Rendőri oszlatással kezdődött a megismételt elnökválasztás

Fotó: AFP / TONY KARUMBA

-

Ellenzéki bojkott és erőteljes biztonsági óvintézkedések mellett megkezdődött Kenyában a megismételt elnökválasztás. Az ország nyugati részében a rendőrök oszlatni kezdték a választást megakadályozni próbáló ellenzéki tiltakozókat.


Az ellenzéki fellegvárakban csak kevés szavazót várnak az urnákhoz. A 72 éves Raila Odinga, az ellenzéki Nemzeti Szuperszövetség (NASA) vezetője felszólította híveit, hogy maradjanak otthon, mert változtatások híján nem biztosítottak az átlátható és hiteles választás feltételei.

A Kenya harmadik legnagyobb városának számító Kisumuban, Odinga hátországában sok szavazóhelyiség zárva maradt annak ellenére, hogy már reggel hatkor ki kellett volna nyitniuk. Az ellenzékiek több helyütt barikádokat emeltek. Szemtanúk szerint a rendőrség éles lőszerekkel lőtt a levegőbe, hogy távozásra bírja a gyülekező tüntetőket.

Az augusztus 8-i, szabálytalanságok miatt érvénytelenített elnökválasztás mind a 8 jelöltje újra megméretteti magát, köztük Uhuru Kenyatta jelenlegi elnök, aki Odinga bojkottjával könnyedén újabb ötéves mandátumot szerezhet. Augusztusban Kenyattát kiáltották ki győztesnek, de Odinga csalásra hivatkozva megkérdőjelezte az eredményt. Az ellenzéki vezető végül a legfelsőbb bírósághoz fordult, amely meglepetésre érvénytelenítette a választást.

A szavazás napján szinte tapintható a feszültség az etnikai törésvonalak mentén mélyen megosztott országban. Egy nairobi nyomornegyedben a rendőrség könnygázzal oszlatta fel az ellenzéki tüntetőket.

A kenyai választások sokszor torkolltak erőszakba a múltban: a 2007-es szavazás után mintegy 1200 ember vesztette életét és 600 ezren kényszerültek elmenekülni otthonaikból. Jogvédő csoportok szerint a rendőrség augusztusban is több tucat tüntetővel végzett.

A választásra jogosult mintegy 19,6 millió állampolgár 40 883 szavazóhelyiségben adhatja le voksát.