Pelczné Gáll Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Fotó: MTI/Beliczay László / MTI/Beliczay László

-

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP) választáson.


A Fidesz-KDNP idei EP-listáját bemutató sajtótájékoztatón Pelczné Gáll Ildikó leszögezte: „a Fidesz nemzeti párt, nemzeti listát állított össze”. Ezt bizonyítandó bejelentették, hogy európai parlamenti mandátumért indul majd idén kárpátaljai, vajdasági, felvidéki és erdélyi jelölt is, illetve a diaszpóra is képviseltetni fogja magát. A múlt vasárnapi választásról Pelczné Gáll elmondta: azon a Fidesz szerinte sokkal jobb eredményt ért el, mint a négy évvel ezelőttin, mivel „a választók egyértelmű felhatalmazást adtak erős többséggel” a négy éve regnáló kormánynak. Pelczné elismételte Orbán vasárnapi szavait: a választók nemet mondtak „a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre is”. A képviselőnő egyértelművé tette, hogy meg fogják védeni a magyar földet és a rezsicsökkentést, továbbá „nem tudjuk magunkat alávetni az Európai Bizottság érdekeinek”. Szájer József a sajtótájékoztatón arról számolt be: befutó helyen szerepel a jelenlegi 14 EP-képviselő fele, a teljes lista pedig 63 fős lesz, bár csak huszonegy fő juthat majd be Magyarországról. Mint mondta, akik nem lesznek ezek között az eddigi képviselők közül, azok egy része nem kívánja folytatni munkáját, másik részükre pedig a hazai politizálásban számítanak. Kérdésre válaszolva Pelczné Gáll elmondta: előzetes számításaik szerint 10-12 képviselői hely lehet reális célkitűzés. Szájer szerint a listaállításnál fontos szempont volt az is: minden tízes blokkban legyen egy kereszténydemokrata képviselő. Azt, hogy Brüsszel elkaszálta a pálinkafőzés adómentességét, Szájer úgy kommentálta: „minden őrültség és irracionális szabály ellen eddig is küzdöttünk”. Példaként elmondta: azt sem támogatják, hogy ne lehessen hatósági áras az energiaár. „A bizottság tanulmánya bemutatta, hogy a piaci árképzés nem okozta az energiaár csökkenését” – tette hozzá Pelczné Gáll Ildikó.


Így néz ki a Fidesz-KDNP EP-listája

  1. Pelczné Gáll Ildikó
  2. Szájer József
  3. Tőkés László
  4. Deutsch Tamás
  5. Gyürk András
  6. Gál Kinga
  7. Schöpflin György
  8. Erdős Norbert
  9. kárpátaljai jelölt
  10. vajdasági jelölt
  11. Kósa Ádám
  12. Hölvényi György
  13. Dömötör Csaba
  14. Hidvéghi Balázs
  15. Tóth Edina
  16. Rákossy Balázs
  17. Csóti György
  18. Szemerkényi Réka
  19. Király Nóra
  20. Pálffy István
  21. felvidéki jelölt


Akik nem folytatják

  1. Bagó Zoltán
  2. Bánki Erik
  3. Glattfelder Béla
  4. Hankiss Ágnes
  5. Járóka Lívia
  6. Őry Csaba
  7. Surján László