Önmaga szabad művésze – 75 éve született Petri György

Fotó: Szilágyi Lenke

-

Nemrég minden eddiginél teljesebb, majdnem 70 új verset, töredéket tartalmazó kiadásban jelentek meg Petri György összegyűjtött versei. A könyv jó alkalom, hogy némileg felmérjük a 75 éve, 1943. december 22-én született költő életművét, pályája alakulását.


Két állami kötet, és aztán szamizdat

Különös élmény: ebben a költő barátja és pályatársa, Várady Szabolcs által parádésan szerkesztett, rengeteg eddig kiadatlan verset közlő, majdnem 800 oldalas kötetben voltaképpen csupán 127 lap dokumentálja egy magyar költő normális pályáját a szocializmus időszakában; ezeken az oldalakon olvasható Petri György első két, állami kiadóknál megjelent verseskönyvének (Magyarázatok M. számára, 1971; Körülírt zuhanás, 1974) teljes anyaga.

És egyedi élmény is, hiszen szinte példátlan, hogy a már első megjelenésekor mind a közönség, mind a kritika által igen sokra becsült költő (egyáltalán művész) egyszerre csak kilép a nyilvánosságból. A magyarázat erre nem esztétikai (teszem azt, a költő a modern hallgatást választja, mint Rimbaud, mivel hozzá már hűtlenek lettek a szavak), hanem történelmi. Az úgynevezett szocializmus viszonyai közt lehetetlennek bizonyult Petri számára, hogy publikus formában valósítsa meg elgondolásait, hogy a megszokott módon építse tovább pályáját. Noha nyilván számtalan sikeres, minden módon elismert írót nyomasztott és gyötört a Kádár-szisztéma, a jelentősek (és jelentéktelenek) közül Petri volt az egyetlen, aki radikálisan levonta a konzekvenciákat, és a szamizdatot választotta az államilag ellenőrzött nyilvánosság helyett.


Petri György a második kötete megjelenése idején


Meghökkentő tisztánlátás. A helyzet tudata

Petri, nagyjából akkor, amikor kilépett a hivatalos irodalmi világból, meghökkentően tisztán látta a maga líráját. Annak összes helyzeti előnyét és hátrányát. Egy valószínűleg 1973-74-ben keletkezett naplójegyzetében így írt:

„Én tehát egyszerűen ábrázolom egy magányba belekényszerített, a hétköznapi élet személyes dolgai közé visszaszorított egyén életproblémáit. És mivel az egész »filozófiám« és legspontánabb önérzésem szerint egy ilyen élet torz, üres, boldogtalan – tehát egy torz, üres, boldogtalan egyént ábrázolok – akinek egyetlen megőrizhető képessége: helyzetének tudata; ezért válik centrálissá az undor és az önmegvetés az utolsó időszak verseiben. És ezért alkotják verseimet kizárólag egy értelmiségi felbomló életének motívumai, mert kizárólag ilyen életekkel vagyok és lehetek kapcsolatban. Ezek a versek csak ilyenek lehetnek, s ugyanakkor állítom, hogy – függetlenül e versek esztétikai kvalitásaitól, pláne maradandóságától – én vagyok az egyetlen radikális költő Magyarországon.”


Talán egyetlen szigorú maximája van az életemnek, amitől soha el nem álltam és nem is fogok. Csak ahhoz van közöm, amihez cselekvőleg közöm van.

De a cselekvéshez kivonulás kellett. És ez a kilépés tette lehetővé, hogy létrejöjjön a magyar irodalom (Petőfi és Ady mellett) legnagyobb dimenziójú politikai költészete. Ahhoz, hogy két pályatársa művészi lehetőségeinek birtokába kerüljön, ki kellett lépnie a társadalomból, az irodalmiból és a civilből egyaránt. Hogy elérje elődei szabadságfokát, fel kellett rúgnia az akkor bevett művészi magatartási szabályokat. Hogy önmaga szabad művésze legyen, meg kellett teremtenie szabadsága szabályait.

Kisebb csoda történt: noha kirúgta maga alól a normális irodalmi világot, kierőszakolta a szabadságot, a teljes kötetlenséget, ezért semmiféle árat nem fizetett, sem esztétikait, sem emberit vagy morálisat. Nem vesztette el közönségét, nem vesztette el a publikum óvó vagy vigyázó szemét, nem kellett lemondania a minden költő számára (politikainak meg különösen) oly fontos élményről, hogy hasson olvasóira, nem kellett odadobnia a kéjt, hogy alakítani képes olvasóit, környezetét és ezzel közvetlen világát is.

Petri szamizdatban is az egyik legbefolyásosabb művész maradt. Döntése miatt művészként egyedül maradt pályatársai közt, de nem magányosodott el civilként, szociális lényként. Hiszen ne feledjük, éppen az ő kivonulása folyományaként indult meg 1981-ben a Beszélő, és a demokratikus ellenzék valamiféle mozgalommá szerveződött. És ekkor persze már művészként sem volt magányos.


A szamizdat Beszélő szerkesztősége. Állnak: Kőszeg Ferenc, Szilágyi Sándor, Kis János. Ülnek: Solt Ottilia, Petri György, Haraszti Miklós


Kis korszakolás

Az összegyűjtött versek alapján most már láthatjuk a pálya korszakait. Az első szakasz nyilván a két állami keretek közt megjelent kötet, ezt követi a szamizdat-korszak, utána pedig a rendszerváltást követő évek, egészen a haláláig. Petri mintha kétszer született volna meg költőként, második világra jötte azonban korántsem esztétikai bíborban történt: 1989 után radikálisan új közegben találta magát, de ebben mintha nem lelte volna meg költői örömeit, légüres térbe került hirtelen: „Mint irdatlan nagy dög, kimúlt a korszak. / Elvették a kedvenc játékomat.”

Politikai költőként ekkor nagyjából megszűnt létezni. Kissé frivolan fogalmazva: 1848 nélküli Petőfi lett.

Szatírájának nyilát nemigen volt hova lőnie, az Antall József haldoklásakor írt verse (Kívánok jobbulást) inkább ízléstelen, mint szellemdús; ami logikus, hiszen őt nem gyűlölte Petri, bármennyire is igyekezett. A hang, az eltéveszthetetlen Petri-szólam megmaradt 1989 után is, de egyre több a bizonytalanság. Ragaszkodik régi témáihoz, de sokszor akad valami kényszeredett a sorokban, folyvást meglátszik az erőlködés („Piszkálni a motort, / birizgálni az alkatrészeket - hátha begerjed / még egyszer...”). A költő új tárgyat keres, de valahogy nem talál.

Utolsó korszakában talán csak egy makulátlanul nagy verset írt (Hogy elérjek a napsütötte sávig), a többség azonban csak próbálkozás, korántsem erőtlen (Petri soha nem az), de a régi, elemi erejű (szerelmi és politikai) indulat már nem térhet vissza. Talán nem nagy tévedés az állítás, hogy költőként némileg kielégületlenül érte a halál 2000 nyarán: „valaha verset írni is tudtam”.

A sírját Dunaalmáson meglátogató barátjával, Kornis Mihállyal a VS.hu által készített kisfilmet itt nézhetik meg az érdeklődők.


„Szarok rátok. Leszek, maradok szarokrata.”


Boldog karácsonyi ünnepeket!

Petri jelenlegi aktualitása ugyanakkor vitathatatlan. Pláne most, karácsonykor. Számos idézhető és ide erősen vágó verse helyett álljon itt most egy kevésbé ismert passzus a Népszava című újságban, 1996. december 24-én (vagyis az MSZP-SZDSZ kormány regnálásakor) írt tárcájából, melynek címe A szegények karácsonya.


„Ijesztő szolidaritáshiányt érzek a társadalomban. Mintha az lenne az új jelszó: gazdagok, gazdagodjatok, szegények, dögöljetek meg. Én ezt a politikát nemcsak embertelennek, de szűklátókörűnek is érzem. Ahogy Bertolt Brecht mondta: »Akit rúgnak, az visszarúg majd érte.« Ezt ajánlanám alázatosan a kormányzat figyelmébe. Különben boldog karácsonyi ünnepeket kívánok nekik is. Egyenek, igyanak azok helyett is, akik szent karácsonyuk ünnepén is éhezni és fázni fognak."


Petri György - Összegyűjtött versek könyv

Petri György: Összegyűjtött versek. Szerkesztette Várady Szabolcs. Magvető, 2018, 784 oldal, 5999 Ft