Rózsicsökkentést! - a szabad oktatásért tüntettek

Fotó: VS.hu/Balkányi László / VS.hu/Balkányi László

-

Szabad oktatásért tüntettek Budapesten. A hideg ellenére több száz fős tömeg szinte az összes érintett szervezet képviselőjét hallhatta, egyedül a kormányzat maradt távol.


Szabad oktatásért címmel szervezett vonulásos tüntetést négy budapesti gimnazista. A demonstráció szervezésével céljuk az volt, hogy a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozó civil szervezetek között összefogást teremtsenek, és arra biztatnak mindenkit, hogy bátran vállalják fel a véleményüket. Felhívásukhoz huszonegy civil szervezet, szakszervezet és egyéb érdekképviseleti szervezet (többek közt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyartanárok Egyesülete, a Történelemtanárok Egylete, a KÖZDEMOSZ, a HaHa és az Oktatói Hálózat) csatlakozott.

Délután háromkor a Szabadság téren pár száz tüntető, ám annál több rendőr gyülekezett. Szinte mindenkinél volt valamilyen transzparens, vagy valamelyik szervezetet hirdető molinó. A szervezők itt felolvasták pontjaikat, melyben többek között pártpolitikán felülemelkedő szakmai konzultációt, a tanszabadság visszaállítását illetve a bér- és munkakörülmények javítását követelték.


-


Az itt és a további helyszíneken felszólalók leginkább a központosított oktatást és a tanszabadság hiányát kritizálták. Szerintük az elmúlt pár évben kialakított oktatási rendszer diákok, szülők és tanárok alapvető jogait vette el, és az iskolák növelik az amúgy is meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket. A tüntetésen felszólalók szerint a mai oktatási rendszer nem gondolkodó fiatalokat, hanem alattvalókat – mások szerint birkákat – nevel. A megoldáshoz szakmai egyeztetésen alapuló, jól átgondolt szakmai reformok lennének szükségesek.

A Bazilika előtt „didergő demokratáknak” felolvasták egy kelet-magyarországi középiskolás levelét. A tizedikes lány ebben azt írja le, mit jelent náluk az, hogy idén már csak az érettségizhet, aki ötven órát ledolgozott társadalmi munkában. A levélből kiderül, hogy írója az intézkedés jogosságával és céljaival egyetért, ám a gyakorlatban valami egészen más sült ki belőle. Városában ugyanis kijelentették, hogy amit ezentúl közmunkások végeztek, mostantól a középiskolások fogják, társadalmi munkában. A környéken sokaknak a közmunka volt az egyetlen munkalehetősége, és ezzel a húzással csak az ő családjában hárman fogják elveszíteni egyetlen pénzkereseti lehetőségüket.


-


Ekkorra a tömeg már nagyjából ezer fősre duzzadt, sok volt a középiskolás, de minden korosztály képviseltette magát. A Bazilika előtti fáklyagyújtás után kezdett tüntetés hangulat kialakulni, a többek közt „Rózsicsökkentést” követelő tüntetők a Szalay utcában lévő Emberi Erőforrások Minisztériuma elé vonultak. Itt a még mindig nagy létszámú rend éber őrei demonstratívan felvonultak az épület bejárata elé, nem mintha szombat este bárkinek is eszébe jutott volna bemenni oda.

A szervezők itt elmondták, hogy Hoffmann Rózsát is hívták a tüntetésre, ám az államtitkár nem jött el. Ez nem annyira meglepő, az viszont már igen, hogy a diákok arról számoltak be, hogy osztálytársaik félnek hangot adni elégedetlenségüknek, és nem mernek kimenni egy-egy tüntetésre, mert attól tartanak, később hátrányuk származhat abból. A gimnazisták személyesen tapasztalják a KLIKK-esített rendszer hátrányait, nincs kréta és tankönyv az osztályokban. Az egyik szervező diák arról is beszámolt, hogy a kényszernyugdíjazás miatt érettségi előtt, év közben küldték el az egyik kedvenc tanárát. Majd felette a logikusnak tűnő kérdést: Hoffmann Rózsa is elérte már a nyugdíjkorhatárt, ő miért dolgozhat még mindig?

Válasz nincs, és ekkora érdeklődés mellett nem is lesz. Ahogy ugyanis ment le a Nap, győzött a tél, és a tüntetés végére már csak a legkitartóbbak maradtak, akik szép csöndben indultak haza felolvadni.


-


-


-


-


-


szabad oktatásért-11

-