OLAF-jelentés: nem volt kit meghallgatni a gazdasági bizottság ülésén

Forrás: VS.hu

-

A testület következő ülésén folytatja a témát.


Nem jelentek meg az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai ülésén Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere. A testület az Európai Csalás Elleni Hivatal, vagyis az OLAF által készített, a 4-es metró beruházásáról szóló jelentésről hallgatta volna meg a meghívottakat.

Bánki Erik fideszes képviselő, a bizottság elnöke elmondta, Medgyessy Péter jelezte, hogy külföldön tartózkodik, de egy márciusi időpontban a bizottság rendelkezésére áll, Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor a sajtóban közölte, hogy nem mennek el a gazdasági bizottság ülésére, Bajnai Gordontól nem kaptak választ.

A bizottság a következő ülésén folytatja a témát, a főváros irányításában akkor részt vevőket hallgatnák meg, köztük Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettest és Gy. Németh Erzsébetet, a Fővárosi Közgyűlés volt szocialista frakcióvezetőjét.