Orbán: Brüsszel miatt kell az Igazságügyi Minisztérium

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt / MTI/Szigetváry Zsolt

-

A Brüsszellel vívott folyamatos csatákkal indokolta Orbán Viktor kormányfő, hogy egy helyen komolyan hozzá kell nyúlni a kormány szerkezetéhez, mégpedig az önálló Igazságügyi Minisztérium létrehozásával.


A miniszterelnök a Mór Városi Televíziónak adott, csütörtökön adásba került interjúban elmondta: az előző négy évben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak az államszervezet átalakítása olyan nagy munkát jelentett, hogy a tárca tevékenysége automatikusan a közigazgatás átszervezése felé tolódott el.

„Közben meg Brüsszellel folyamatosan vívjuk a csatáinkat a rezsicsökkentés ügyében, a földvédelem ügyében, a pálinkafőzés ügyében (…), ehhez azonban nagyon erős jogi hátországra van szükség”
– fogalmazott. Orbán Viktor szerint ilyen csaták várhatók a következő időszakban is, így szükség lesz egy önálló Igazságügyi Minisztériumra, amely önálló igazságügyi munkakeretet kap.
„A közigazgatást pedig behozom a Miniszterelnökségre”, az ott dolgozó miniszter irányítása alá
– tette hozzá (mint arról beszámoltunk, Lázár Jánoshoz kerül a vidékfejlesztés is). A június 6-i kormányalakítással kapcsolatban megjegyezte, hogy „a munkához keressük az embert, és nem az emberhez határozzuk meg a munkát”. Jelezte, hogy szándékai szerint az előző kormány több tagja folytatja munkáját, de „nem mindenkinek kell pontosan ugyanazt csinálnia, mint korábban”. Közölte, hogy mindenki elkészítette saját munkájának értékelését, és folyamatosan tárgyal is a jelöltekkel. Az európai uniós források elosztásával kapcsolatban a miniszterelnök kiemelte: a jövőben a minisztériumok feladata lesz az elosztás, mert „a kormányzattól élesen elválasztott intézményrendszer, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a saját szakmai elképzeléseit nehezen tudta összehangolni az adott szakterületekért felelős miniszterek elképzeléseivel”. A pénzeket bevitték a minisztériumokba, a Miniszterelnökség csak koordinál – tette hozzá.

Leválasztott nemzetrészek

Orbán Viktor a május 25-i európai parlamenti (EP-) választást fontosnak nevezte, mert
„nem mindegy, hogy milyen embereket küldünk az Európai Parlamentbe”.
Jelezte, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség igazi „nemzeti listát” állított össze, mert kellenek emberek Brüsszelbe, akik a magyar érdekeket képesek képviselni. „Nemzeti listában gondolkodunk, és azt hisszük, hogy az egész Kárpát-medencei magyarságnak – a leválasztott nemzetrészeknek is – képviseltetve kell lennie Brüsszelben.”