Paks miatt tüntet az LMP

Fotó: Giphy / Giphy

Utcai demonstrációt hirdet jövő szombatra az LMP a paksi erőműbővítésről szóló orosz-magyar megállapodás miatt.


„Az LMP utcai demonstrációt hirdet amiatt, hogy Orbán Viktor kormánya titokban, a magyar emberek feje fölött kötött megállapodást az oroszokkal a paksi bővítésről” – írta Szél Bernadett, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s alelnöke a közleményben. A párt minden lehetséges módon tiltakozik a paksi bővítésről szóló megállapodás ellen. A budapesti demonstráció pontos helyszínéről a párt a következő napokban ad tájékoztatást, amikor „már biztos lesz, hogy azt semmilyen eszközzel nem lehet megakadályozni”. Szél Bernadették felháborítónak tartják, hogy az oroszokkal kötött egyezség tartalmát Moszkva, az Orbán-kormány és részben az Európai Unió is ismeri, csak épp a magyar embereknek „hazudoznak, előttünk titkolóznak”. Eközben az Orbán-kormány egy olyan, a szocialistákkal közösen elfogadott határozatra hivatkozik, amely csak az előkészítésre ad felhatalmazást, a megállapodásra nem – írta Szél Bernadett. „A zöldpárt számára elfogadhatatlan, hogy a következő száz évünket meghatározó megállapodást széleskörű vita nem előzte meg, és a kormány úgy akar belevágni a bővítésbe, hogy a lehetséges alternatívákat nem vizsgálta meg” – áll a közleményben. A megállapodás „eladósítja az országot és kiszolgáltatottá teszi a birodalmi törekvéseit hangoztató, és energiapolitikájával meg is valósító Oroszországnak, ezért az LMP minden eszközzel igyekszik azt megakadályozni”. Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.