Robbanás az USA moszkvai követségének lakásában

Fotó: AFP / DMITRY SEREBRYAKOV / AFP / DMITRY SEREBRYAKOV

Eddig öt sérültet találtak, gázrobbanásra gyanakodnak.


Alekszandr Gorbenko, Moszkva alpolgármestere a helyszínen azt nyilatkozta, remélik, hogy a romok alatt nem lesznek további áldozatok. Pontosította az adatokat, miszerint a robbanás a Kutuzov sugárúti épületegyüttes egyik házának harmadik emeleti lakásában történt. Közölte, videofelvételek bizonyítják, hogy gázrobbanás okozta a balesetet. A lakást az Egyesült Államok nagykövetsége bérli. A Moszkva 24 fővárosi, valamint a Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint egy nőt, az amerikai diplomáciai képviselet misszió munkatársát súlyos égési sérülésekkel helikopterrel vitték kórházba. Állapota kritikus, testfelületének 80 százaléka megégett. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter személyesen intézkedett arról, hogy az amerikai sérültet a legjobb orvosok kezeljék. Az USA nagykövetségén megerősítették a hírt, hogy egy diplomatájuk sérült meg. Egy másik, ugyancsak kórházba szállított sérült állapota közepesen súlyos. További három embert a helyszínre érkezett mentők láttak el. A közép-európai idő szerint 9 órakor történt robbanás olyan nagy erejű volt, hogy a moszkvai diplomata negyed lakásának udvarra néző fala kiszakadt, de megroggyantak az emeleteket egymástól elválasztó födémek, és az épület oldalfala is megrepedt. Ezt a katasztrófavédelem ideiglenesen megerősítette. A tűzoltók és mentők nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, a balesetkor keletezett tüzet hamar eloltották a helyszín közelében. Az orosz főváros egyik legfontosabb közlekedési útvonalán, a Kutuzov sugárúton egy ideig leállították a forgalmat.