R25: Osztolykán Ágnes és Hollik István

Fotó: István Hajdu

-

Mit szúrtunk el, vagy mit szúrtak el ők? Mit gondolnak a rendszerváltásról annak 25. évfordulóján közéleti szereplők? Körkérdésünkre adott válaszaikat párosával közöljük, naponta. Ma Osztolykán Ágnes politikus (LMP) és Hollik István, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke következik.


Osztolykán Ágnes – Nem lettt az ország jobb, vagy rosszabb – más lett



1. Huszonöt év távlatából nézve sikeresnek tartja-e a rendszerváltást? Jó, jobb vagy rosszabb lett az élet Magyarországon a rendszerváltásnak köszönhetően?


Jómagam 15 éves voltam a rendszerváltáskor, vajmi kevés politikai rálátással, ami, azt gondolom, egy 15 éves elsős gimnazistától nem ördögtől való jelenség. 25 év távlatából, ha igazán felelősségteljesen akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy az élet MÁS lett Magyarországon a rendszerváltásnak köszönhetően. Érzésében más, szabadabb, távlatosabb. Struktúrájában sajnos nehezebben lett egyértelműen más. A struktúrában a demokrácia kikiáltásával együtt járó változások azonban sokkal lassabban zajlanak, mint ahogyan azt a rendszerváltó elit meglátásom szerint gondolta vagy elvárta. Még 25 év távlatából is azt látni, hogy a régi berögzült „szokások” főleg a politika színterén lassan változnak, ha változnak egyáltalán.

Viszonylag rövid ideig szemléltem közelről a politikát országgyűlési képviselőként, viszont sokszor kerültem olyan helyzetekbe, voltam részese olyan „monológoknak” és „párbeszédeknek”, amelyek a '60-as és '70-es évekről olvasott élményeimet hozták testközelbe. Lett mobiltelefon, internet, egy kattintás az Amazonra és máris itt a legújabb amerikai bestseller. Minden gyors. Minden folyamatosan újul és avul el, és ha te magad nem tudsz a világgal versenyt élni és rohanni, lemaradsz... És a hátrányt behozni már óriási kihívás. A rendszerváltás előtti idők lassabbak voltak és kiszámíthatóbbak.

Tinédzserként sokszor hallottam a szüleimtől és a szűkebb környezetemtől, hogy „az átkosban jobb volt. Dolgoztál, megvolt a pénzed és tudtál venni egy rúd szalámit”. Elitgimnazistaként olvasva Recsk szörnyűségeiről, tanulva, megismerve az akkori rendszert, óriási vitákat folytattam velük. Aztán egyszer csak megértettem. Az én szűk közegem a rendszerváltás vesztesei közé tartozott. Az én apám és az én anyám a „fekete vonattal” jártak Szabolcsból Budapestre építeni a szocialista fővárost. Aztán hopp, egyszer csak nincs munka, nincs megélhetés... Viszont az akkor 15 éves már a Rózsadombra járt gimnáziumba. A kislány, aki 15 évet élt az átkosban, aki tudja, mi a számháború, aki volt kisdobos és úttörő, aki el tudja énekelni a Mint a mókus fenn a fán című dalt, 90-ben már ott áll a Parlament előtt a köztársaság kikiáltásakor, majd sok évvel később ott ül a padsorokban és oktatáspolitikával foglalkozik.

Nem lett ez az ország jobb vagy rosszabb. MÁS lett. Nem fekete-fehér, hanem már keveredett bele némi rózsaszín. Sokat kell még ennek az országnak változnia, színesednie, de sajnos azt látom, hogy most szépen lassan, de visszafelé lépkedünk. A régi rossz reflexeken, a régi rossz szokásokon a lehető legnehezebb dolog változtatni. Én mégis hiszek ebben és ha generációk kellenek is még hozzá, de szépen lassan majdcsak levetkőzzük ezeket.

2. Felnőtt egy generáció, amely már beleszületett a rendszerváltásba. Nekik mit kellene változtatniuk a mostani Magyarországon?

A '90-ben születettek ma fiatal felnőttek, akik a mostani Magyarországon csak annak a fényében tudnak változtatni, amit nekik ez az ország megtanított. Azt tudják, amit hoztak otthonról, vagy amit tanultak az iskolában. Természetesen ez egy kérdés is, mely két irányba viheti el a választ. Ki mit hozott otthonról és ki mit kapott az iskolában. A magyar oktatási rendszerben azonban van egy dolog, amely hosszú évek óta nem látszik változni. Lassan azt is mondhatnánk, hogy örökérvényű: a magyar oktatási rendszer az otthonról hozott dolgokat kőbe vési, konzerválja – leginkább a hátrányokat. Magyarul, már a születéskor eldől, hogy ki hova jut. (Fehér hollónak számító kivételek vannak.)

Ez az a pont, ahol az egyén felelősségét a közösségért, az országért két külön lapon tudjuk vizsgálni. Vegyük Z-t, aki egy budai elit családba születik, a jó, sőt mi több, a legjobb iskolákba jár. Gondoljuk végig, ő mit kapott otthonról és az iskoláitól. Majd vegyük K-t, aki egy borsodi kis faluban születik, helyben jár iskolába és nem tudja levenni otthon a könyvespolcról a Révai Nagylexikont. Enyhén szólva nincsenek egy súlycsoportban. Viszont mi van akkor, ha egyiknek sem tanította meg senki, hogy az egyén maga is felelős a saját közösségéért? Kinek a feladata ez? A szülőé? Az iskoláé? Ezek a fiatalok egy formálisan már létező demokráciába születtek, de nem igazán tanulták meg, mit is jelent ez.

Én komolyan hiszek benne, hogy a demokráciára nevelés színtere az iskola. Illetve az kellene, hogy legyen. Egy olyan térnek, mely közösséget formál, mely megtanít nem csak a kötelezettségekre, hanem a jogokra is. Ahol van tér a vitára, van tér az érvelésre. Esetleg tanítanak vita- és érveléskultúrát, -technikát. Ez azonban nem létezett és nem létezik ennek az országnak az iskoláiban. Az egyén felelőssége a közösségért, az egyén véleménynyilvánítási joga és lehetősége még mindig elvont fogalmak. Az egyén még mindig csak választ. Leteszi a voksát valami vagy valaki mellett.

Azt azonban kevesek tudják elképzelni, hogy ők maguk is tehetnek dolgokat, elérhetnek változásokat, ha lassan és sziszifuszi munkával is. Igen, ennek biztosan oka a közösségek hiánya is. Igen az egyén egy közösség tagjaként sokkal inkább el tudja képzelni, hogy ŐK EGYÜTT tehetnek és elérhetnek dolgokat. Ugyanakkor vannak nyarat csináló fecskék, ha még kevés is. Vannak már ebben az országban olyan fiatal felnőttek, akik elhiszik, sőt mi több, tudják, hogy ők is tehetnek, megtehetnek dolgokat. Létrehozhatnak civil szervezeteket, független kutatóintézeteket, start-up vállalkozásokat, megmutathatják ennek az országnak, a politikának, hogy az egyén is képes tenni. Hajrá, én nekik drukkolok.


Hollik István – Ha jobb országban szeretnénk élni, akkor nekünk kell jobbá válnunk



1. Huszonöt év távlatából nézve sikeresnek tartja-e a rendszerváltást? Jó, jobb vagy rosszabb lett az élet Magyarországon a rendszerváltásnak köszönhetően?


Nekünk a rendszerváltás teremtette meg a szabadságot, ebből a szempontból mindenképpen sikeres volt. Az élet viszont nem a rendszerváltás aktusa miatt lett jobb vagy éppen rosszabb. Sokkal inkább attól, hogy az elmúlt 25 évben mennyire tanultunk meg kezdeni valamit az ölünkbe esett szabadsággal és az ehhez kapcsolódó lehetőségekkel, felelősséggel. A mi generációnk – főként egy világgazdasági válság után – ebben a tanulási folyamatban szerintem jól áll. Mi már tudjuk mit várhatunk (és mit nem) a politikától, az államtól, a minket körülvevő közösségeinktől és azt is, hogy saját magunknak mit kell tennünk céljaink eléréséért.

2. Felnőtt egy generáció, amely már beleszületett a rendszerváltásba. Nekik mit kellene változtatniuk a mostani Magyarországon?

Az elmúlt 25 évben Magyarország – minden hibája ellenére – összerázódott. A demokrácia intézményei stabilak, jogállamiság van. Lehet vállalkozni, véleményt mondani, elmenni szavazni vagy otthon maradni. A keretek tehát adottak. Rá kell döbbenjünk, hogy a többi csak rajtunk múlik. Ha jobb országban szeretnénk élni, akkor nekünk kell jobbá válnunk. Ha büszkék akarunk lenni arra, hogy sikeres nemzet vagyunk, akkor nem másra kell mutogatnunk, hanem magunknak kell megkeresni a siker útját. A mi generációnk szerintem ebben, az élethez, a munkához való hozzáállásban tud változást hozni.

Mi már úgy járunk-kelünk Európában, mintha csak a szomszéd faluba ugranánk át. Sok tapasztalatot gyűjtünk más országokból is. Ezért minden nehézség ellenére talán mi már le tudjuk vetkőzni a magyar kishitűséget és a minőségre való törekvésünkkel egy sikeres országot tudunk építeni.


A sorozat további részei