Sámlira szállt le az amerikai vadászgép

-

Az a jó a helyből felszállni és leszállni képes repülőkben, hogy igazán precízen lehet velük manőverezni. Ez különösen akkor hasznos, ha nem nyílik ki a kerék, és egy sámlira kell letenni a gépet.


Nem nyílt ki az amerikai tengerészgyalogság egyik Harrierének az első kereke. A gépre váró repülőgép-hordozó személyzete azzal pótolta a hiányt, amivel tudta: egy sámlira emlékeztető dobozzal. Landolás után a pilóta – jegyezzük meg a nevét, megérdemli: William Mahoney – elmondta, hogy nem is látta a sámlit, érzésből tette le a gépet. A hajó legénysége, bár bízott a pilótában, a biztonság kedvéért kiürítette a fedélzetet a leszállás előtt. Egy helyből felszálló Harrier 24-30 millió dollárba került 1996-os árakon, amikor a tengerészgyalogság beszerezte a gépeket. Pár deszkát összeszögelve mankót gyártani a gépnek sokkal olcsóbb, mint összetörni egy ilyen drága vasat.


Az ötvenedik másodpercnél kezdődik a landolás