Ötven százalékos női kvótát akar az Együtt-PM, de maga sem teljesíti

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor / VS.hu/Zagyi Tibor

-

Törvényjavaslatban kezdeményezi az Együtt-PM, hogy minden választáson minden pártnál ötven százalékos női kvóta érvényesüljön. Érdekes, hogy a mostani EP-választáson ezt a kvótát a pártszövetség sem teljesíti.


A mostani ciklusban is „siralmas”, tíz százalék alatti a nők képviselete a parlamentben, ezzel pedig országviszonylatban a 120. helyen állunk – mondta egy mai sajtótájékoztatón Szabó Tímea, az Együtt-PM-ben politizáló független országgyűlési képviselő, Szabó Tímea. (Aki emellett a Párbeszéd Magyarországért társelnöke.) Szabó elmondta: az állami gazdasági társaságok vezetőségében és felügyelő bizottságaiban egyharmados női kvótát akarnak. Törvényjavaslatban kezdeményezik továbbá, hogy 2018-tól az országgyűlési, az EP- és az önkormányzati választásokon is kötelező legyen az ötven százalékos női kvóta minden jelöltállító listán. Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM Ep-képviselőjelöltje ugyanitt kijelentette: brüsszeli mintára szeretnék, ha a magyar parlamentben is lenne egy a nők egyenjogúságáért tevékenykedő állandó bizottság. 


Hogy állnak a nők az EP-listákon?

Megnéztük ennek kapcsán, az egyes pártok EP-listáin hány nő található, és közülük hányan szerepelnek a lista élén. Az ötven százalékos női kvótát egyedül a Seres Mária Szövetségesei (SMS) közelíti meg, még az Együtt-PM is bőven alatta marad. Listájukon 33 fő szerepel, köztük pedig összesen kilenc nő található. Az első ötben egy nőt indítanak: a harmadik helyen szereplő Szelényi Zsuzsannát. A Fidesz-KDNP 63 fős listáján 16 nő található, ez tehát 25 százalékos női jelenlét, szemben az Együtt-PM mostani 27 százalékával. A Fidesznél az első öt helyből egyet kapott nő, Pelczné Gáll Ildikó, aki viszont listavezetőként számíthat biztos EP-mandátumra. Az első tíz helyen egyébként három nő található összesen: Pelcznén kívül Gál Kinga és Bocskor Andrea van még jelen a második ötösben. Az MSZP a húsz helyből ötöt adott nőnek, közülük pedig az első ötben egy nő található, a listaötödik Gurmai Zita. Ez tehát a Fideszéhez hasonló 25 százalékos női jelenlétet mutat. Az LMP listáján 17 politikust találunk, aki közt négy nő van, az első ötben pedig kettő. (Csiba Katalin a második, Gecsei-Tóth Andrea a negyedik.) A teljes listán ez 23,5 százaléknyi nőt jelent. A Jobbik a 36 helyből 4-et tartott fenn nőknek, ebből az első ötben egyetlen fő található, a listavezető Morvai Krisztina. Összességében női jelenlétet illetően a Jobbik teljesít a legrosszabbul a maga 11 százalékával. Ha a listákon csak az első öt helyeket nézzük, úgy viszont a DK bizonyul a legrosszabbnak: egyetlen nő sem található itt náluk, az első a hetedik helyen szereplő Vadai Ágnes. Összességében a 42 fős lista 9 helyezettje nő, ez pedig 21 százalékos nőarányt mutat. Az első öt helyezetteket illetően A haza nem eladó mozgalomé az aranyérem: három nőt is szerepeltetnek közöttük (Uzsokiné Lakó Éva, Laukó Lenke, Puli Diána Klaudia). Összességében 27-ből 6-an vannak, akik nem férfiak, ez pedig 22 százalékot jelent. A legjobban az SMS teljesít: a lista 36 helyéből 16-ot kapott nő. A 32. helyig ráadásul felváltva szerepel egy férfi, egy nő, így az ötödik helyig két főt is találunk (Tóth Katalin Irén, Mike Melinda Klaudia). Az SMS a maga 44,4 százalékával így majdnem eléri a Szabó Tímea által említett ötven százalékos női kvótát.