Őket kell megverni Görbiczéknek a BL-győzelemért

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Anikó

-

HÁTTÉR

A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője előtt Rácz Marianne segítségével elemeztük a címvédő Győr és három riválisának esélyeit. A hétszeres BL-győztes korábbi kapus a Podgorica edzőjének zsenialitását, a Midtjylland karakteres csapategységét és a Vardar Szkopje világklasszisait is dicsérte, de a legtöbb esélyt a magyar bajnoknak adta.


A 2012-ben a Győr ellen BL-győztes Podgorica idén két szoros meccset játszott a magyar bajnokkal, mindkétszer a Győrnek kellett kapaszkodnia a döntetlenért. Februárban Győrben 9-13-ról felállva hozták 23-23-ra a meccset a győriek, márciusban idegenben pedig megint a végén kellett felállniuk, hogy pontot mentsenek (26-26). A korábbi sokszoros magyar és osztrák válogatott kapus, vb-ezüstérmes, hétszeres BEK-győztes (egyszer a Vasassal, hatszor az osztrák Hypóval) Rácz Marianne szerint a budapesti négyes döntőben is össze fog jönni a 2012-es BL-döntő. Elsősorban Dragan Adzsics munkája miatt várja a Podgorica győzelmét a Vardar elleni elődöntőben. „A montenegrói edző régóta velük dolgozik, az újak és a régiek is pontosan tudják az általa várt játékot, nagyon komoly taktikai és stratégiai repertoárjuk van, és nagyon jó kapusuk a német Clara Woltering személyében. Ráadásul olyan közönségük van otthon, hogy nem fognak megijedni 8-10 ezer nézőtől Budapesten.” Adzsics a Vijeszti Online-nak korábban azt mondta, a négyes döntőben nem várhatnak tőlük kirobbanó formát, miután 55 napot töltöttek igazi tétmeccs nélkül a bajnokságuk gyenge szintje miatt. A nyilatkozata Rácz szerint a pályán kivül folyó stratégiai harcnak tekinthető. „Adzsics dörzsölt edző, próbálja altatni az ellenfelet. Nem tudom elképzelni, hogy ennyi napon át nem szerveztek maguknak megfelelő ellenféllel, akár férficsapattal olyan zárt kapus meccseket, melyek alkalmasak a megfelelő felkészülésre.” A háromszoros KEK-győztes (1985, 2006, 2010) Podgoricának ebben a BL-sorozatban eddig két veresége volt, a dán Midtjylland és a Fradi otthonában kaptak ki a (19-21 és 25-27) még a csoportkörben négy győzelem mellett. A középdöntőben három döntetlent értek el, és háromszor nyertek.



A Podgoricát a BL-ben újonckét négy közé jutó Vardar Szkopje próbálja megállítani az elődöntőben. Rácz Marianne nem tartja lebecsülendő ellenfélnek az orosz milliárdos, Szergej Szamszonenko által felépített macedón csapatot. „Ebben a formában egy-két éve működő sztáralakulat, fantasztikus játékosokkal. A magyar nézők a szerb Lekicset és a montenegrói Radicsevicset ismerik, akiket a BL-győztes Győrből hoztak el, de rajtuk kívül ott van még többek közt a másik montenegrói – a korábban szintén győri – Djokics és  a francia Pineau is. Mégis a kapusaikat emelném ki, az orosz Szuszlina és a francia Leynaud személyében olyan párossal rendelkeznek, akik a legjobbak az egész BL mezőnyében.” Rácz Marianne szerint nem lesz probléma a szkopjei csapatnak, hogy korábbról semmilyen nemzetközi tapasztalata sincs, és a hazai bajnokságban is mindössze egy bajnoki címet gyűjtött. „Nagyon komoly játékosokkal jönnek, akik ugyanúgy megoldják ezt a kérdést, ahogy például a Veszprém klasszisai. Ott is van pár BL-újonc, a Final Fourban pedig még soha nem szerepelt a csapat, de a rutinos klasszisokkal be tudják húzni ezeket a mérkőzéseket lámpaláz nélkül. A Szkopjéban elég csak Radicsevicsre gondolni, aki válogatott- és klubszinten is képes egymaga hátán vinni egy egész csapatot a mentalitásával és a játékával.” A Szkopje esélyeit ugyanakkor két tényező is csökkenti Rácz Marianne szerint. „Egyrészt nem tudnak olyan egységes csapatot alkotni, mint a Győr vagy akár a Podgorica. Ugyanis nem volt még elég idejük, hogy igazi csapattá formálódjanak a macedón Indira Kasztratovics kezei alatt. A másik hátrányuk, hogy nem olyan szintű bajnokságban edződnek, ahol egymás után két ilyen hőfokú mérkőzést játszanának.” A macedón bajnok ezzel együtt története első BL-idényében meggyőző mérleggel jutott a Final Fourig. Két sikerrel hozta a selejtezőt, a csoportkörben pedig mindössze a Larvik elleni döntetlennél (27-27) veszített pontot. Egyetlen vereségét a középdöntőben a Mitjylland otthonában szenvedte el (25-24). A másik figyelmeztető jel a férfi-BL-ből érkezhet, ahol két macedón csapat is eljutott a negyeddöntőig, megmutatva a balkáni ország előretörését.


A korábban Ikast néven szerepelt Midtjylland még sohasem jutott be a BL-döntőbe (1995-ben és 2006-ben negyeddöntős volt, 2003-ban elődöntős), és most sem ő a favorit a Győr elleni elődöntőben. „Valóban az igazi esélyesség terhe nélkül jönnek, de senki se higgye azt, hogy eleve a vasárnapi bronzmeccsre koncentrálnának” – figyelmeztetett Rácz Marianne. Rácz a fiatal és öregebb játékosokat jó arányban alkalmazó csapatnak tartja a dán együttest: „Kifejezetten a csapategységre épülő kézilabdát játszanak. Olyan karakterű játékosok, akik nem ijednek meg semmitől, és ha van egy feladat, azt igyekeznek legjobb tudásuk és erejük szerint megoldani, függetlenül a körülményektől. Mindazonáltal valószínű, hogy a bronzért fognak majd játszani – nagyon reméljük, hogy nem okoznak meglepetést.” A kétszeres EHF-kupagyőztes (2011, 2002) és egyszeres KEK-győztes (2004) Midtjylland a csoportkörben öt győzelem mellett csak egyszer kapott ki (a Podgorica otthonában 15-22). A középdöntőben aztán vegyesebb volt a kép, a Thüringer és a Vardar Szkopje otthonában megverték, és a Savehof vendégeként is csak ikszelt.

A Midtjylland a Fradi otthonában is győzni tudott


A Győri ETO KC tavaly zsinórban hat sikertelen BL-elődöntő (2007, 2008, 2010, 2011) és döntő (2009, 2012) után nyerte meg története első BL-serlegét. A lendület erre az idényre is megmaradt: a csoportkörben mindenkit megvert, a középdöntőben csak a Podgorica elleni meccseken veszített pontokat Ambros Martín csapata. Sőt, ebben a szezonban csak a Fradi elleni szeptemberi bajnokin veszített tétmeccset. Rácz Marianne két dolog miatt is szerencsésnek minősítette a győrieket: „Egyrészt a többi országétól erősebb a bajnokságuk, másrészt a menetrend is nekik kedvez. A Szkopje és a Podgrica nem játszik már hetek óta, ezzel szemben nekik kiváló felkészülést adott a hétvégi Magyar Kupa négyes döntő.” A magyar bajnok címvédőként hazai közönség előtt játszik, ez Rácz Marianne szerint amennyire segítő, annyira nyomasztó is lehet. „Sokan hívtak a napokban, kérdezve, mit tanácsolok a lányoknak. Én egyetlen dolgot emeltem ki, csak magukra koncentráljanak.” Hangsúlyozta, az itthoni rendezés is új, és eleve először van a nőknél Final Four. „Ilyenkor egészen apró dolgok ki tudják billenteni az embert, volt már ebben részem. Ahogy a családnak integetek, telefonon keresnek, pittyegnek az sms-ek, jönnek az autogramkérők, a szálloda körüli szurkolók – bármi bezavarhat. Az olimpián járt játékosok tudnának erről mesélni.”

Tavaly a Larvik elleni döntő után Görbiczék ünnepelhettek Tavaly a Larvik elleni döntő után Görbiczék ünnepelhettek

Rácz hozzátette, a Győr játékosai és Ambros Martín vannak annyira profik, hogy megoldják ezeket a dolgokat, és bölcs döntésnek minősítette, hogy az utolsó két hétben a telefonos interjúktól tartózkodik a csapat. „Rengeteg olyan dolog van, aminek meg kell felelni, de ennek mértékét meg kell határozni. Ha megvan a két győzelem, mindenkit meg lehet ölelni, de addig a környezetnek meg kell értenie az óvatosságot.” A négy csapat közül a Győrt tartja a legesélyesebbnek a magyarokkal vb-ezüstig jutó kapus: „A legjobban összerakott csapat, 50-60 százalékot adok a magyar bajnok végső sikerére.”

A négyes döntő menetrendje

Május 3., szombat, elődöntők: Győri Audi ETO KC – FC Midtjylland (dán) 15.00 (Tv: Digi Sport 1, m1) Vardar Szkopje (macedón) – Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 17.30 (Tv: Digi Sport 1) Május 4. vasárnap: bronzmérkőzés 14.30 (Tv: Digi Sport 1; ha a Győri ETO pályára lép, m1 is) döntő 17.00 (Tv: Digi Sport 1; ha a Győri ETO itt játszik, m1 is)