Rohingja tömegsírt találtak Mianmarban

Fotó: MTI/MTVA / -------------------

-

Beismerte a mianmari hadsereg, hogy részt vett tíz rohingja lemészárlásában. Holttestükre Arakán államban, egy tömegsírban bukkantak.


"Inn Din falvának lakosai és a biztonsági erők tagjai beismerték tíz bengáli terrorista meggyilkolását" – írta közleményében a vezérkari főnök hivatala. A többségében buddhista Mianmar kormánya rendszeresen bengálinak nevezi a muzulmán rohingjákat, mert Bangladesből érkezett illegális bevándorlóknak tekinti őket.

A katonák és a civilek azért gyilkolták le a rohingjákat, mert azt feltételezték, hogy a terrorszervezetnek nyilvánított Arakáni Rohingja Megmentő Hadsereg (ARSA) tagjai – áll a tömegsírt megvizsgáló katonai bizottság jelentésében.

Az ARSA tavaly augusztusban megtámadott több rendőrőrsöt és egy katonai támaszpontot. A rajtaütések után fegyveres összecsapások törtek ki, a mianmari hadsereg pedig ún. tisztogató akcióba kezdett. Az erőszakhullám elől több mint 650 ezer rohingja menekült Bangladesbe.

A mianmari hadsereg először ismerte be, hogy rohingjákat mészárolt le. Az is először fordult elő, hogy említést tesznek egy tömegsírról.

A nemzetközi közösség és a jogvédők etnikai tisztogatással vádolják a mianmari kormányt. Szemtanúk szerint a fegyveres erők falvakat gyújtottak fel, embereket mészároltak le és nők tömegét erőszakolták meg.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerint a rohingják szabad mozgását, az oktatáshoz és a munkához való jogát is korlátozzák Mianmarban.