Rágalomnak tartja a pedofil vádat a KDNP-s

-

Szabó Ferenc hétfői közleményében igaztalan pletykákat és tudatos rágalmakat emleget az ügyével kapcsolatban. Megerősítette, hogy körmendi alpolgármesteri posztjáról lemondott, de önkormányzati képviselői mandátumát megtartja.


Szabó Ferenc szerint „az elmúlt napokban nagyon sok igaztalan támadás” érte őt a magánéletével kapcsolatban – írja a hvg.hu. Kéri ezért, hogy „igaztalan pletykák és tudatos rágalmak alapján ne ítéljék meg cselekedeteit”.

„Láthatóan a közeledő választások és a sokak szemében szálkát jelentő kutatásaim országos méretűvé növelték esetemet. Régi taktika, hogy le kell járatni, hiteltelenné kell tenni azt, aki a gondolataival, írásaival a kialakult társadalmi rendet feszegetni, megkérdőjelezni meri” – véli a politikus.

„Az ügyemben a vizsgálat folyamatban van, aminek ideje alatt nem kívánok arról nyilatkozni. Az alpolgármesteri lemondásommal is segíteni szeretném, hogy a kérdés mielőbb tisztázódjon. Önkormányzati képviselői mandátumomat megtartom. Tetteimért mindig felelősséget vállaltam, a jövőben is ezt kívánom tenni” – tette hozzá.

Szabó Ferenc közleménye végén köszönetet mondott azoknak, akik „a média által felkorbácsolt rágalomhadjáratban” mellé álltak.

Múlt kedden a nyugat.hu írta meg, hogy Szabó Ferencnek azért kellett lemondania alpolgármesteri posztjáról, mert egy 16 éves diáklánnyal tart fenn évek óta viszonyt, aki korábban a tanítványa volt abban a körmendi általános iskolában, ahol tanít.

Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn közölte, hogy kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettessel szemben indult nyomozás az ügyben, amelyben egy magánszemély tett feljelentést.

A politikus egy hete még azzal indokolta lemondását, hogy a magánéletében történt változások és más feladatai megszaporodása miatt nem tudja tovább betölteni az alpolgármesteri tisztet. Megerősítette, hogy január 27-én lemondott a KDNP-ben viselt tisztségeiről is.