Pintér Gyurcsány takargatnivalójáról

Fotó: MTI/Komka Péter / MTI/Komka Péter

-

Kitakarás nélkül nem lehetett volna nyilvánosságra hozni a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről szóló jelentést, mivel az személyiségi jogokat sértett volna - jelentette ki az ATV-nek adott interjújában Pintér Sándor.


Pintér: Gyurcsánynak van takargatnivalója

Az őszödi jelentésről szóló mai sajtótájékoztatóján Pintér Sándor kijelentette: félő, hogy tévútra vezetik Magyarországot, „félő, hogy manipulálják a magyar médiát”. Pintér szerint mindenki azt kérdezi, ki hozta nyilvánosságra az őszödi beszédet, de „nem az a baj, hogy elhangzott és nyilvánosságra került az őszödi beszéd, hanem az, hogy igaz”. A belügyminiszter elmondta: az a baj, hogy hazudtak, becsapták a választókat. Pintér hozzátette: a Belügyminisztérium sokáig nem kívánt ezzel foglalkozni, és 2011-ben közleményt adtak ki, hogy nem foglalkoznak a kérdéssel, az MSZP belügyének tekintik. „Nem értem, mit nem tud Gyurcsány úr, hisz minden egyes jelentés megismerésére lehetősége volt” – ismételte el Pintér, amit már az ATV-nek is elmondott. A Gyümölcsöskert és a Gerilla fedőnevű jelentések kapcsán nem lehetett bűncselekményt megállapítani, "a nyilvánosságra kerülés pedig hasznára volt az országnak” – mondta. Kérdésre válaszolva kijelentette: nem kellett titkosszolgálati munkát végezni, mivel nem történt bűncselekmény az ügyben. Kijelentette továbbá: a Gyümölcsöskert és a Gerilla fedőnevű jelentésekben nincs szó a 2006-os zavargásokról, utóbbiakról külön vizsgálatnak kellene szólnia. 2009. decemberében nem készült jelentés Őszödről, így ezt nem is lehet nyilvánosságra hozni – reagált az ATV Híradónak Pintér Sándor annak kapcsán, hogy a Demokratikus Koalíció a teljes jelentés nyilvánosságra hozatalát követeli. A belügyminiszter kifejtette: volt egy titkosszolgálati tevékenység 2006. október 9-től 2007. május 21-éig, az Alkotmányvédelmi Hivatal pedig ennek az összegző jelentését tette ki a honlapjára. Hozzátette: volt egy második ilyen jellegű tevékenység 2007. február 22-étől 2009. július 27-éig, Bajnai Gordon akkori miniszterelnök pedig 2009. novemberében kérte, hogy tájékoztassák erről. Neki viszont a júliusi jelentést küldték fel. Pintér arról nem beszélt, hogy – bármikor is készült – a szóban forgó dokumentumot miért nem akarja nyilvánosságra hozni. A belügyminiszter elmondta: személyiségi jogokat nem sérthetnek a nyilvánosságra hozatal során. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc viszont állítólag tudja, ki hozta nyilvánosságra a felvételt, hiszen „borítékba zárta és átadta Mesterházy Attilának”. Pintér a Népszabadság cikkére hivatkozva hozzátette: Gyurcsány államtitkára már 2006. májusában felajánlotta az őszödi beszéd leközlését különböző sajtóorgánumoknak, így nem érti, mi a probléma. Arra a kérdésre, hogy miért most hozták nyilvánosságra a jelentést, Pintér azt válaszolta: ezt Gyurcsány kérte idén január 8-án, „az új kormány nem jelentkezett ilyen jellegű feladatra”. Hozzátette: „ha ezekre a felszólításokra nem adunk választ, úgy tűnik, mintha cinkosok lennénk”. Pintér kijelentette: nem nekik van takargatnivalójuk, hanem annak, aki ezzel a kéréssel a Belügyminisztérium felé fordult, és aki tudja, ki volt a nyilvánosságra hozó, és ezt „borítékba is zárta”. Pintér most arról nem beszélt, hogy Gyurcsány január 8-án az ő előző esti, Hír TV-s bejelentésére reagált. A belügyminiszter azt mondta a műsorban, hogy elérkezettnek látja az időt az Őszödről szóló titkosszolgálati jelentések nyilvánosságra hozatalára, de az abban szereplők személyiségi jogait tiszteletben tartva, vagyis nevüket nem közölve. A DK ma azt írta: „Pintér belügyminiszter hazudik, amikor azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a nyilvánosság előtt többször elismerte, hogy tudja: kik a kiszivárogtatók”. Vadai Ágnes a párt közleményében hozzátette: Gyurcsány valóban kérte január 8-án a nyilvánosságra hozatalt, de csak azért, mert egy nappal korábban a belügyminiszter „maga nyilatkozta azt, hogy korábban, írásban is rögzített véleményét megváltoztatva, közzétenné az őszödi titkosszolgálati jelentés egy részét”.


Gyurcsány: Csapdát akartak állítani, és maguk estek bele

Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán ma arról írt: „Az őszödi ügy újramelegítése, a szivárogtatás körülményeiről készült titkosszolgálati jelentések manipulatív, csonkolt, mint ilyen aljas és hazug változatának nyilvánosságra hozatala a Fidesz politikai érdekeit akarta szolgálni”. A volt miniszterelnök Kósa Lajos nyilatkozatára hivatkozva arról írt: a Fidesz csapdát akart állítani, de maga esett bele. A Demokratikus Koalíció vezetője szerint Kósa beismerte, hogy „az őszödi beszéd terjesztését a Fidesz végezte”. Gyurcsány továbbá felveti, hogy a 2006. őszi zavargások hátterében a Fidesz állhat. Kósa Lajos közben a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: ő vasárnapi tévéinterjújában sem állította, hogy a nyilvánosságra kerülés előtt tudta volna, mi áll az őszödi felvételben. Kósa szerint ő csak annyit tudott, hogy van egy ilyen felvétel. Gulyás Gergely az ATV.hu-nak arról beszélt: szerinte az őszödi jelentéseket már 2011-ben nyilvánosságra kellett volna hozni, csak a Belügyminisztérium akkor azt gondolta, hogy a szocialistákon kívül mást nem érdekel az ügy. A Nemzetbiztonsági Bizottság volt alelnöke hozzátette: ő következetesen a nyilvánosságra hozás híve.