Orbán megvédené a saját fajtáját

Fotó: MTI/MTVA / Beliczay László / MTI/MTVA / Beliczay László

-

Vagyis a keresztényeket, akik ellen szerinte Irakban véres vallásháború zajlik. A kormányfő szeretné, ha erre felhívnák az uniós polgárok figyelmét is, még ha Európa eléggé elvallástalanodott is.


Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjúban úgy fogalmazott: az augusztus végi uniós miniszterelnöki csúcsértekezleten kezdeményezni fogja, hogy felhívják az uniós polgárok figyelmét arra, „véres vallásháború formájában keresztényüldözés zajlik” a térségben. Szerinte ezzel Európa nehezen tud mit kezdeni, mivel jelentős mértékben elvallástalanodott. Kifogásolta, hogy európai vezetők nem mondják ki: „nekünk a saját fajtánkat, a keresztényeket egy vallásüldözéses korszakban meg kell védenünk”.


A kormány szívén viseli az iraki kurdok sorsát

Navracsics Tibor külügyminiszter jelentette be vasárnap, hogy a kormány hetvenezer eurós (22 millió forintos) segélyt küld az észak-iraki keresztényeknek. Szijjártó Péter, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pedig azonnali cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget, és azt kezdeményezi, hogy az iraki keresztény közösség megvédésére irányuló műveleteket tűzzék a NATO Észak-atlanti Tanácsa jövő heti ülésének napirendjére. Orbán Viktor már kedden levelet küldött az Európai Tanácsnak, amelyben az iraki keresztények védelmében történő fellépést sürgeti. A levélben azt írta, hogy az iraki keresztények létét fenyegeti az ellenük indított erőszakhullám, ezért a Tanácsot minél korábbi politikai válaszadásra kéri fel. Emellett Herman Van Rompuynak azt tanácsolja, hogy az iraki keresztények helyzetét vegye fel az Európai Tanács augusztus végi találkozójának napirendjére. A magyar támogatásról és a kialakult iraki helyzetről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.