Pekingből Amerikába - vonattal

Fotó: Imaginechina / Niu shupei / Imaginechina / Niu shupei

-

Kína megépítené a világ leghosszabb gyorsvasútját.


A „Kínából Oroszországba plusz az USA” vonal tervezett hossza 13 ezer kilométer lenne a Kínai Mérnökakadémia tervei szerint – írja az Independent. A vonal Kína északkeleti részéből indulna Szibériába, onnan a Bering-szoroson át Alaszkába, majd délre fordulva Kanadán keresztül érné el az Egyesült Államok határát. Egy másik, hasonlóan nagyszabású terv keretében– melynek előkészületeit már meg is kezdték Kínában – vasúttal kötnék össze Londont Moszkvával, Párizson keresztül, valamint megépítenék a második selyemutat is Németországból Iránba Törökországon át. Jelenleg e grandiózus tervek megvalósításhoz elengedhetetlen nemzetközi megállapodásokat tárgyalják a kínai állami Peking Times szerint. A negyedik vonal két végállomása Kína és Szingapúr lenne, de le lehetne szállni Vietnamban, Kambodzsában, Thaiföldön, vagy akár Malajziában is. Ezt a vonalat már el is kezdték építeni. A Kínából Afrikába irányuló vasút terveit viszont lefújták. Kétségkívül a Kína-USA vonal a legambiciózusabb mind közül: Oroszország és Alaszka között 200 kilométer csatornát kell építeni, ez négyszer olyan hosszú lenne, mint a Csalagút. Ha megépülne, ez lenne a világ legnagyobb víz alatti alagútja. „Jelenleg még a tárgyalások folynak. Oroszország már évek óta gondolkodik valami hasonlón” – nyilatkozta Vang Meng-su, a tervező Kínai Mérnökakadémia egyik szakértője. A vonat 355 km/órával száguldana, ami azt jelenti, hogy két nap alatt lehetne eljutni Kínából az Egyesült Államokba. A China Daily a tervek kapcsán megjegyzi, hogy a megvalósításhoz szükséges technológiák Kína birtokában vannak: először Tajvannal kötnék össze Kínát egy 150 kilométeres alagúton át.