Olcsóbb lett az élet, de megmutatjuk, hogy lehet még többet spórolni!

Fotó: RIA Novosti / Vladimir Akimov / RIA Novosti / Vladimir Akimov

-

Elvileg 0,1 százalékkal olcsóbb volt az élet idén áprilisban, mint tavaly. Feltéve, ha valaki a KSH által összeállított árukosár szerint él. Az árak csökkenésére a piacgazdaságba történt átlépésünk óta nem volt példa, ilyen utoljára 1968-ban, Kádár alatt történt.


Ám ha az ember nem a KSH által összeállított fogyasztó kosárból fogyaszt, hanem a TÉNYLEG fontos dolgokra költ, és ügyesen válogatja össze a létfenntartásra szánt dolgokat, akár 5 százalékkal is olcsóbban kijöhetett, mint egy kevésbé tudatos polgártárs. És hogy mire kell ehhez költeni, íme: - A sertés- és marhahúst felejtsük el, ezek ára alig csökkent, viszont a belsőségekből és tojásból bőven fedezhetjük fehérjeszükségletünket - utóbbihoz már 7,6 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá, mint tavaly. Ha ennél is jelentősebb árcsökkenésre vágyunk, akkor ne táplálkozási szakértőkre, hanem adótanácsadókra hallgassunk, igazán sokat spórolni ugyanis azokon a élelmiszereken lehet, amit a feketézők pörgetnek: ilyen az olaj, a liszt, a cukor - mindhárom 15-20 százalék közötti mértékben lett olcsóbb az elmúlt 12 hónap során. - Ahhoz, hogy ne magában fogyasszuk a sertészsírt, icipicit csalnunk kell, s engedni az öt százalékos olcsóbbodási elvárásunkból: a péksütemények ára ugyanis csak 4,8 százalékkal mérséklődött. - Nehogy azt higgyük, hogy a spórolás érdekében az élvezetekről le kell mondanunk: a déligyümölcshöz (Kádár Jani, most kapaszkodj meg!) 6,7 százalékkal olcsóbban jutunk hozzá, mint egy évvel ezelőtt, de a kávé és a csoki és a kakaó ára is több, mint 6 százalékkal csökkent. Aki ennyi, olcsóbb élelmiszerből nem tud választani, az csak magára vethet! Bor, vagy sör? - Ugye, viccelsz? Hülye leszek sört inni, mikor az csak fél százalékkal olcsóbb, miközben a borhoz 5,6 százalékkal kevesebb pénzért hozzájutok! - A cigi, a tömény sajnos ugrott - előbbi 18(!) százalékkal lett drágább. (Na, ilyen nem történhetett volna meg, míg Kádár élt!). - A ruházkodás, testápolás sem jöhet sajnos számításba: a férfi felsőruházat 3,2 százalékos árcsökkenésével majdnem belefér az öt százalékos elvárásunkba - de most szigorúak leszünk - nem engedünk a 68-ból! - Fűteni gázzal, villannyal: a fa és a szén drágult! A színházba, moziba inkább ne, de miért is mennénk, mikor a tévékészülékekhez és a számítógépekhez már a tavalyi árnál 7 százalékkal kevesebbért is hozzájuthatunk. (És ugye így nem tűnik fel senkinek sem, hogy nem költünk tisztálkodásra és ruházkodásra). És jó nekünk ez a nagy árcsökkenés? Végső soron sajnos nem. Mert miért is vennék most tévét, ha jövőre még 7 százalékkal olcsóbb lesz? Ja, hogy a tévégyári munkást így kirúgják? Majd Kádár megoldja.   Ja, és egyébként miért csökkentek az árak? Több okból is, sorolom: válság, áfa-csalás, rezsicsökkentés. De nem csak nálunk lett olcsóbb az élet, az EU-ban nyolc országban - jellemzően a rosszabb helyzetben lévőkben - volt negatív az infláció idén márciusban. Aki a részletes árstatisztika érdekel, az itt böngészhet.