R25: Szálinger Balázs és Kiss Judit Ágnes

Fotó: István Hajdu

-

Mit szúrtunk el, vagy mit szúrtak el ők? Mit gondolnak a rendszerváltásról annak 25. évfordulóján közéleti szereplők? Körkérdésünkre adott válaszaikat párosával közöljük, naponta. Szálinger Balázs és Kiss Judit Ágnes írók-költők gondolataival kezdünk.


Szálinger Balázs – Adyt olvasni és tudomásul venni


Szálinger Balázs


1. Huszonöt év távlatából nézve sikeresnek tartja-e a rendszerváltást? Jó, jobb vagy rosszabb lett az élet Magyarországon a rendszerváltásnak köszönhetően?


Nem. Nyilván nem lehet fehér-feketén megmondani, hogy jobb vagy rosszabb most. Ha az ígéreteket és a reményeket nézzük (20 év múlva Ausztria), ezeket az én generációmnak ígérték, nyilvánvalóan nem teljesültek, és már senki nem beszél róluk. 24 éve demokrácia van, zörgős-kattogós, bicskanyitogatós, de demokrácia, és jó, hogy az van. Ugyanakkor mindenki tud a falujából, saját környezetéből minimum két példát arra, hogy ebben a demokráciában is milyen szépen tudnak érvényesülni olyanok, akik a szabad választások előtti időszakban is szépen érvényesültek. Ez meg nem jó.

2. Felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a rendszerváltásba. Nekik mit kellene változtatniuk a mostani Magyarországon?

Nem tudom. Adyt olvasni, és tudomásul venni. Olykor meg Karinthyt, és álmodozni.



-


1. Huszonöt év távlatából nézve sikeresnek tartja-e a rendszerváltást? Jó, jobb vagy rosszabb lett az élet Magyarországon a rendszerváltásnak köszönhetően?


A rendszerváltás előtt hihettünk abban, hogy a világ nem önmagában abszurd és értelmetlen, hanem egy magából kifordult groteszk alaphelyzet teszi azzá. Esetünkben a kommunizmus, a szovjet megszállás. A nyolcvanas évek végén abban bíztunk, ha ez az alaphelyzet megváltozik, ha többpártrendszer, demokrácia és függetlenség lesz, akkor minden rendbe jön. Huszonöt év után kimondhatjuk: nem jött rendbe. Ahogy a boldogság is csak tíz százalékban függ a körülményektől, sokkal nagyobb arányban pedig a személyiség belső képességétől, ez igaz nemzeti szinten is. Nem végeztünk önismereti munkát. Elmaradt a múlttal való szembenézés, megmaradt viszont a hárítás, a bűnbakkeresés, az elfojtás, az önmagunkkal való meghasonlottság. Egy beteg, sérült személyiség képes újrateremteni az ismerős, otthonosan szörnyű körülményeket is. Épp ez folyik most. Az önmagunkon való belső munkát sem egyéni, sem nemzeti szinten nem lehet megúszni.

2. Felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a rendszerváltásba. Nekik mit kellene változtatniuk a mostani Magyarországon?

Ennek a felnövekvő generációnak tanára voltam és vagyok. Évről évre egyre rémültebben látom, mennyire készpénznek veszik a környezetet, amelyben élnek, mennyire hiányzik belőlük a világot megváltani akaró hevület, a közösségben való gondolkodás. Amikor az életcélokról beszélgetünk, jól fizető állást, családi házat és működő házasságot sorolnak. Pedig előttük áll a mi elpuskázott lehetőségünk: az őszinte, hiteles, erőszakmentes kommunikáció elsajátítása és alkalmazása.

Amíg egy ország polgáraiként képtelenek vagyunk egymást meghallgatni, megérteni, bocsánatot kérni és megbocsátani, addig nincs jó politikai vagy gazdasági döntés. A rendszerváltás nem a parlamentben kezdődik, hanem az iskolapadban. Nem az írott törvényekben, hanem a fejekben. Várom, hogy felnőjenek és megszólaljanak azok a gondolkodók, művészek, politikusok – bárki, akik nem próbálják megúszni a magyarság helyének meghatározását és tudomásul vételét. Annak ellenére, hogy a jelenlegi oktatás ezt egyre nehezebbé teszi.


A sorozat további részei