Phenjanról tárgyal Tillerson Pekingben

Fotó: AFP / ERIC PIERMONT

-

Kereskedelmi kérdésekről, Észak-Koreáról és Donald Trump amerikai elnök novemberi látogatásáról tárgyalt szombaton Pekingben Rex Tillerson amerikai külügyminiszter és Hszi Csin-ping kínai elnök.


Jang Csie-cse külügyi államtanácsossal folytatott megbeszélése előtt Tillerson közölte, hogy Trump és Hszi "nagyon rendszeres és közeli munkakapcsolatot" épített ki. Nyilatkozata szerint látogatása lehetőséget nyújt arra is, hogy felmérjék a két elnök áprilisi floridai találkozója óta a felek között elért eredményeket.

Tillerson másodszor járt külügyminiszterként a kínai fővárosban. Az elnökön és a külpolitikai főtanácsadón kívül találkozott Vang Ji külügyminiszterrel, aki közölte vele, hogy a kínai-amerikai kapcsolatok előtt "nagy lehetőségek állnak a jövőben".

Újságírók kis csoportja előtt Tillerson megjegyezte, hogy az Egyesült Államok teszteli Észak-Koreát annak érdekében, hogy lássa, érdekelt-e a párbeszédben, és azt állította, hogy közvetlen kommunikációs csatornáik is vannak Phenjannal.

"Kérdéseket teszünk fel. Kommunikációs vonalaink vannak Phenjannal, nem vagyunk teljes sötétségben, két-három nyitott kommunikációs csatornánk van Phenjannal" - mondta Tillerson. "Tudunk velük beszélni, beszélünk velük". "Szondázzuk őket (Kim rendszerét), figyeljenek továbbra is ránk" - tette hozzá. Tillerson ugyanakkor biztosított arról, hogy Kína nem játszik közvetítői szerepet Washington és Phenjan között, ez a "saját csatornáikon" történik.

Peking és Washington kapcsolata egyre fontosabb, amióta az észak-koreai kísérleti atomrobbantások és ballisztikusrakéta-kísérletek újabb szakaszba léptek, valamint a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök közötti személyes sértegetések és háborús fenyegetések nem mutatják a diplomáciai megoldás lehetőségét. Trump szigorúbb intézkedéseket követel Phenjannal szemben Kínától, az észak-koreai rendszer fő kereskedelmi partnerétől, segélyezőjétől és diplomáciai támaszától.

A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy az Észak-Korea ellen hozott ENSZ-szankciók keretében a Kínában működő észak-koreai vállalatoknak januárig be kell zárniuk. Donald Trump pedig kedden üdvözölte, hogy Kína megszakította bankközi kapcsolatokat Észak-Koreával.

Trump november 3. és 14. között Hawaiira, majd öt ázsiai országba látogat. Ennek a körútnak lesz része a pekingi tárgyalás is. Trump néhány nappal azután látogat a kínai fővárosba, hogy Hszi a kommunista párt kongresszusa nyomán várhatóan megkezdi második elnöki mandátumát.