Puskás: az ENSZ migránscsomagja nagyon ismerős

Forrás: Fidesz.hu

-

A Fidesz frakciójának szóvivője szerint Sorosnak hasonló terve van.


A Fidesz és a KDNP elutasítja az ENSZ migránscsomagját – mondta Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője. Ha az ENSZ elfogadja ezt a migránscsomagot, akkor az azt jelentené, hogy a migráció zöld utat kap világszerte, és a nemzetközi jogon át ráerőltetnék az országokra ezeket a migránsbarát javaslatokat – mondta Puskás.

A javaslatok nagyon ismerősek, a Soros-tervben csupa ehhez hasonló gondolatot lehet olvasni – mondta a szóvivő, aki felidézte ezek közül az évi egymillió migráns behozatalát, a családegyesítés segítését, azt, hogy legalizálják a gazdasági bevándorlást, hogy adjanak segélyt a migránsokat, és szüntessék meg a nemzeti határok védelmét.

Magyarország nem akar bevándorlóország lenni, és azt javasolják a kormánynak, ha napirendre veszi a témát, tartsa szem előtt, hogy a kormánypártok elutasítják az ENSZ migránscsomagját – mondta Puskás. A szóvivő felidézte az ENSZ főtitkárának nyilatkozatát, amelyben António Guterres szorgalmazza, hogy nyissák meg az országok határaikat, használják ki a bevándorlás előnyeit. Szerinte a migráció egyértelműen pozitív, erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat. A Fidesz és a KDNP ennek ugyanakkor az ellenkezőjét látja – mondta Puskás.

Az ENSZ főtitkára szerint káros, ha a hatóságok akadályt gördítenek a migráció elé, és olyan ambiciózus tervet kell elfogadniuk az ENSZ tagállamoknak, amely segítené a migránsok betelepítését. Ez elfogadhatatlan – mondta Puskás, aki szerint ez azt jelentené, hogy a migrációt világszinten is tovább fokozzák, a gazdasági bevándorlást legalizálnák, kiiktatnák a határvédelmet és a hatósági ellenőrzéseket. A migránsok betelepítéséről pedig világméretű egyezmény születne – mondta.

A szóvivő azt mondta: egyetlen migránst sem engedtek be Magyarországra és ezt a jövőben sem teszik. Bíznak benne, hogy ennek a politikának a folytatására április 8-án felhatalmazást kapnak majd. Azok, akik ugyanakkor védelemre szorulnak – ahogy korábban, úgy a jövőben is – megkapják majd ezt Magyarországon – mondta.

A nemzeti konzultációban az emberek nagy számban támogatták, hogy Magyarország ne váljon bevándorlóországgá. A miniszterelnök levelében arról tájékoztatja az állampolgárokat, hogy a kormány mindent megtesz, hogy továbbra is megakadályozza a migránsok érkezését. A Stop Soros törvénycsomag is ezt a célt szolgálja – mondta.

Arról, hogy előző nap egy fideszes jelölt Erzsébetvárosban tejet osztott, azt mondta: ez nem kifejezetten a választásokhoz kapcsolódó esemény, az elesettekre való odafigyelés jellemző máskor is, és különösen igaz ez a kormányra.

Arra, hogy akár 250 párt is indulhat a választáson, azt mondta: az, hogy egy párt megalakul, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy sikeresen el is tud indulni. Szerinte törvénymódosítást, amely a bizniszpártokra vonatkozott, később lehet majd megítélni.

Gyurcsány Ferenc az egyházak támogatásának csökkentését felvető nyilatkozatáról azt mondta: ezek alapján érthető és indokolt, hogy Magyarországon ő a legelutasítottabb politikus. Olyan intézményeket és értékeket támad, amelyek a magyarság számára fontosak – mondta a szóvivő.