Rogánék újabb milliárdos üzlete

Fotó: MTI / Czimbal Gyula / MTI / Czimbal Gyula

-

Arab befektetőknek adta el a Párisi udvart 2,1 milliárdért.


Csütörtökön, zárt ülésen döntött az V. kerületi önkormányzat a Párisi udvar eladásáról – írja a Város Szíve blog. A vevőről nem lehet sokat tudni, a Párizs Property Kft.-t februárban jegyezték be, pontosan hat nappal a műemlék értékesítésére kiírt pályázat meghirdetése után. A céget félmillió tőkével hozta létre egy Belize-i bejegyzésű offshore cég. A kft adatai a pályázati folyamattal párhuzamosan, kéthetente változtak: a pályázati határidő lejárta előtt a tulajdonos már két, „arab nevű” magánszemély lett a tulajdonos (egyiküknek budapesti, másikuknak pedig szaúdi lakcíme volt) később pedig 3 millió forintra emelték a vállalat tőkéjét. A szaúd-arábiai tulajdonost március végén törölték, így jelenleg egy tulajdonosa van a cégnek: Ayesh-Majdi Helmi Rida aki elvileg a XIII. kerületi Marina parton lakik, a kft-t is ide jegyezték be. A Párisi Udvar a Ferenciek tere műemléképülete, évek óta romlik az állapota, jelenleg üres, egyedül a Jégbüfé és egy trafik működik benne. - - A Város Szíve úgy tudja, hamarosan az egyik Szent István téri épületet is eladja az önkormányzat.