Óvszer nélkül is biztonságos konzumzene? – Quimby-szövegek másodszor

Fotó: Quimby / Quimby

-

HÁTTÉR

A költészet napja apropóján az utolsó Quimby-lemez (Kaktuszliget) és a Kiss Tibor-féle morbid, durva, díszes szövegvilágban kukacoskodunk. Mesterkéltség vs. eredetiség, költészet vs. teatralitás, egyszerűség vs. hatásvadászat.


Innen indultunk (ha még nem olvasta, de kíváncsi az 1. részre) Amikor angolul dalol Kiss, nem tud ennyire tömény lenni a szöveg a nyelvi- és kifejezésbeli határok miatt, és nem tud annyira sűrű szóképekkel élni, mint az ízig-vérig magyar, gyakorlatilag lefordíthatatlan verssorokban. Pont a Most múlik pontosan vagy éppen a Lovakkal jöttél Viszockij mutatja a Quimby-vel kapcsolatos ambivalenciánkat, hogy miért érezzük néha – akár egy dalon belül – megejtő lírájúnak, izgalmasnak, groteszk hangulatfestőnek a szövegeket, ugyanakkor elviselhetetlenül mesterkéltnek, nagyotmondónak, paródiába illőnek is. A végletesség az úr: túlzások, kaotikus hőzöngések vegyülnek visszafogott, szolid, elegáns egyszerűséggel láttató sorokkal. A szóképző-művész Kiss ellentéteken vagy azonos szótöveken alapuló összetételekkel, jobb-rosszabb sosemvolt összetett szavakkal akar jelentőset állítani (pl. otthontalanság otthona, démonmenhely, szürkésbarna félelem, hamubasült magány), szemben például a Kispál-dalok félmondatos többletjelentéseivel.

-


A félmondatok amúgy remekül mennek Kissnek, de nem viszi túlzásba őket. Példák innen-onnan:
”a lidércfény kicsalta szememből a lámpavilág-romantikát” „van a világűrben egy kis szoba ahol a bánat a súlytalan” „neki az élet háttal térdepel” „unottan szétszed, mint legót az Úr” „az élet fonákja belülről homorú” „képújság illatos vajban” „neki az élet háttal térdepel” „Patkányok szemeitől csillog a sötét” „Alsóváros alján felborul a fény” „széllel szemben a képzelet” „A szívem helyén egy krumpli van” „makogó mirelit Isten” „Az ember énje szorong belül: Hogy hagyhatták így magán kívül?” „Van úgy hogy az Úristen a Földre ejt egy álmot” „Színes filmek oldal páholy Állatmenhely embertábor” „Molyok rágta éjszakában” „Képeslapban ülünk Instant pálmafákkal” „A kandallónál várat épít koromból, holnaptól már józansága, másnak dorombol” ”Nem tudta azt az elhaló mártír Hogy legközelebb majd ő lesz mint Vámpírok ajkán az arcpír.”
A tupírozás, agyonsűrítés, teatralitás szempontjából a Quimby állatorvosi lova egy birka, azaz a már címében is bornírt Kamikaze bárány c. dal. Az egész idézhető lenne, de elég ennyit citálni, hogy egy Ady-epigont lássunk magunk előtt: „cyber-sárga lötty” (miért nem cider, ha már szójátékozunk?!) és „muszáj hajnal”. Vagy itt a Homo defektus túlbonyolított önelemzése:
„Sebesült szárnyak a műtőasztalon A bokorban zombiálom lapul A TV show-ban lángoló Babylon Krisztus a Lipóton gyűlölni tanul.”
esetleg a Kényszerleszállás sorai, amik mintha a fűzfapoéta Adrian Mole-tól származnának: „Luxus elme-amputáció!” illetve:
Unokáimtól a Földet persze kölcsön - ördögi hitel-konstrukció! Kényszerleszállás egy süllyedő hajón. Ez a fenntartható fejlövés.”
További tipikus példák a nagyzoló lufifújásra a Fekete Lamour, vagy az őrületesen telített Dal Lászlónak, Kaján kéje és Rések c. dalok.
„Hangyák lebújnak titokban Szikkadó playboy fazonban Éji ének őszi sanzonban Árrésre hajló masszázsszalonban”
(Rések)

-


Ha ezeket bármikor is eljátszották élőben, óriási gratula Kissnek, hogy meg tudta jegyezni a szövegeket. Előfordul, hogy a látomásos-romantikus nagyotmondás erőlködésbe, vagy épp semmitmondásba fullad:
„Egy kócos majom a szélben Egy délibáb a szomjazó mezőn Egy angyal fekete fényben És egy kóbor macska a lángoló zsupptetőn” „Most a vágyak házában kóbor kutyák Ábrándok oltárán gazdátlan szukák Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál”
„kódolatlan égbolt magányos hintalógalopp”
„Mint hullámsávok pokoli vízen, De ha mámorantennánk vérvételre állt, Még Kháron szívében is Ámor maszturbált.”
A dekadencia taszító himnusza a Legyen vörös, amiben a narrálva elmesélt történetben feltűnik egy késsel táncoló illuminált lány, egy kallódó, pezsgőző másnapos férfi, és az egész olyan, mint egy ellenszenves főszereplőkkel teli rémes magyar film a ’80-as évekből. A kevés kiragadott negatív példából nem feltétlenül látszik, de a két legnyakatekertebb, ötletekben fulladozó, elborult album a Majom-tangó és a Kilégzés, hozzájuk képest az örök etalon Diligramm, de még az Ékszerelmére is egy szelíd szövegezésű lemez.

Kiss Tibi műtermében megpillantottuk a szőrös, téglatest-gitárt.


Kiss Tibor termékeny művész, kreatív és komoly költői teljesítményt tud felmutatni, holott az irodalom elefántcsonttornyából szokás lefitymálni a popzenészeket. Bár időnként ismétli önmagát, de melyik költő nem tesz ilyet. Például itt:
 „Semmi sem lesz ugyanúgy mint régen” (Homo defektus)
 „Minden olyan, mintha az volna ami, de mégsem” (Álmatlan dal)
Szerepekbe, hangulatokba bújik bele, vagy ő maga teremt hangulatot: egyszer melankolikus, máskor tajtékzó, egyszer varázsló, másszor kivert kutya, egyszer egy helyzetdalt pöffint el, megint máskor egy Mundruczó-filmet skiccel fel szavakkal és akkordokkal. Ha a kifejezés nem lenne elcsépelt és rémes hangzású, akkor bátran mondanánk, hogy Kiss valódi költő, aki olyanokat tud leírni, hogy „a szív tejfoga”, meg „átlép a hajnal az esendőn”, vagy „párnára tett nyáltócsából tükröződő képregény” (Hajnali pszicho), vagy:
„hisz mint a méregben a gyógyszer a szenvedésben is ott az oltalom.” (Csáki Pityu balladája).
Tud vicces is lenni:
„Így hát kedves muzsikusok pendüljünk egy húron mi most! faviccekké hull az akasztófa” (Dal a dalban)
és
„Mer’ amúgy világhírű vagyok Csak a világ nem tud róla” (Country Joe McDonald)
De Kiss átcsúszik néha a „mi muzsikus lelkek” világába, a zengzetes dalnok szerepébe is:
„Nem veszekszem veled a szerelem zsoldján”
vagy
„Ringat egy hajó az élők vizén, Evezni sem kell talán, Sodorjon arra amerre jár, Szerelem, élet, halál.”
Sőt időnként egy vadul hörgő színészt alakít, akit a Vers mindenkinek-ből szalajtottak:
„Szeretni, Istenem, milyen nehéz!”
vagy
„Bolondulj meg, élet, Isten! Nem érdekel. Azért játszom, hogy éljek.”
Sajnos bűnrossz sorokkal is előáll (pl. a „Temetőnek 4 sarkában 2 halálfej kuglizik”-nótát idéző Hullabár), és előfordul, hogy Pandacsöki Boborjánt is kihalljuk:
„Ma éjjel nekem táltos a víziló”
vagy
„A szótlan vágyak hegedűjét pengetve terelem”
vagy
„Minden olyan, mintha az volna ami, de mégsem”
sőt
„Ma éjjel semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen.”
Kiperget sablonos sorokat is:
„Vannak jó szelek, s persze rosszak is bár a hullámok mögött vár ránk a part de semmilyen szél nem jó annak aki nem tudja, melyik kikötőbe tart” (Kisember a csónakban)


Mit akarunk mondani az egésszel? Hogyha a keresettség és a görcsös hatni akarás kerül előtérbe, akkor hova lehet még emelni a tétet idővel? Nem kell emelni, mert a jól megcsinált túlzás lett a Quimby alapegysége a 2010-es évekre. A zenekarról és Kissről szóló könyvek, kottafüzetek ésbookletek, a zeitstücknek szánt, alulértékelt előző lemez (Kicsi ország) és a friss Kaktuszliget már itt-ott a rutinos közönségkiszolgálás ismertetőjegyeit mutatják. Helyenként fárasztó szójátékok, nehézkes szófűzések, a megszokott hasonlatok és kontrasztok, közhelyes, blőd állítások, sejtelmes címek, szemforgató bizarrság, kétséges önfeltárulkozás. Az ő szavaikkal: óvszer nélkül fogyasztható biztonságos konzumzenét kínálnak. Nem állítható, hogy mindez szándékos, de most már szembetűnő. Hogy megint őket idézzük: nekik már nem annyira szokatlan a szokás hatalma. Egy biztos: jobban áll Kisséknek a szimplaság, az egyszerűbb eszközökkel bonyolított közlés, mint az oximoronok és bombasztikus dumák hajszolása, vagy az olyan kreatúrák kiötlése, amiért a Scrabble-ben háromszoros szóértéket érnének el. Az új, további sikerekhez vezető ihletforrás akár már meg is van: Kiss Tibor tavaly apa lett. Eljön az idő, amikor a szopottgombóc politikusok egy „drogos”, felforgató, dekadens életmű szerzőinek gazsulálnak, és amikor öltönyben feszít majd a trikós Varga Livius és az Iguana-inges Kiss Tibor. Vicces egy nap lesz, amikor Kossuth-díjat kapnak az ördögök. (Innen indultunk – első rész)