CGI effektek kissé elhalványulnak, és kevésbé tűnnek meggyőzőnek (ez főleg a Mások megjelenítésénél érezhető), de ezt könnyen elnézhetjük a készítőknek, mert korántsem egy látványközpontú sorozatról van szó. A konvencióktól mentes széria egyik legnagyobb bravúrja, hogy Benioff és Weiss bámulatos arányérzékkel emelték át a képernyőre a felejthetetlen szereplőket, és ügyesen írták újra dialógusaikat. Egyetlen pillanatra sem mondtak le az udvariasnak egyáltalán nem nevezhető lélektani mélyfúrásról, illetve a viszonyok és motivációk folytonosan változó hálózatának feltérképezéséről. A Lannisterek, Starkok, Targaryenek, Baratheonok és Greyjoy­ok ármánykodással, vérfertőzéssel, bosszúkkal, lemondásokkal, traumákkal és vágyakkal átitatott kapcsolatrendszerében öröm elveszni, miközben az évadok során a morálisan jelentősen átalakuló karakterek történetei megrendítő sorstragédiákban csúcsosodnak ki.



A casting egy­-két mellényúlástól eltekintetve hibátlan, a színészi alakítások is erőteljesek, néha úgy érezzük, mintha a sorozat színészei erre a szerepre születettek volna. A Golden Globe­ és Emmy­ -díjjal megérdemelten jutalmazott Peter Dinklage legalább úgy brillírozik Tyrion Lannisterként, mint Lena Headey a galád Cersei Lannister, Emilia Clarke az erőskezű Daenerys Targaryen, Jack Gleeson pedig az aberrált Joffrey Baratheon bőrébe bújva. A mellékszereplők Lord Varystól (Conleth Hill) kezdve Jorah Mormontig (Iain Glen) ugyanilyen emlékezetesek. Habár a Trónok harcát többször érte az a vád, hogy még így is rengeteg a mellékszál és az üresjárat, amelyek miatt széttartóvá és döcögőssé válik a cselekmény, mi ezt egyetlen percre sem éreztük. A sorozat azonnal beszippantja nézőjét, amit aztán lehetetlen abbahagyni, bár az tény, hogy ha egy pillanatra nem figyelünk oda, akkor a regények ismerete nélkül könnyű elveszni a labirintusban. Mindezek együttesen teszik a Trónok harcát a televíziózás történetének egyik legerőteljesebb, legbátrabb és legbrutálisabb sorozatává, ami nemcsak az emberi természet és psziché sötét oldalára kalauzolja nézőjét, hanem egyúttal a hatalom pokoli gépezetének működéséről is lerántja a leplet.


Az új évad első epizódját ingyen, regisztráció nélkül lehet megnézni a HBO Go nevű online videotékájában.