Pálfi: Andy Vajnának egyetlen filmje sem lesz nyereséges itthon

Fotó: MTI/MTVA / Kallos Bea / MTI/MTVA / Kallos Bea

-

Szép és dicső dolog, hogy Pálfi György legújabb filmje, a Szabadesés, kijutott a rangos Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválra, különös és gyanús viszont, hogy a Szabadesésnél sokkal korábban beígért, magyar viszonylatban méregdrága filmet, a Toldit még csak el sem kezdték forgatni. A trilógiát feldolgozó, romantikus, történelmi, milliárdos akciófilmet már tavaly ősszel filmre kellett volna venni, ehhez képest a projekt spájzolva van. Hogy miért? A rendező szerint ezért.


Pálfi György nem az a fajta rendező, aki hagyja magát, ha éppen ellehetetlenítik a magyar filmgyártást. A hazai mozgóképipar legsötétebb időszakában, amikor gyakorlatilag nem készült semmi, ő nulla forgatási nappal összerakta a Final Cutot. Színészek nem kellettek hozzá, csak vágók, és így is a magyar filmtörténet emlékezetes darabja lett. Aztán mivel a temérdek felhasznált klip szerzői jogai miatt a film forgalmazási díja gyakorlatilag megfizethetetlen lett volna, oktatási segédanyagként vetítették a produkciót hébe-hóba, mígnem egy tankönyvhöz csomagolva eljuthatott DVD formájában a széles közönséghez is az alkotás. Csel kellett hozzá, összejött. Pálfi most újra az ellehetetlenítésnek, az alkotói erők blokkolásának fázisáról beszél, mert a „nagy magyar projektet” nem hagyják elkészülni a Filmalapnál. Milyen fázisban ragadt le a Toldi? Megírtuk, és a Filmalap elfogadta a forgatókönyvet, és azt is tudjuk, hogy kik lesznek a színészeink, noha még egyikőjükkel sem tudattuk az örömhírt, mert addig nem akarjuk őket hülyíteni, amíg nem indul be a gyártás. Ezenkívül megnéztük már a gyártási helyszíneket, amelyeket kétszer is bejártunk technikai terepszemlével, azaz a kaszkadőrszakértő, a díszlettervező, az operatőr, a világosítók és az asszisztensek is mind látták és jóváhagyták az összes helyszínt. Megterveztük az akciójeleneteket, a díszleteket és a jelmezeket is. Mindennel készen voltunk már tavaly októberre, hogy elkezdjünk forgatni. És azóta ebben az állapotban a fiókban fekszik a projekt? Gyakorlatilag igen. Miután mindennel megvoltunk, prezentáltuk az egészet a Filmalapnak, ahol senkinek nem volt ellenvetése, csak annyit kértek, hogy még egyszer menjünk ki a helyszínre, és csináljunk egy alapos költségvetést, amelyben még az utolsó szöget is elszámoljuk. Az így kiegészített és novemberben ismét leadott költségvetés több lett, mint az a 900 millió, amit a Filmalap megítélt, de erre készültünk, koprodukciós partnereket kerestünk a kiegészítéshez. A baj nem is kifejezetten a költségekkel van. Idén márciusra elvileg született egy döntés, amelyben tudtommal elfogadták az összeszámolt kiadásainkat. Hivatalosan azonban csak annyit közöltek velünk, hogy konzultációra hívják az alkotókat. A konzultáció azóta sem történt meg, és apró, informális beszélgetésekből kell kitalálnunk, hogy mit akar a Filmalap tőlünk. Úgy tudjuk, valószínűleg szeretné a filmet, csak nem úgy, nem abban a rendezői elképzelésben, ahogy mi gondoltuk. De persze ez is csak feltételezés. Ezek szerint a Filmalapnak a már korábban jóváhagyott filmtervvel van baja. Igen, úgy tűnik, csak éppen Andy Vajna nem hajlandó velünk találkozni. A másik négy döntnök az alapnál nagyon segítőkész, nagyon megértő, valószínűleg a maga hatáskörében rengeteget is tesz az ügyünkért, de valahogy mégsem megy előre semmi. Még közös konzultációt sem tarthatunk Vajna nélkül. És az informális beszélgetések alapján azt szűrtem le, hogy arra hivatkoznak, hogy nagyon nagy a költségvetés, ezért határoznak nehezen, illetve nem merik rám bízni a filmet, mert én még nem csináltam akciót. Ezért a legújabb fejlemény az, hogy a filmalap szeretne látni egy jelenetet a filmből, amihez majdnem az egész filmet elő kell készítenünk, hiszen szereplők és ruhák kapcsolódnak hozzá, hogy aztán megvágjuk, utómunkázzuk, és amennyiben tetszik a Filmalapnak, és meggyőződnek végre, hogy tudok filmet rendezni, az egész film gyártását elkezdjük elölről.



Tényleg azért nem lesz film, mert még nem rendeztél kardozós jelenetet? Úgy tűnik, szeretnék, ha lenne film, csak Vajna nem tart profinak, és inkább mással rendeztetné meg. Egyébként Andy Vajna egyik jó barátját, aki egy nagynevű kaszkadőr, ültetnék a helyemre. Ő csinálná a second unitot, azaz az akciójeleneteket. Pont azokat a jeleneteket vennék így el tőlem, amiért én ezt a filmet meg akarom csinálni. Már föl is ajánlottam a Filmalapnak, hogy inkább jöjjön valaki a main unitra, azaz a fő stábra. Találok én nagyon jó rendezőt, aki a forgatókönyv alapján a színészeket leinstruálja, de amit én akarok csinálni, az a kardozás, a lovaglás, minden, ami igazán élvezet egy ilyen filmben. Mégis azt mondják, hogy amíg nem engedem el ezeket a részeket, addig nem is fog elindulni a forgatás. Mennyibe fog kerülni a Toldi? Egy ilyen jellegű film, ami páncélos, látványos, középkori, nagy csatázós, a Filmalap elszámolási feltételei mellett 2 milliárd forint körül jön ki. Hozzá kell tennem, hogy még így is olcsó. Ha mindent összevetnénk, akkor inkább 3 és fél milliárd forintból lehetne  valós költségen megcsinálni a Toldit, ráadásul Amerikában egy ilyen jellegű film, mondjuk a Herkules, akár tízszer, húszszor drágább. Ebből a rengeteg pénzből viszont pont úgy lehet csak elkészíteni a Toldit, mint egy átlagos magyar filmet, tehát szerény gázsikkal, kevés forgatási nappal, szűk stábbal. Minden egyéb nagyobb kiadás a ruhákba, lovakba, díszletbe és a CGI-­ba megy bele. De a pénz egyébként megvan a Filmalapban, mert ők ugye minden évben a Hatoslottó nyereségével gazdálkodnak, ami évi 6­-7 milliárd forintra tehető összeg. Csak éppen én azt a logikát látom ott, hogy szép lassan csordogáltatják a finanszírozást annak, aki kibírja szusszal és erővel. A magam részéről azt érzem, hogy nem kultúratámogatás van, hanem egy óriási nagy szívatás. De egyébként, ha már ekkora pénzekről beszélünk, megemlíteném a dolog másik oldalát is, mert rengeteg támadás éri a filmkészítőket, hogy mi miért költünk közpénzt filmekre. Ha nem is a Hatoslottó játékadójáról lenne szó, hanem valódi közpénzekről, akkor sem jogos a felháborodás, mert kultúrára megy el a pénz. Persze, 2 milliárd forintból Ózd vízvezeték-­hálózatát is fel lehetne újítani. Szerintem viszont az ember életéhez – ­és ez más, régióbeli országokban, mint Lengyelország, Csehország, nem kérdés – hozzátartozik a mentális egészsége is, amire ugyanúgy költenie kell az államnak, mert egy mentálisan egészséges lakosság bőségesen „visszahozza” a befektetést. Azért van olyan ország is, ahol nincs Filmalap, nincs állami támogatás, mondjuk az Egyesült Államokban. Igen, csakhogy Amerikában egy 250 milliós, óriási fizetőképes kereslet van a filmekre. Ott egyértelmű, hogy piaci alapon dőlnek el a dolgok, hiszen a kultúrájuk is ennek megfelelő. Amerikában nem vagy jó festő, ha nem tudod eladni a képed. Én is voltam kint, és nem azt mondom, hogy ott minden könnyebb, csak minden tisztább és egyszerűbb. Egyértelműség van, mert minden piaci alapon működik. Ha valamit veszel, és eladod drágábban, akkor ügyes vagy. Itthon azért, mert tízmillióan vagy most már annyian sem élünk, nem tud létrejönni egy ilyen piaci alapú gazdálkodás. Ha Európa egy nyelven beszélne, akkor talán működhetne egy amerikaihoz hasonló minta. Ha Európában is egy nemzetközösségben tudnánk gondolkodni, amikor mindegy, hogy lengyel vagy magyar a filmkészítő, mint az USA-ban, ahol nem számít, hogy texasi vagy kaliforniai forgat filmet, akkor ez működne. De itthon tízmillió emberből 150 ezer jár moziba. Ennyi embertől származó jegybevétel egyszerűen nem tud megfinanszírozni egy magyar filmet. Hol a hiba szerinted a Filmalap jelenlegi rendszerében? Vajna egy hibrid rendszert épít. Egyrészt egy amerikai típusú rendszert, amely üzleti alapú, és egyszemélyes döntéshozatalra épül, filmstúdiószerű működéssel. Másrészt pedig megpróbálja kihasználni a magyar rendszer sajátosságait, azaz az olcsó, hatalmi szóval könnyedén lealkudható munkaerőt és az állam által a filmkultúrára szánt pénzt. De a legrosszabb az egészben, hogy ezt a pénzt nem költik el, miközben rengeteg tehetséges filmalkotó lehetőség és munka nélkül marad, a milliárdok pedig állítólag ott gyűlnek a Filmalap számláján. Ha magyarul beszél egy Toldi, és az 11 millió dollárba kerül, az soha a büdös életben nem lesz nyereséges. De Vajnának egyetlen filmje sem lesz nyereséges Magyarországon, ami magyar nyelven beszél. Bármikor fogadnék, hogy a Hajnal Tímeába belefektetett összeg – ami egyébként egy nagyon kompakt film lett, és kiszolgálja a közönség ízlését, a romkom műfaját beteljesíti – sem tud visszajönni nyereségként. A nyereség pedig azt jelenti, hogy minden gyártási pénzt, minden forgalmazásra költött pénzt és a moziknak a hasznát levéve a film még mindig tud nyereséget termelni. A Hajnal Tímea került, mondjuk, 500 millió forintba, de matematikailag nem lehetséges, hogy megtérüljön az ára Magyarországon, még az egész világon forgalmazva sem. Mikor lehet itthon nyereséges filmet csinálni? Ha az ember maximum tizenötmillió forintot tol egy filmbe. Ez egyébként nem elég arra, hogy a néző a vásznon normálisan nézhető filmet lásson. Még akkor sem, ha mindenki szívességi alapon száll be a produkcióba. A szívességet egyébként ki lehet használni egyszer, mint amit Novák Erik csinált a Fekete leves esetében. Meg lehet csinálni kétszer, mint ahogy én már kétszer megcsináltam a Nem vagyok a barátod és a mostani Szabadesés című filmemben, de harmadik alkalommal már nagyon nehezen mondom az embereknek, hogy „figyi, gyertek hozzám, és inkább ne menjetek el abba az amerikai sorozatba dolgozni, ahol még pénzt is kaptok”.



Ha nem jön össze a Filmalap, akkor nem lehetne külföldi koprodukcióval fedezni az egész Toldit? A Toldi filmterve több sebből is vérzik külföldön. Egyrészt úgy tűnik, hogy nem szívesen támogatják külföldön egy másik ország saját büszkeségének alaptörténeteit. Miért támogatná ezt Németország? Ugyanakkor a költségvetés európai mértékben is nagy, kevés olyan cég van, amely be tudna vagy be akarna szállni. Ráadásul a Filmalap és az én kérésem is az volt, hogy magyar színészekkel, magyarul játszódjon a történet. Ha mi külföldről akarnánk pénzt kérni, akkor külföldi színészekre kéne cserélnem a magyarokat, és angol nyelven forgatni. Van ugyan egy ilyen B­ terv, de ha valóban csinálunk egy teljes angol–­amerikai castot, akkor lehet, hogy az egész filmet át kell helyezni Magyarországról máshová. Mondjuk ugyanaz lesz a sztori, a magyarok ráismernek majd Toldi karakterére, csak éppen cyberpunk lesz az egész. Egyébként tök izgalmas lenne, de tény, hogy a külföldi piacra másik könyvet kéne gyártani. A német, de Magyarországon is forgalmazó A Company koproducere lesz a filmnek? Egyelőre csak a magyar forgalmazást támogatja az A Company. Voltunk velük együtt két pályázaton is Németországban, de pont az említett okok miatt, elutasították a filmtervet. Üzletileg rossz konstrukció kint a Toldi. A külföldben való gondolkodással pedig addig várok, míg Vajnától nem kapok végre egyértelmű választ. Térjünk rá kicsit a Toldi történetére. Mennyiben lesz más a te feldolgozásod Arany János trilógiájához vagy Ilosvai Selymes Péter költeményéhez képest? Ilosvai görög minta alapján megírta az erős ember archetipikus történetét. Aztán Arany megváltoztatta ezt pár száz évvel később, most pedig mi is megpróbálunk továbblépni, de úgy, hogy a leghűségesebbek maradjunk a történethez. Persze, mindeközben egy romantikus, történelmi akciófilm műfajának is meg kell felelnünk. Nem szeretnék egy olyan filmet csinálni, amit ha majd levetítenek az iskolásoknak, akkor ennek alapján el tudják mesélni úgy a Toldit, mintha olvasták volna. Az enyém nem egy klasszikus Várkonyi-­film (Egri csillagok, Kőszívű ember fiai  – ­a szerk.) lesz, ráadásul a filmidőbe bele kell férnie a Toldi szerelmének és a Toldi estéjének is. Miért pont a Toldi-trilógiát filmesítenéd meg? Amikor arthouse filmeket csinálok,  akkor azok mindig egy jófajta kényszerből születnek, azaz sosem kaptam annyi pénzt és lehetőséget, hogy olyan filmet csináljak, amilyet igazán szeretnék. Ne érts félre, nagyon szeretem ezeket a filmeket, de mindig azt gondoltam, hogy kevés pénzből csak ilyen filmeket lehet csinálni. És akkor végre jött egy lehetőség az MMKA idején, hogy csináljunk egy igazi nagy filmet. Ekkor elkezdtem gondolkodni, hogy gyerekkoromban milyen filmek készítéséről álmodoztam, és rögtön egyértelművé vált, hogy egy kardozós, szerelmes, igazságosztós projektbe vágom a fejszém. Ehhez ki kellett találni, hogy Magyarországon melyik az a karakter, amelyiket lovagkori kontextusba tudom helyezni. Egyből a Toldi ugrott be. Még a Móricz Erdély-trilógiájából ismert Bethlen­–Báthory történet lett volna izgalmas, de azt túl sokba került volna megfilmesíteni. Mi ragadott meg Toldi karakterében? Számomra az az érdekes a Toldiban, hogy miként lesz egy Herkules-­történet nagyon magyar ízű. Toldi Miklós egy nagy erejű és nagyszívű ember. Vad, érzelmes, nyers, és azt érzi, hogy megvan a saját igazsága. És valóban, a saját rendszere igazán morális alapú, de mivel nagyon szenvedélyes is, ezért minden egyes döntése végül meggondolatlan lesz. A rókalelkű báty szerint — aki racionális, karrierista, okos, és politizál — Toldi folyamatosan rossz döntéseket hoz. Miközben a főszereplőnk folyamatosan azt érzi, hogy neki van igaza, a külvilág nem így látja őt. Toldi végül mindent elveszít, és csak hosszú évekkel később van lehetősége igazolni tetteit, használni tehetségét. Övé az erkölcsi győzelem, de az elrontott életén ez már nem sokat segíthet. Többek között ezért nem lehet  ezt a sztorit  nagyon máshol elmesélni, mint Magyarországon. Itthon is az van, hogy sok a tehetséges ember, de csak akkor tudnak valamit kezdeni magukkal, hogyha kikerülnek külföldre. Milyen büszkék vagyunk rá, hogy mennyi Nobel-­díjasunk van, de csak kettő van közülük, aki itthon is dolgozott. Az a rengeteg Nobel-díjas, akiket mi ismerünk, azok mind külföldön kaptak lehetőséget arra, hogy a nagy tehetségüket kamatoztathassák. Itthon valahogy nincs meg az emberi, anyagi, eszmei tehetséggondozás, támogatás. Aki itthon szeretne alkotni, az azt érzi, hogy lefékezik. Ami egyébként gyakran az agyban van, nem is a valóságban. Mert például a Szabadesésnél, amelyben egy fillér magyar pénz sincsen, rögtön az első komment az volt, hogy „na, erre költöttétek az adófizetők pénzét?” Hát erre azt mondom, hogy igen, kultúrára költjük, mert a kultúra része az életünknek. De ezt itthon magyarázni kell, míg máshol ez természetes.


Ha nincs bürokrácia, akkor lehet szabadon esni

A dél­-koreai Jeonju Filmfesztivál tulajdonképpen megfinanszírozta a Szabadesés egy részét az által, hogy másik két rendezőn kívül neked ítélte a 100 ezer dolláros ösztöndíjat. Igen, ráadásul nem is ismertük egymást, csak a filmjeimet látták. Mindig jó, ha egy fesztivál felfigyel rád vagy a filmedre, mert ezeknek a szerzői filmeknek nincsen más piaca. A fesztiválok mostanában jönnek rá arra, hogy a saját közönségüknek akár gyárthatnának is filmeket. Erre jött rá már Velence, ott, azt hiszem, 150 ezer eurót  kaphatnak a rendezők, Dél­-Korea, Rotterdam IFF és most a franciák is próbálkoznak ezzel. A Jeonju Filmfesztivál gyártási támogatását azért is ítélhették nekem,  mert az előző négy filmem már rangos fesztiválokon vett részt, így biztos volt, hogy a Szabadesést meg fogják nézni a fesztiválokon, és valamelyik rendezvényen induló lesz. A film elkészülte után rögtön az első fesztivál, Karlovy Vary le is csapott a filmre. Onnantól kezdve pedig, hogy egy nemzetközi A kategóriás fesztivál, mint Karlovy Vary, ráüti a filmre a pecsétet, a produkció eladható. A werkfotók alapján a Szabadesés hangulata eléggé közép-­kelet-­európai. Tudatos volt ez az irány, feltétele volt az ösztöndíjnak? Tudatos volt, persze, a mi világunkról szól, és a koreaiaknak csináltuk. Nekik az az izgalmas, hogy mi van itt. Ugyanakkor nem volt feltétel ez a hangulat, csak annyit tudtunk, hogy nem nagyon lehet kosztümös film, és egy mai történetet kell csinálni. Nem szabtak semmilyen feltételt azon kívül, hogy legyen kész márciusra és hogy nagyjátékfilm legyen. Így fogtuk magunkat, és kerestünk egy olyan házat, amely tipikusan budapesti, de nem klasszicista jellegű, és nem is lakótelepi, hanem inkább post-Bauhaus stílusú. Ilyet a a 11. és a 13. kerületben lehet találni. A belső jeleneteket pedig az Origo stúdióban vettük fel, ahol egy angol filmhez használt lakásdíszletet találtunk, amely nekünk tökéletesen megfelelt. Azt rendeztük be hét különböző lakásnak. Öt hónap alatt kellett összeraknotok egy nagyjátékfilmet. Nem féltetek attól, hogy a rövid idő a film kárára válhat? Nem, bár ennél rövidebb idő alatt nem nagyon lehet filmet csinálni. Viszont azt gondolom, hogy ennyi idő elég is volt rá. Sőt, nagyon jó volt, hogy  nem kellett fölösleges köröket futni a finanszírozókkal, nem volt bürokrácia. Kaptunk egy kevés fix pénzt, de az alkotás folyamata alatt teljesen szabadok voltunk, csodás érzés. Azt vettük észre, hogy ha van az alagút végén fény, akkor mi nagyon bele tudunk sprintelni. Novemberben volt 2 hetünk, hogy kitaláljuk, hogy a korábbi forgatókönyvekből visszamaradt sok ötlet közül melyiket valósítjuk  meg, decemberre megvoltak a színészeink, és 17 nap alatt mindent leforgattunk. A Szabadesés egy olyan szerzői film lett, amelyben hét különböző szobában hét különböző történet játszódik, ez pedig hét epizódot, rövidfilmet jelent. Ez volt a legbiztonságosabb szerkezet, mert valóban több idő kellett volna, hogy egy nagyívű játékfilmet csináljak. Az epizódoknak keretet egy néni ad, aki leugrik a ház tetejéről, de túléli, és miközben felmegy a lépcsőn, be­-bekukkant a lakásokba. Kicsit olyan, mint amikor mi elképzeljük, hogy mi történhet az ajtók mögött: „Állandóan megy ez a zaj, mi a fenét csinálnak a fejem fölött, húzogatják a bútort, állandóan költöznek?” Mi azzal a gondolattal játszunk el, hogy mi van, ha valóban az történik, amit a néni elképzel. Az egész így egy mágikusan realisztikus történet lett. Szerencsés voltam egyébként a színészekkel is, mindenki elvállalta, akit felkértem, beleértve Molnár Piroskát is. Amúgy ez az első filmem, ahol mertem színtisztán csak színészekkel dolgozni. Szívesség alapján vállalták el itt is a munkát? Kaptak a színészeim fizetést, de nagyon keveset. Így mondhatjuk, hogy mindenki szívességből dolgozott, sőt a főbb stábtagok ingyen dolgoztak, ők teljesen lemondtak a gázsijukról. Még a benzint és a telefonszámlájukat sem tudtuk kifizetni. A Szabadesésnek a nominális költsége, tehát amibe ténylegesen került, 120 millió forint, de mivel mindenki kevés vagy nulla fizetést kapott, és mivel szponzorálásképpen a kamerát ingyen kaptuk a Visionteamtől, az Origo filmstúdió pedig díszlettel és stúdiókapacitással támogatta a filmet, összesen készpénzzel kellett a filmbe beleszállni. Nem is lett volna rá több pénzünk. Miből él meg egy rendező itthon, ha a filmjei nem nyereségesek, és esetenként ő is és a stábja is lemond a gázsiról? Én sokáig fenn tudtam tartani magamat és a családomat reklámokból. Ezek nagyon gyors, koncentrált, jól fizető munkák. De az utóbbi időben, amióta mindenki azt gondolja, hogy én toldizom, és abba vagyok beletemetkezve, elmaradtak ezek a reklámmunkák is, nem jönnek a megrendelések. A Szabadesést szeptember 25-­én mutatják be a mozikban.