R25: Balázs Zoltán és Balavány György

Fotó: István Hajdu

-

Mit szúrtunk el, vagy mit szúrtak el ők? Mit gondolnak a rendszerváltásról annak 25. évfordulóján közéleti szereplők? Körkérdésünkre adott válaszaikat párosával közöljük, naponta. Ma Balázs Zoltán közgazdász, politikatudós és Balavány György publicista következik.


Balázs Zoltán – Az igazi feladat egy újabb rendszerváltás lehetne


1. Huszonöt év távlatából nézve sikeresnek tartja-e a rendszerváltást? Jó, jobb vagy rosszabb lett az élet Magyarországon a rendszerváltásnak köszönhetően?


A rendszerváltás sikeres volt, igen. A tévedések és a hibák ellenére is. Elmaradtak bizonyos politikai aktusok (elsősorban egy erősebb alapokon nyugvó alkotmány létrehozása), társadalompolitikai döntések és közmegegyezések (mi legyen a munkaerőpiacról végleg kiszorulókkal? a nyugdíjasokkal? a legkisebbekkel? mit szabad ígérni és mit nem?), valamint morális szembenézések (ügynökkérdés, XX. század bűnei). Mindezek és sok minden más azonban pótolható, javítható lett volna. De nem így történt, s ez nem „a rendszerváltás” bűne.

A későbbi mulasztások miatt tűnik úgy, hogy a rendszerváltás sikertelen volt. Nem volt az. De valószínű, hogy a társadalom ma dezorientáltabb, dezintegráltabb, frusztráltabb és traumatizáltabb, mint a Kádár-rendszer második felében volt, függetlenül attól, hogy sokan igenis jobban élnek, több lehetőséggel és szabadsággal. Ám a mulasztások mindig megbosszulják magukat.

A politikai elit radikálisan megosztottá vált, műveletlenné, nemzetközileg tájékozatlanná, mohóvá, kontraszelektálttá, cinikussá és rövidtávú járadékvadásszá anyagi és politikai értelemben egyaránt. Legjobbjai tisztában voltak és vannak a mulasztásokkal, itt-ott segíteni is próbáltak, de alapjában véve csődöt mondtak, szándékaik és tetteik gyakran visszájukra fordultak. A választók pedig illúzióikat elvesztették ugyan, de hitet nem találtak.

2. Felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a rendszerváltásba. Nekik mit kellene változtatniuk a mostani Magyarországon?

A megegyezés és a megértés esélyeit megkeresni. Nem lehet sikeres, de még élhető politikai társadalmat sem építeni kizárólag a párt/tábor-logikára, még egy nagy országban sem. Újra kéne gondolni a politikai intézmények és a választások rendszereit, a felelősségi és számonkérési viszonyokat. Mélyebben demokratikus – azaz valódi önkormányzó – kultúra felé kéne elmozdulni, az iskolaszéktől az esküdtszékig, a helyi közösségektől az egyetemekig.

Az államot végre meg kéne próbálni korlátok közé szorítani. El kellene helyezni Magyarországot a realitások nemzetközi térképén. Kevesebb jogot kéne alkotni, de azt pártatlanul és igazságosan alkalmazni. Abszolút prioritássá tenni a közoktatás minőségi javítását, különösen a legelmaradottabb régiókban. Mindez nem mond ellent a politika versenylogikájának. Helyesebben ellentmond, de nem naív módon felülírni igyekszik, hanem körülírni azt, ahol és amiben a verseny megengedett és helyénvaló.

Ahogy a kapitalizmus sem a kíméletlen élethalálharcról szól (ez félreértés), hanem a rivalizálás és az együttműködés, a versengés és a közös érdek képviseletének sajátos elegyéről, úgy a politikai tevékenységben sem csak a győzelem és a vereség ízét, hanem a közösség erejét és élvezetét és meg lehet találni. Csakhogy ez nem generációs kérdés, sőt, az új generációkon belül éppen a kölcsönös fenekedés kultúrája látszik elterjedtebbnek. Ezért az igazi feladat egy újabb rendszerváltás lehetne. Ám ma nyoma sincs új Monornak vagy új Lakiteleknek.



Balavány György – A politikai rendszer esszenciálisan változott meg


1. Huszonöt év távlatából nézve sikeresnek tartja-e a rendszerváltást? Jó, jobb vagy rosszabb lett az élet Magyarországon a rendszerváltásnak köszönhetően?


Jobb lett és rosszabb. Nem értek egyet az elterjedt nézettel, hogy csak „úgynevezett” rendszerváltozás történt: a politikai berendezkedés, hála Istennek, esszenciálisan változott meg – nem kell ebbe persze semmi hősit belemagyarázni, az akkori helyzetben nemigen lehetett volna rendszert nem váltani, mindenesetre lett választhatóság és több párt, megszűnt Magyarország katonai megszállása, lehettek fontos kérdésekben népszavazások stb., és ez jó.

Igazi diktatúrában nőttem föl, az embert bevitték és megverték a rendőrök pl. a Székely Himnusz énekléséért, de azt nem írhatta meg az újság, vagyis: a politikai véleménynyilvánítás erőszakos korlátozása nem hatalmi túlkapás volt, mint manapság, hanem a szisztéma része. Ma lehet szidni a hatalmat, aztán persze megunni és hazamenni, de az más kérdés.

A miénk egy vacak rendszerváltás lett: a diktatúra működtetői nem takarodtak el, a privatizáció nyertesei nem a kisiparosok, géemkázók, téemkázók, háztájizók lettek, akikre egy hosszabb távon is működő gazdaságot építeni lehetett volna, hanem azok, akik máig milliárdos kamuprojektekből vitézkednek, de egyébként tesznek rá, hogy az országgal mi lesz.

A „nem is történt meg”-narratíva, persze, terjed: ki az (az oligarchákon és üzletfeleiken kívül), aki ilyennek remélte az azóta eltelt időszakot? A politikailag kevéssé tudatos rétegek számára a rendszerváltás elsődlegesen a fogyasztói társadalom ígéretét jelentette: Mariahilferstrasse minden városban, nyugati autók, csillogó szupermarketek, nyaranta el lehet menni Olaszba vagy Görögbe.

Ehelyett kaptak egy életszínvonal-hullámvasutat, ahol egyre több a lejtmenet, rég le kellett adni a Suzukit, és már SZOT-üdülő sincs. Akik sokkal szabadabb és igazságosabb társadalmat szerettek volna, kaptak egy számtalan vérlázító igazságtalansággal terhelt, korlátolt és korlátozott, beteg, buta, működésképtelen országot, körülbelül ugyanilyen társadalommal. Ami engem illet, a jóléti vagy szociális piacgazdaság híveként azért vagyok szomorú, mert egyre kevesebb esélyét látom az ésszerű és méltányos újraelosztásnak, a korrekt adórendszernek, a szubszidiaritásnak, valamint annak, hogy emberi szavakat váltsanak egymással az emberek, ha a politika kerül szóba.

2. Felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a rendszerváltásba. Nekik mit kellene változtatniuk a mostani Magyarországon?

Mindent. Nyilván nehezek a dilemmáik, mert az előttük járó generáció, amelyet ösztönösen és természetesen követnének, hiteltelennek, önzőnek és üresfejűnek bizonyult. Rémülten látom, ahogy az öntudatra ébredő fiatalok kezdik átvenni a rendszerváltó generációk gesztusrendszerét és mániáit, és tömegestül illeszkednek be például a régi pártok ifjúsági tagozataiba.

Én már azt sem értem, miért Led Zeppelint hallgatnak, de ez még hagyján; azt végképp nem tudom megemészteni, hogyan lehet sokuknak Orbán vagy Gyurcsány vagy Bajnai a példaképe, hogyan vehetik ezeket egyáltalán komolyan. Szerintem a fiataloknak radikálisan szembe kellene fordulni a doktriner, huszadik századi baromságokkal, amikkel nap mint nap teleböfögik itt az agyukat; de legalább ki kéne röhögniük ezt az egészet, és olyan politikát csinálni végre, ami az övék.


A sorozat további részei