Peking embere nyert Hongkongban

Fotó: MTI/AP / Kin Csung

-

A Peking által is támogatott Carrie Lamot választották Hongkong kormányzójává vasárnap – jelentette a helyi média.


A híradások szerint Carrie Lam 777 voksot gyűjtött össze a közel 1200 fős választási kollégiumban. Ahhoz, hogy már az első fordulóban győzzön, 600 szavazat is elég lett volna, vagyis nem lesz szükség második fordulóra. Lam lesz a világ egyik pénzügyi és kereskedelmi központjának számító város első női kormányzója.

A választást fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották a Kína különleges közigazgatási övezetének számító Hongkongban. Öt évre választották meg a végrehajtó hatalom vezetőjét.

A titkos szavazást a hongkongi kiállítási és konferencia-központban tartották. A választási kollégium ismert politikusokból, üzletemberekből, tudósokból, vallási és társadalmi vezetőkből állt. A szavazás idején az épületet körülzárta a rendőrség, a környékbeli utcákat ugyancsak lezárták, tartva attól, hogy demonstrálók érkeznek a helyszínre, hogy követeljék az általános választójog bevezetését, tiltakozva Peking beavatkozása ellen Hongkong „belügyeibe”. Megerősítették a biztonságot a pekingi központi hatalmat képviselő állami intézményeknél is, de a voksolás idején nyugalom volt a város utcáin.

Az 59 éves Carrie Lamot abszolút esélyesnek tartották, ő volt a hivatalban lévő adminisztráció második embere. Legfőbb riválisa John Tsang volt pénzügyminiszter volt, aki csupán 365 voksot gyűjtött, holott népszerűbb volt a honkongiak körében, mégis Lam győzött, mert Peking őt támogatta.

Hongkong hivatalban lévő kormányzója, Leung Csung-jing tavaly decemberben jelentette be, hogy nem kívánja meghosszabbítani mandátumát. Családi és személyes okokra hivatkozott, de elemzők rámutattak arra, hogy Leung nem volt túl népszerű Hongkongban.

A szociológus végzettségű Carrie Lam nagy tapasztalatot szerzett a közigazgatásban, 36 éve dolgozik a hongkongi adminisztrációban, és az elmúlt években több fontos tisztséget töltött be: 2007-tól 2012-ig fejlesztési miniszter, majd ezután főminiszter volt. Két gyermeke van, és hithű katolikus.

Kormányzói kinevezéséhez Peking jóváhagyása is szükséges, de ez csupán formalitásnak tekinthető, mivel a kínai vezetés eleve őt támogatta. Július elsején veszi át a kormányzói tisztséget Leungtól – aznap fogják ünnepelni a huszadik évfordulóját annak, hogy Hongong visszakerült Kína fennhatóság alá, és ebből az alkalomból várhatóan odalátogat Hszi Csin-ping kínai elnök.

A hétmillió lakosú, különleges kínai közigazgatási státust élvező városállam az „egy ország, két rendszer” elve alapján egyfajta autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking az utóbbi években „rövidebbre fogta a gyeplőt”, és többször megpróbálta növelni befolyását. Három évvel ezelőtt komoly, „esernyős forradalomnak” elnevezett tiltakozási hullám kezdődött ez ellen, a demokráciapárti tüntetők hetekre megbénították a kikötőváros egyes részeit. A tavalyelőtti szeptemberi parlamenti választásokon több autonómiapárti képviselő is bekerült a hongkongi törvényhozásba, ami arra utalt, hogy az elégedetlenséget nem sikerült orvosolni, csupán a szőnyeg alá söpörni.