Obama után Barrosóval találkozott Árvai „Prezi” Péter

-

Immáron nemcsak az amerikai elnökkel, de Barrosóval is van közös szelfije Árvai Péternek.


Barack Obama után Jose Manuel Barrosóval is beszélt Árvai Péter. Az Európai Bizottság elnöke csütörtökön a Szilícium-völgyben találkozott a Prezi alapító-vezérigazgatójával. Barrosónak ez volt az első hivatalos útja a Szilícium-völgybe, és szeretett volna többet tudni a startup közösségről, illetve a techszektor kihívásairól. „Barroso elnök összesen 13 különböző európai, illetve amerikai alapítót, CEO-t és befektetőt hívott meg. A vacsorán arról beszélgettünk, hogyan tudna Amerika és Európa segíteni a következő technológiai felfedezések megszületésében” – mondta Árvai Péter a vacsora után. Jose Manuel Barroso többek között azt szerette volna megtudni, mi tette San Franciscót a startupok fővárosává, milyen adottságok vagy lehetőségek miatt választja ilyen sok vállalkozó a várost, illetve Amerikát. „Én arról beszéltem neki, hogy nemcsak a politikai döntéshozatal fontos, hanem az is, hogy minél többen megismerjék azt a gondolkodásmódot és hozzáállást, ami a mai világszerte sikeres vállalkozóknak van. Az emberiség nagyon sok világmegváltó ötletet, felfedezést köszönhet Európának. De ezek a találmányok és újítások döntően akkor születtek, amikor az egész társadalom az intellektuális kíváncsiság, a világ jobbításának vágyában égett. Akkor ez a vágy sokkal inkább része volt az európai hétköznapoknak, mint ma” – tette hozzá Árvai Péter. A majdnem háromórás kötetlen vacsorán Árvai Péter igen illusztris társasággal, például a Twitter- és Square-alapító Jack Dorsey-val és az Airbnb-alapító Brian Cheskyvel együtt vett részt.