Orbánnál jártak a Mazsihisz vezetői

Fotó: MTI/MTVA / Kallos Bea / MTI/MTVA / Kallos Bea

„Őszinte hangú megbeszélésen” vettek részt a hitközség vezetői és a kormányfő, akinek nincs mozgástere a Szabadság téri emlékmű ügyében.


Meghívta a  miniszterelnök a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőit, hogy átbeszéljék azokat a kérdéseket, amelyek feszültségeket okoznak a kormány és a magyar zsidó közösség között. A megbeszélésen a kormányzat részéről Orbán mellett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár is részt vett. A vallási szervezet részéről Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke és Kardos Péter főrabbi volt jelen. A Szabadság téri emlékművel kapcsolatban a Mazsihisz vezetői kifejtették fenntartásaikat és ellenérzéseiket, amire válaszul a miniszterelnök megerősítette, hogy ebben a kérdésben

„nincs mozgástere"
ahhoz, hogy elmozduljon a korábbi koncepciótól. A felek rögzítették, hogy ebben a kérdésben továbbra is fennáll a konfliktus a Mazsihisz és a kormányzat között – tudatta a Mazsihisz. Közeledtek az álláspontok viszont a Sorsok Házával kapcsolatban, ezért a a tárgyalás résztvevői úgy döntöttek, „közösen egy utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködési rendszer kialakítására, amelynek segítségével garantálni lehet a történelem hiteles bemutatását, a magyar zsidó közösség szempontjai szerint". A megbeszélésen szóba került az "Együttélés Háza" munkacímen jegyzett elképzelés, amely a tervek szerint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében jönne létre.