Pályázat nélkül kapott 24 milliót a volt államtitkár barátnője

Fotó: MTI/Beliczay László / MTI/Beliczay László

Gyanús körülmények között kapott 24 millió forintos megrendelést a KIM egykori államtitkára, Gál András Levente barátnőjének cége a minisztérium által felügyelt hivataltól.


Vizsgálatot kezdeményezett Navracsics Tibor, Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter az általa felügyelt Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalnál, miután az Index pénteken megírta, hogy Detre Diána olimpikon szörfös cége hirdetmény közzététele nélkül kiírt tenderen 24 millió forintos megbízást kapott a Nemzeti Egységes Kártyarendszerhez kapcsolódóan. A szörfös jelenlegi partnere az a Gál András Levente, aki korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára volt. A kártyarendszer tervének korábbi kidolgozása Gál András Levente nevéhez fűződik. A miniszter arra kérte Vetési Ivánt, a hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg, az Indexen megjelent hír szerinti közbeszerzési eljárás megfelelt-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, valamint a hivatal belső szabályzatainak. A hivatal a Blue Shine Kft.-vel kötött szerződést 23,9 millió forint értékben a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) központi nyilvántartás-adatbázisához kapcsolódó tanulmányok készítésére, a nyilvántartás kapcsolattervezésére, kommunikációs feladatok ellátására. A 2013-ban 500 ezer forint törzstőkével megalapított cég éppen a közbeszerzési értékhatár alatti megbízásáról először a napi.hu írt. 25 millió forint értékhatárig nem kell az ajánlatkérőnek nyilvános hirdetményt közzétenni a szolgáltatás vásárlására, elég tetszése szerint három cégnek ajánlattételi felhívást küldeni. Pár hónapja kering sportkörökben az információ, hogy Detre Diána Gál András Levente barátnője. Ők ketten korábban munkakapcsolatban álltak, amikor Gál András Levente a Magyar Vitorlásszövetség elnöke, Detre Diána pedig a szövetség titkárságának munkatársa volt. Jóviszonyukról árulkodott már az a 2012-es botrány is, amikor a Magyar Vitorlásszövetség az Év női vitorlázójának választotta Detre Dianát úgy, hogy az olimpia évében nem vett részt a magyar bajnokságon sem. Akkor a Magyar Szörfszövetség közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban: nehezményezte a kitüntetést, amely szerintük rossz üzenetet közvetít a fiatal sportolók felé. Miután Gál András Leventét a tagság 2013-ban nem választotta meg a szövetség elnökének, távozott a szervezetből Detre Diána is, aki követte egykori főnökét a Magyar Vitorlásközponthoz, amelynek oldalán szerepel a Blue Shine kft. logója. Gál András Levente korábban a KIM államtitkáraként volt felelős az ún. Magyary Programért, amelynek lényege a magyar közigazgatás korszerűsítése. Ennek része az a kártyarendszer is, amelyhez kapcsolódóan Detre Diána cége most a megbízást kapta. 2012 szeptember elején Navracsics Tibor, Vetési Iván és Gál András Levente még közösen tartott előadást a Magyary- és az ahhoz tartozó kártyaprogramról.