OLAF jelentés: Budapest nem fizet többet a 4-es metróért

Fotó: AFP / JOHN THYS

-

Budapest felfüggeszti a 4-es metró beruházására 2010 előtt kötött szerződéseik alapján minden gyanúba keveredett cég felé az utalást – közölte Tarlós István főpolgármester.


Előzőleg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be az állami rádióban a 406 milliárd forintos végösszegű projekt moratóriumát – emlékeztet a Magyar Nemzet,

– Eddig 380 milliárd forintot fizettünk ki, az idén még 20 milliárd forintot kellene folyósítani a központi büdzséből Budapestnek, ám ennek a kifizetését felfüggesztjük – közölte Lázár János. Hozzátette: „Amíg nincs pont az OLAF-vizsgálat végén, és amíg nem tisztázódik a felelősség, addig az államháztartási törvény szerint Magyarország az adófizetők pénzét nem adhatja oda.”

A fideszes miniszter azt már korábban bejelentette, hogy úgynevezett szabálytalansági eljárást indítottak. Szerinte az Európai Unió által visszakövetelt 59 milliárd forinton túl, a magyar államnak további 77,7 milliárdot kellene visszafizettetnie a fővárossal, s erről tisztázzák a helyzetet. Ehhez tegnap hozzáfűzte: „Demszky Gáborék tevékenysége miatt” kerül nehéz helyzetbe a főváros.

– A főváros dolga lesz megpróbálni a külföldi kivitelezőktől visszaszerezni az összegeket. Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította a kormány tagjait, hogy minden segítséget – jogit és pénzügyit egyaránt – adjanak meg a Budapestnek komoly anyagi kárt jelentő ügy rendezésében – hangsúlyozta Lázár János, aki még a vizsgálatok lezárulta előtt a csalás tankönyvi példájának nevezte a 4-es metró beruházásánál történteket.

– Azonnal kiadtam a BKV-nak, készítsenek pontos kimutatást arról, hogy mekkora az az összeg, amit még nem utaltak ki, és ahogy megkapom a dokumentumot, azonnal intézkedem: egy fillért se utaljanak a gyanús szerződéseket kötött cégek részére – szögezte le Tarlós István. Szerinte az OLAF-jelentés egyértelműen tisztázza a politikai felelősség kérdését, hiszen egy kivételével valamennyi szerződés 2010 előtt született, amikor a főpolgármestert az SZDSZ-es Demszky Gábornak hívták.

– Az OLAF egy, a mi időnkből származó szerződésnél talált szabálytalanságot, ám annak megkötésével éppen a további korrupció lehetőségét szüntettük meg – mondta Tarlós.