Radikális hitszónokokat tartanak nyilván Belgiumban

-

A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) adatai szerint 622 dzsihadistát, köztük mintegy 80 szélsőséges nézeteket valló muzulmán hitszónokot tartanak nyilván Belgiumban - közölte a La Libre Belgique belga napilap.


A beszámoló szerint a nyilvántartott szélsőségesek mellett mintegy húsz, "magányos farkasnak"tartott, radikalizálódott embert figyelnek meg a hatóságok, akik ez idáig semmilyen formában sem nyilvánították ki szimpátiájukat az Iszlám Állam, vagy az al-Kaida nevű terrorszervezetek mellett.

A belga Külügyminisztérium közlése szerint nagyon nehéz felismerni az egyedül tevékenykedő lehetséges terroristákat, ezért az önkormányzatok bevonásával a meglévők mellett még több helyi biztonsági központ létrehozását tervezik.

A napilap információi szerint Flandriában, Belgium flamand nyelvű, északi régiójának 308 önkormányzata közül 213-ban, Vallóniában, Belgium francia nyelvű, déli régiójának 262 önkormányzata közül 56-ban, a belga főváros 19 önkormányzata közül 15-ben működik a biztonságért felelős megfigyelő központ.

A napilap korábbi beszámolója szerint Jean-Paul Laborde, az ENSZ Terrorellenes Bizottságának vezetője nemrégiben arról tájékoztatott, hogy mintegy 90 százalékkal esett vissza az Európából Szíriába és Irakba távozó radikálisok száma.

A harcokból ugyanakkor egyre több a visszatérő, mivel az Iszlám Állam ellen létrejött nemzetközi összefogásban harcoló alakulatok sikere miatt a terrorszervezet által felügyelt terület egyre szűkül, állásait feladni kényszerül.

Az egykori harcosok visszatérésével a terrortámadások elkövetésének veszélye jelentősen növekszik Európában - tette hozzá.