Puigdemont az ügyvédjével találkozott Brüsszelben

Fotó: AFP / LLUIS GENE

-

Paul Bekaert jól ismeri a spanyol törvényeket.


"Igen, én vagyok Carles Puigdemont ügyvédje. Ha védelemre lesz szüksége, én fogom képviselni" – mondta Paul Bekaert, aki azt mondja magáról, hogy "jól ismeri a spanyol törvényeket". "Lehet politikai menedéket kérni, de nem tudom előre megjósolni, milyen eredménye lenne" – mondta. Az ilyen kérdésekben nem a belga kormány az illetékes, hanem egy független intézmény, a menedékkérelmi ügyekért felelős főbiztos.

Egyelőre nem világos, hogy a menesztett katalán elnök akar-e egyáltalán politikai menedékjogot kérni Belgiumban.

A La Vanguardia úgy tudja, hogy az emberi jogi ügyekre szakosodott ügyvéd korábban a baszk terrorszervezet, az ETA tagjait is képviselte. A lap szerint ő akadályozta meg, hogy kiadják Spanyolországnak a 2013 októberében Belgiumban elfogott María Natividad Jauregui Espinát, alias Peponát, akit 1979 óta köröztek több gyilkossági ügyben.

A VRT flamand tévé szerint a volt katalán elnök "ügyvédekkel és politikai képviselőkkel" is találkozik a belga fővárosban. A Le Soir szerint Puigdemont a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) magas rangú vezetőivel tanácskozik, de Joachim Pohlmann, a párt szóvivője ezt tagadta.

Charles Michel belga miniszterelnök egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap azt mondta, hogy Puigdemont politikai menedékjogot kaphatna Belgiumban, ha kérelmezné. Francken kijelentését a belga kormány több tagja is helytelenítette. Michel azt mondta, hogy a kérdés nincs napirenden, és a megjegyzés csak "olaj a tűzre". Kris Peeters gazdasági miniszter szerint nem volt bölcs dolog, amit az államtitkár mondott.

Több belga ellenzéki képviselő is felszólította Michelt, hogy tisztázza kormánya álláspontját az ügyben, mert szerintük az utóbbi napok fejleményei aláássák Belgium nemzetközi hitelességét.

A négypárti belga kormánykoalíció legerősebb pártja az N-VA, és több tagja, például Francken nyíltan támogatja a katalán függetlenségi mozgalmat.