Parkolás 57 millióért

Fotó: VS.hu/Balkányi László / István Hajdu

A parlamenti képviselők parkolásának kiváltása eddig több mint 57 millióba került.


A Kossuth tér felújítása miatt a törvényhozás tagjai és az Országgyűlés munkatársai nem tudnak a ház előtti elzárt területen parkolni, de kellett egy másik közeli, ingyenes lehetőség – írja a Népszabadság. Az elmúlt hónapokban a Szabadság téri mélygarázsban parkoltak a politikusok, de a többi dolgozó ugyanezt nem tehette meg. Az Országgyűlés Hivatal azt mondta a lapnak, az V. kerületben egy évre kiváltani parkolóhelyet 1,3 millió forintba kerül, ami a mostani 386 képviselővel számolva arányosan még mindig több pénz elköltését jelentette volna.