Pániktalálkozó Brüsszelben

Fotó: Europress6AFP/Georges Gobet / Europress6AFP/Georges Gobet

-

Az euroszkeptikus pártok előretörése akkora meglepetést okozott az európai vezetők körében, hogy rögtön össze is ültek Brüsszelben, hogy megvitassák merre tovább.


Először Francois Hollande, francia elnök mondott beszédet a nemzeti televízióban. Ő az EU leegyszerűsítésére, feladatainak csökkentésére szólított fel, miután szocialista pártja a vasárnapi EP-választásokon csúfos vereséget szenvedett és mindössze harmadik helyen futott be az euroszkeptikus Nemzeti Front és a néppárti UMP mögött. Az EU ugyanis túl bonyolult és elérhetetlen lett a választók számára, mondta. A tagállamok vezetői kedden késő délután ülnek össze, hogy megvitassák a négy napon át zajló választások aggasztó eredményeit és megbeszéljék a Bizottság következő elnökének megválasztását. Ezek mellett Ukrajna is napirendre kerül. A délutáni ülés előtt David Cameron brit kormányfő is kiadott egy nyilatkozatot, melyben arra szólította fel kollégáit, hogy vegyék komolyan a hétvégén történteket, hiszen a helyzet nagyot változott és ennek megfelelően az EU-t is át kell alakítani. Cameron beszélt Angela Merkel német kancellárral is, aki brit és francia kollégájával ellentétben nem szenvedett vereséget az EU-ellenes erőktől, sőt konzervatív pártja győztesként került ki az EP-választásokból. Megjegyezte, most az a cél, hogy visszahódítsák a szavazókat. Ezt pedig nem lehet máshogy, mint ha versenyképességet, gazdasági növekedést és munkahelyeket ígérnek a jelek szerint elkeseredett választóknak. Egyedül José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke tűnt bizakodónak, hiszen, mint megjegyezte, az EU-párti balközép, jobbközép és liberális pártok még mindig „szolid és működőképes többséget alkotnak az Európai Parlamentben.”