Ön ezért nem adhat nevet az űrmissziónak

Fotó: ESA / ESA

-

Az Európai Űrügynökség kilő egy britet az űrbe, de nem tudja, mi legyen a misszió neve, ezért az emberek segítségét kéri. Magyarok viszont nem segíthetnek, megmondjuk miért.


Az Európai Űrügynökség (ESA) a tagállamai lakosainak segítségét kéri: arra kíváncsi, hogy milyen nevet adnának Tim Peake brit űrhajós következő missziójának. Az ESA honlapján április negyedikéig lehet beküldeni rövid, szellemes névötleteket, amelyek közül egyet kiválasztanak majd. A küldetés logójában is szerepelni fog – ebből a győztes kap is egy dedikált példányt, amit kirakhat a kandallópárkányra. „Azt szeretnénk, hogy az emberek részeseivé váljanak Tim missziójának” – mondta az ötletről Rosita Suenson, az ESA egyik dolgozója a BBC-nek, hozzátéve, hogy az egész pályázatnak valóban az a lényege, hogy a projektet reklámozzák. Bátorítják a pályázókat, hogy olyan nevet találjanak, amely utal Nagy-Britanniára, de ez nem feltétele a versenynek. Korábban az olasz Roberto Vittori missziójának „Marco Polo” volt a neve, a belga Frank de Vinne pedig „Odissia”-misszió keretében jutott az űrbe. Az első nevek között szerepel például a „Starman”, amellyel David Bowie-ra utalnak. Tim Peake-et Nagy-Britanniában „Major Tim” néven is ismerik, a név szintén Bowie-tól, a Space Oddity című dalából ered. Peake 2015 végéig élvezheti majd a Nemzetközi Űrállomás vendégszeretetét.



Nem hagynak minket játszani

Az Európai Űrügynökség tagállamainak lakosai ajánlhatnak neveket a Peake-missziónak (hopp, ez nem is rossz név!) [De az - a szerk]. Az ESA-nak húsz tagállama van, ezek egyike sem Magyarország. Az ESA honlapján csupán az együttműködő államok között szerepel Magyarország neve, Észtország, Szlovénia, Ciprus, Lettország, Litvánia, Málta és Szlovákia mellett. Bulgária tárgyal a lehetséges együttműködésről, míg némileg meglepő módon Kanada is beszáll néhány ESA-s projektbe. A lenti térképen sötétebb szürkével a tagállamok, világosabb szürkével az együttműködő államok szerepelnek.

-


A magyar kormány dolgozik azon, hogy ön, vagy akár a szomszédja, barátja, üzletfele is tudjon neveket ajánlgatni a közeljövőben. 2013-ban elkezdődtek a tárgyalások az ESA-tagságról. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, Solymár Károly Balázs pedig október kilencedikén, a Magyar Űripari Klaszter konferenciáján bejelentette, hogy az NFM előkészítette a Nemzeti Űrstratégiát. Ezt a minisztérium a közeljövőben a kormány elé terjeszti. A 2014-2020-as időszakra vonatkozó űrstratégia előfeltétele volt annak, hogy Magyarország az ESA teljes jogú tagjává válhasson. Ugyanakkor nem tudni pontosan, hogy mi szerepel benne, mert a NŰS szövege nem nyilvános, ez adhat is okot némi agymenésre: Halálcsillagot épít a MASAT-ból a kormány?

halálcsillag death star wars háborúja gif

Azt ugyan nem, de például elősegítette, hogy a miskolci Aluinvent Zrt. fémhabból gyártson prototípusokat az űrügynökségnek. A cég célja természetesen a világuralom, fémhabgyártási központtá akarják tenni Miskolcot.