OLAF-jelentés: Demszky mindent tagad

Fotó: MTI/Földi Imre / MTI/Földi Imre

-

Zugfordítás a 4-es metróról szóló OLAF-jelentés Demszky Gábor volt főpolgármester szerint, aki felajánlotta segítségét a kormánynak.


– Felajánlom a kormánynak a segítségemet az OLAF (Csalás Elleni Európai Hivatal) jelentésével kapcsolatban – közölte hétfőn Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester a Budai Liberális Klubban tartott fórumon. A Magyar Nemzet beszámolója szerint Budapest egykori vezetője szerint a jelenlegi kormány nem kíváncsi a véleményére, mert ami most van, „az egy szürreális, igazságon túli világ”. Demszky úgy látja, az OLAF-jelentés, amely súlyos szabálytalanságokat, korrupciót emleget, az ő megkérdezése nélkül készült. – Ez súlyos visszaélés. Ráadásul számomra ismeretesek voltak az OLAF-jelentés angol nyelvű változatának megállapításai. Nem máshonnan, mint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2010-es jelentéséből köszönnek vissza a mondatok. Az azok alapján indított nyomozást azonban a BRFK két év múlva bűncselekmény hiányában megszüntette. Az ÁSZ-jelentéshez csatolt véleményem azonban az OLAF-jelentésben már nem köszön vissza – szögezte le Demszky, aki a jelentés magyar szövegét zugfordításnak tartja. Szerinte igenis csodálatos, nemzetközi elismeréseket szerző fejlesztés a 400 milliárd forintos 4-es metró. Továbbá a volt főpolgármester furcsállotta, hogy a brüsszeli anyagban nincs dokumentum arról, hogy 1998 és 2002 között az akkori Orbán-kormány miért állította le a beruházást.

Magyar György ügyvéd, Demszky Gábor jogi képviselője kijelentette: az OLAF-jelentés csupán összegző megállapításokat tartalmaz, nem vádirat, és még gyanúsításra is alkalmatlan. A jogász véleménye szerint azok követhetnek el jogsértést, akik a metrófejlesztés szereplőit, így Demszky Gábort mindezek alapján vádakkal illetik.

A magyar kormány tavaly októberben kapta meg az OLAF jelentését a 4-es metró beruházásáról. A Miniszterelnökség csak hónapokkal a kézhezvétel után, idén február 3-án angol nyelven, a múlt héten Tarlós István főpolgármester pedig magyar nyelven hozta nyilvánosságra a dokumentumot. Az OLAF-jelentésben az összegzés 272 milliárd forint értékű szerződést érintett, ebből 166 milliárdnyi a szabálytalanul, feltételezett bűncselekményekkel felhasznált összeg. Az Európai Bizottság Magyarországtól akár 59 milliárd forintot is visszakövetelhet majd. Az OLAF által feltárt jogsértések között egyebek mellett szabálytalanság, csalás és korrupció szerepel.