Program van, étel nincs a rászorulóknak

Fotó: Abcug.hu / Magócsi Márton

-

A legszegényebbeket segítő állami program adminisztratív hibák miatt el sem indult Kelet-Magyarországon.


Bár a fővárosban és a Dunántúlon is csak többéves késéssel, decemberben indult el a Rászoruló személyeket támogató operatív program (RSZTOP) hajléktalanokat segítő része, a kilenc megyét magában foglaló Kelet-Magyarországon a késedelmesen kiírt közbeszerzési eljárás is eredménytelenül zárult. Így ott a programban máig nem kapnak egy tányér ételt sem a hajléktalanok, s a mélyszegénységben élő gyerekek sem jutnak hozzá az évek óta ígérgetett élelmiszercsomagokhoz – tudta meg a Magyar Nemzet. A 30 milliárdos uniós programban 2016 és 2020 között kellene ellátni alapvető fogyasztási cikkekkel (élelmiszercsomaggal, ruhával, tisztálkodószerekkel) a mélyszegénységben élő, 3 év alatti kisgyereket nevelő családokat és a rászoruló várandós anyákat, míg a rendkívül alacsony jövedelemből élő időseknek és hajléktalanoknak az étkeztetését kellene megoldani.

Bár a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) korábban azt állította, hogy decemberben elindították a programot, a valóságban szó sincs erről.

A négy alprogramból ugyanis csak egyetlen elemet, a hajléktalanok élelmezését sikerült néhány hete elkezdeni, és egyelőre ez is csak az ország egyik felében működik. A mélyszegénységben élő, kisgyermeket nevelő családok támogatása nemhogy országosan, de még a kiemelten rászoruló régiókban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében sem kezdődött meg, pedig az első körben csak az itt élő tízezer rászoruló gyermeket kellene ellátni. Az ő élelmiszercsomagjaikra ugyan már kiírták a közbeszerzési eljárást, ám az a mai napig nem zárult le, és a szociálisan rászoruló megváltozott munkaképességű emberek, valamint a rendkívül alacsony jövedelmű idősek élelmezési programja sem tart még sehol.

A hajléktalanok élelmezése kapcsán Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára Korózs Lajos szocialista képviselő írásbeli kérdésére csupán annyit árult el, hogy a tavaly kiírt közbeszerzés csak részben volt eredményes. Így fordulhat elő, hogy bár az unió négyezer fedél nélkül élő ember meleg ebédjét finanszírozná országszerte, jelenleg naponta csak háromezer adag ételt osztanak szét. Az államtitkár leszögezte: a le nem fedett területekre újabb közbeszerzést ír ki a lebonyolító, és ha a tender sikerrel zárul, kiosztják majd mind a négyezer adag ételt.

A projekt lebonyolítójának, a Hajléktalanokért Közalapítványnak a munkatársától, Szűcs-Varsányi Nórától, a program szakmai koordinátorától a lap megtudta: Kelet-Magyarországon zárult sikertelenül a tender, így most az ország ezen a részén – az uniós finanszírozású program keretében – egyetlen hajléktalan sem kaphat enni. Hozzátette: az új közbeszerzés pályázati kiírása még nem jelent meg, szerinte március közepén-végén ez biztosan megvalósul, vagyis akkortól pályázhatnak majd azok, akik Kelet-Magyarországon részt vennének a hajléktalanok élelmezésének lebonyolításában. Legkorábban tehát 2017 második felében kaphatnak majd meleg ételt a program keretében a kelet-magyarországi kilenc megyében, vagyis Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hevesben, Nógrádban, Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Szabolcs-Szatmár-Beregben, valamint Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban.

Rétvári válaszából egyébként az is kiderül, hogy érthetetlen módon az uniós programból csak hétköznapra lehet ételt biztosítani, hét végére és ünnepnapra nem. Ezért ezeken a napokon hazai forrásból állják az ebédet, de országszerte nem négyezer adagot osztanak szét, ahogy uniós pénzen, hanem csak 3500-at. Rétvári szerint a hajléktalanellátás kiegészítő hazai forrása lehetővé teszi, hogy a téli krízisidőszakra (november 1. és április 30. között) kiegészítő étkeztetést biztosítsanak, az uniós programnak köszönhetően azonban a hazai forrásból csak a hétvégén és munkaszüneti napokon kell az étkeztetést biztosítani. Az államtitkár szerint a beérkezett igényeket a „kiírásnak megfelelően támogatták”, így 3500 fő kap enni a téli hétvégéken. Arra azonban Rétvári nem válaszolt, hogy miért kapnak kevesebben enni hétvégén, mint hét közben, illetve arra sem, hogy mi várható a krízisidőszak lejárta után, vagyis lesz-e étel a tavaszi, nyári és az őszi hétvégéken.