Oroszország: Ukrajna nem fizetett időben

-

Ukrajna nem fizette ki az orosz gázszállítások után fölhalmozódott tartozását a csütörtöki határidőig – közölte pénteken Berlinben az orosz energiaügyi miniszter. Az ukrán fél azzal fenyegetőzött, hogy stockholmi döntőbíróság elé citálja a Gazprom orosz állami vállalatot.


Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter és Jurij Prodan ukrán gazdasági miniszter az Európai Bizottság, Oroszország és Ukrajna részvételével nagyjából egy hónapja tartó háromoldalú egyeztetés sorozat legújabb fordulóján vesz részt Berlinben, itt nyilatkoztak újságíróknak. Oroszország azt állítja, Ukrajna 3,5 milliárd dollárral tartozik az utóbbi hónapokban leszállított földgázért. Az orosz vezetés jelezte, hogy júniustól csak annyi földgázt szállítanak a szomszédos országba, amennyit az ukrán partner előre kifizet. Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa hétfőn úgy nyilatkozott, a tervek szerint első lépésként Kijev – „a jó szándék jeleként” – csütörtökön átutal Moszkvának 2 milliárd dollárt, majd június 7-én további 500 millió dollárt. Az orosz miniszter bejelentése szerint Moszkva csütörtök éjjelig nem kapta meg a 2 milliárd dollárt. Kijev a tárgyalásokon azt kívánja elérni, hogy az orosz fél a jelenlegi, az európai piacon rendkívül magasnak számító 485 dollárról csökkentse a korábbi 268 dollárra a földgáz ezer köbméterenkénti árát.

Ukrajna fenyegetőzik

Jurij Prodan ukrán gazdasági miniszter a pénteki berlini tárgyalás előtt kijelentette: Ukrajna a stockholmi nemzetközi választott bírósághoz fordul, hogy rendezze a gázárról szóló, a Gazprom orosz energiaipari óriással fennálló vitáját. A tárcavezető megismételte: Kijev kész megfizetni a tartozást, de csak azután, hogy az orosz fél csökkenti az Ukrajnának szállított földgáz árát. A Naftogaz ukrán állami energetikai társaság nem fizette ki az orosz gáz ellenértékét februárban, márciusban áprilisban és májusban, ennek ellenére nem volt fennakadás a gázszállításokban. Ugyanakkor az elszámolási vita veszélyezteti számos európai uniós ország – köztük Magyarország – földgázellátását, mert az orosz forrásból származó gáz túlnyomórésze Ukrajnán keresztül jut el az EU-ba.