Orosz kormányzati szereplőkkel találkozott Trump kampánytanácsadója

Fotó: AFP / ANGELA WEISS

-

A hírszerzési bizottság zárt ülésén jutott eszébe, hogy a kormányfő-helyettessel is beszélt.


Carter Page, a Trump-kampány egyik külpolitikai tanácsadója 2016-ban Moszkvában az orosz kormányfő-helyettessel is találkozott. A képviselőház hírszerzési bizottságának zárt ülésének leiratát megszerezte a The New York Times. Page tavaly júliusban járt Moszkvában egy gazdasági konferencián, és ott találkozott több orosz kormányzati tisztségviselővel. A volt tanácsadó a CNN-ben megnevezte egyik beszélgetőpartnerét, Arkagyij Dvorkovics kormányfő-helyettest.

Page más orosz kormányzati tisztségviselőkkel és törvényhozókkal is találkozott. Ezekről e-mailt küldött a Trump-kampány egyik tanácsadójának és részletesen beszámolt a találkozóiról. A levelet a szenátusi meghallgatáson fel is olvasták.

Page korábban vagy cáfolta a találkozók tényét, vagy csak annyit mondott, hogy többnyire kutatókkal folytatott megbeszéléseket. A The New York Times szerint a bizottság ülésén a kaliforniai demokrata képviselő, Adam Schiff kérdéseire ismerte el, hogy az orosz kormányfő-helyettessel is megbeszéléseket folytatott.

A The New York Times szerint a volt tanácsadót egy tavalyi budapesti vizitjéről is faggatták. Page korábban erről azt mondta: tavaly ősszel töltött négy napot a magyar fővárosban, turistáskodott, városnézésen járt, meglátogatta a visegrádi várat, valamint dzsesszklubban is járt.

Page 2016-os moszkvai útja nem volt titok, s az is nyilvános volt, hogy az egyik moszkvai egyetem diplomaosztó ünnepségén beszédet mondott, és bírálta az Obama-kormány Oroszország-politikáját. A The New York Times szerint Page azt mondta: Washington és más nyugat-európai fővárosok nem egyszer álszentül a demokratizálásra, az egyenlőtlenségekre, a korrupcióra és rendszerváltozásra összpontosítva megakadályozták a kapcsolatok javítását Moszkvával.

Page tavaly decemberében is járt Moszkvában, akkor azonban már régóta nem volt tanácsadója a Trump-csapatnak.