Rudas: koedukált meztelenkedésről szólnak a hírek

Forrás: Europress/AFP/Isza Ferenc

-

A nők már 117 aláírást gyűjtöttek össze a petícióra, amely a női nap megtartását kéri a Rudas Gyógyfürdőben. Szerintük a Rudas szándéka, hogy augusztustól csak koedukált napok legyenek a törökfürdő részben, a nőket igazságtalanul és hátrányosan érinti. Budapesten ugyanis csak a Rudasban van női nap, az összes többi fürdő kizárólag koedukált és férfi napokról gondoskodik.


A Rudasban jelenleg a kedd kivételével az összes hétköznap a férfiaké, a hétvégék koedukáltak. Nemrég azonban a gyógyfürdő pénztáránál kifüggesztett papír arról informálta a látogatókat, hogy augusztustól csak vegyes napok lesznek a fürdőben -írja magyarnarancs.hu. Ezt az információt a Rudas igazgatósága sem cáfolta a lapnak, viszont azt nem árulták el, hogy elvileg az augusztustól bevezetett rendszerben, a hét minden vegyes napján is lehetne-e meztelenül fürdőzni. Az igazgatóság a változtatásokkal kapcsolatban „tisztán gazdasági megfontolásra” hivatkozott, hiszen a női napokon kevesebb a bevétel. Ez a nap pedig nem hasonlítható össze egy pénteki nappal, amikor nyilván a hétvége miatt többen látogatnak el a fürdőbe. A női keddi nap megtartásáért petíció útján küzdő vendégek számára ez az egyetlen nap sem volt mindig fenékig tejfel. Hiszen a vezetőség rendre a keddi napokra időzítette az esetleges javításokat és a kellemtelen szagokkal játó munkálatokat, ami kényelmetlenné tette a női fürdőzők ottlétét. Előfordult például, hogy a szigetelő ragasztó szaga szállongott a törökfürdőben. Mindezzel ellentétben Kovács László, a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója értetlenkedését fejezte ki a petíció készítőinek, mert szerinte szó sincs arról, hogy megszüntetnék a női napot, Szőke László vezérigazgató levele is csak arról szól, hogy veszteséges a fürdőnek a keddi nap.


Persze, a férfiak is joggal lehetnek felháborodva a későbbi koedukált napok bevezetésén, kollégánk, B. Simon Krisztián rendszeres Rudas-látogató szerint „a hétköznapok koedukálttá tételével akarva-akaratlanul, meg fog szűnni a kötényes fürdőzés adta különleges rekreációs élmény, és a Rudas is beolvad a többi fürdőruhás budapesti termálfürdő közé”. A havonta fürdőzni járó Simon hozzáteszi: „a koedukált meztelenkedésben nincsen perspektíva, és ezt erősítik meg más fürdőzőkkel folytatott eszmecseréim is. Mind a nők, mint a férfiak között vannak, akik jobban ki tudnak kapcsolni, ha a fürdőzés pár órája alatt nincsenek jelen a másik nem képviselői.”


Volt már hasonló eset

2011-ben a Király fürdő jutott hasonló sorsra, mint amivel most a Rudas esetében ijesztgetnek. Ott szintén gazdasági érdekekre hivatkozva, a további veszteségek csökkentése érdekében vezették be a koedukált fürdőzést, és szüntették meg a kötényes fürdőzést. Akkor belépők árát is leszállították, nők és férfiak egyaránt pár száz forinttal olcsóbban használhatták a Királyt.

Nem azért mondom, hogy hízelegjek, de a magyar fürdők sokkal, de sokkal jobbak a másik kettőnél. A törökországi fürdőnek ugyanis nincsen medencéje, az ember márványpadokon üldögél, amikre ömlik a víz fentről, az orosz meg még ennél is rosszabb, azt kifejezetten kellemetlennek találtam: nem lehet benne mást csinálni, mint izzadni egy forró kabinban, aztán beugrani a jeges vízbe. Azt szeretem magyarban, hogy ott kellemesen ki tudok kapcsolódni a meleg vízben”.