Puigdemont ismét katalán elnök akar lenni

Fotó: Sputnik / Jordy Boixareu

-

A menesztett elnök azt kérte Madridtól, kezdjen tárgyalásokat a szakadárokkal.


Carles Puigdemont volt katalán elnök szombati videóüzenetében azt követelte Madridtól, hogy ismét léptesse hivatalba a menesztett katalán kormányt. A Brüsszelbe menekült Puigdemont szerint Madrid a katalán emberek megkérdezése nélkül oszlatta fel kormányát. A hét perces videóban a volt katalán elnök arra kérte Madridot, kezdjen tárgyalásokat a függetlenségi pártokkal. A katalánok felnőttek a demokráciához, és joguk van egy szabad köztársaság létrehozásához – mondta.

Barcelona Madrid tiltakozása ellenére referendumot szervezett, majd egyoldalúan kikiáltotta Katalónia függetlenségét. A spanyol kormány ezután feloszlatta a barcelonai kormányt, a kabinet több tagját őrizetbe vette, Puigdemont és négy társa ellen pedig európai elfogatóparancsot adott ki. Ezt ugyan később visszavonták, de Spanyolországban még őrizetbe vehetnék őket lázadás, zendülés és hűtlen kezelés gyanújával.

Az előrehozott választásokat december 21-én tartották meg. Az egységpárti Állampolgárok (Ciudadanos) 37 mandátummal az új törvényhozás legnagyobb képviselőcsoportját alakíthatja meg, ám a külön induló függetlenségi pártok – 70 képviselővel – megszerezték a többséget. Más tömörülések összesen 28 mandátumot kaptak.


Tárgyalás és fenyegetés

A spanyol miniszterelnök azt javasolta, hogy január 17-én tartsa meg alakuló ülését az új katalán parlament, és figyelmeztette a leendő katalán kormányt, hogy ne tegye ismét próbára a törvény hatalmát. Az alakuló ülésen megválasztják a parlament elnökét és vezetőségét, és attól számítva tíz napon belül kell meg kezdeni a vitát az új tartományi kormányelnök személyéről.

Mariano Rajoy képtelenségnek nevezte a felvetést, hogy ez ismét Puigdemont legyen, és külföldről kormányozza a tartományt. A függetlenséget célul kitűző három párt kormányalakítási képességét beszűkíti, hogy megválasztott 70 képviselőjük közül 8-an vagy külföldre menekültek, vagy előzetes letartóztatásban vannak, és nélkülük nincs meg a parlamenti többség.

Rajoy azt mondta: a spanyol törvények keretein belül kész a párbeszédre és az együttműködésre a leendő katalán vezetéssel.