Palimo Story: nagyobbat szól, mint a Buena Vista!

Fotó: Schreiner Dénes / Schreiner Dénes

-

Végre egy valódi tehetségkereső a közöny ellen: elképesztő energiájú roma és magyar zenészekre bukkant Both Miklós és stábja a dávodi cigánysortól a Jászságon át Baranyáig. Több mint 10 ezer kilométert tettek meg tehetségek után kutatva az ország leszakadó régióiban. A belőlük összeállt Palimo Story nagyobbat szól, mint a Buena Vista.


Nagyobbat, mert rólunk szól. Egy párhuzamos Magyarországról, ahol simán megtörténik, hogy egy stáb bekopog egy szélre vetett sorsú falu valamelyik házába, és olyan bluesszólót kap (3:20-tól itt) egy névtelen hobbizenésztől, hogy B.B. King kezében is megállna a pengető. Ugyanitt esik meg az is, hogy az általános iskolai portás és a biztonsági őr leénekli bármelyik futtatott sztárt. Egy utcán leszólított idős asszony cigány hallgatójától (hallgató: a magyar parasztság keserveseivel rokon dalfajta) megáll az idő, a salgótarjáni oktatási központ egyik alkalmazottjáról pedig kiderül, hogy zseniális billentyűs. Csak be kellett hozzá kopogtatni. A Palimo Story tagjai a 7. Ördögkatlan Fesztiválon nyilvános próbán, workshopon és koncerten is bemutatkoztak, május óta pedig lemez is bizonyítja, hogy ezen az alig látszó, összekacsintó, szenvedélyesen tehetséges másik Magyarországon egy tucat egymásnak vadidegen roma és magyar zenész néhány hét összeszokás, ismerkedés után olyan minőségű és töltésű produkcióra képes, hogy büszkén lehetne nemzetközi színtérre vinni. Egy biztos: a Palimo üzenetére érdemes odafigyelni.



Ha Bartók Béla élne, aligha tenne ma másként: a sztori váza jó kis káeurópai roadmovie. Both Miklós és barátja, Csoóri Sándor „Sündi” (Buda Folk Band) tavaly ősszel vágott bele egy rendhagyó tehetségkereső országjárásba, hogy megérzések, hallomások, szájról szájra ajánlások alapján haladva az ország minden szegletéből felkutassanak fiatal zenészeket. A cél az volt, hogy együttest verbuváljanak belőlük és albumhoz segítsék őket. Minden tag megtalálása külön tanulságos fejezet.



Rábökéses módszerrel a tarjáni roma közösségben kezdték, a zenekar tagjai pedig végül Salgótarján mellől, Mohácsról, Dávodról, a Jászságból, Pécsről, Kápolnáról kerültek ki. A keresés végére került dobos, basszusgitáros, gitáros, tamburás, cimbalmos, szintetizátoros, fiú és lány énekes, de még két fúvós is. A folyamatot végig filmes stáb kísérte, és az elkészült többrészes dokumentumfilmet a Duna Televízió májusban műsorra is tűzte. Az egyes részek felkerültek a YouTube-ra is.



Bothékat nem a kereskedelmi tévés tehetségkutatók logikája mozgatta, nem is az autentikus népzenei gyűjtés érdekelte, hanem a legeldugottabb végeken élő zenei kultúra. Bármi, amit amatőr zenészek zsigerből játszanak, magas szinten művelnek, és jelen van, ereje van a közösségekben. Utólag így összegzik: az utazás szülte a zenekart, nem az elvárásaik. Nem hirdettek válogatókat különböző helyszínekre, és nem ígértek zsíros celebkarriert sem. Ehelyett maguk keresték fel a zenészeket. Beültek hozzájuk a családi nappalijukba, elmentek értük a cigánytelep utolsó házába, kérdezősködtek utánuk a munkahelyükön. Tudást, élményt, tapasztalatot ajánlottak, és ez kevés kivétellel elég is volt. Amikor rábukkantak egy-egy kiemelkedő zenészre, elkérték a címét, telefonszámát későbbi egyeztetésre. Sokszor már itt akadt nehézség: a zenekarba kerültek közt vannak reménytelen mélyszegénységben és viszonylag elviselhető körülmények között élők is. Kétharmaduk roma származású.



A kiválasztott zenészek januárban néhány hétre összeköltöztek Zánkán, hogy összerakják a projekt lemezének anyagát. Az összecsiszolódás egyik legnagyobb felismerése az volt – emlékeztek vissza egy kisharsányi beszélgetésen –, mennyire keveset tudnak valójában az ország különböző pontjain élők egymásról. Félreérthetetlen közös kódjuk egy volt: a zene. Egy végtelenített workshop alatt megtanulták az együttesre írt és hangszerelt Both Miklós-szerzeményeket, beletéve a dologba azt is, ami akkor és ott, tizenkét ember kölcsönhatásából született. Az eredményben, az összképben visszatükröződik egy ország zsigerekben élő zenéje, megspékelve mindezt a Bothra annyira jellemző stenkes, progrockos csavarral.



És hogy mi köze ehhez egy altaji torokénekesnek, andalúz flamencozenészeknek és kenyai énekeseknek? A Palimo Story velük együtt debütált április végén a Mediawave-en, kirobbanó sikerrel rögtön a mély vízben, májusban aztán önálló koncerten is Budapesten, az Erzsébet téren. Amire a projekt vállalkozott, annak a nyári koncertturnéval hamarosan vége, már ami a kereteket és az anyagi hátteret illeti. Hogy lesz-e aztán a Palimóból kis magyar Buena Vista, az már legkevésbé rajtuk múlik.


Palimo story


Névjegy

A Palimo tagjai

Both Miklós – gitár, Csoóri Sándor „Sündi” – brácsa, Oláh Dániel „Kobra” és Bíró Márta – ének, Balog Tamás „Cérna” – tambura, Báder „Dzsoni” János – cimbalom, Milák Richárd – gitár, Sára Csobán és Gárgyán Zoltán – szaxofon, Kállai Géza – basszusgitár és Horváth Péter – dob. Legközelebb a Mesterségek Ünnepén, az Oroszlános udvarban lépnek fel augusztus 18-án.

Both Miklós

Az erdélyi népzene és a fővárosi cigányzene határain sasszézik évek óta, Bartókkal és Hendrixszel összekacsintva. Harminchárom éves kora ellenére a magyar folk-rock progresszív alapfigurája. Nemzetközi szinten is jegyzett gitáros: készített lemezt a Himaláján, végigturnézta Európát és Kínát. Gitárprímásnak is mondott katalizátor, a Rendhagyó Prímástalálkozók rendszeres résztvevője. Számtalan népzenei és világzenei projekt fűződik a nevéhez. Játszott a VHK-ban és a Barbaróban, később megalakította a Naprát, készített Radnóti-albumot, tavaly pedig egy jazzes, akusztikus világzenei supergroup élére állt: a Lukács Miklóssal, Szokolay Dongó Balázzsal, Dés Andrással és Novák Csabával közös Folkside project folkpoplemeze, a Csillagfészek szép szakmai sikert hozott. Roma zenei workshopjai adták a Palimo Story ötletét, amelyet a Ragyogó Évezred Produkció segítségével tudott megvalósítani.