Obama szerint Mandela a történelem óriása

-

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke Mahátma Gandhihoz, Martin Luther Kinghez és Abraham Lincolnhoz hasonlította a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökét.


Búcsúztatásán a történelem óriásának, a XX. század utolsó nagy felszabadítójának nevezte Barack Obama amerikai elnök Nelson Mandelát. Obama következetesen törzsi nevén, Madibának szólította a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökét. „Küzdelemmel, ravaszsággal, kitartással és hittel foglalta el helyét a történelemben” – jelentette ki beszédében az Egyesült Államok elnöke.


De Obama azt is hangsúlyozta, hogy a küzdelem még nem ért véget. „Túl sok vezető van, aki szolidaritást vállal Madibával, de nem tűri el az eltérő véleményeket még a saját népe részéről sem” – jelentette ki az amerikai elnök Nelson Mandela johannesburgi gyászszertartásán. A volt dél-afrikai elnök búcsúztatásán megjelent a kínai alelnök, a kubai államfő és Robert Mugabe zimbabwei elnök is (utóbbit különben népirtással is vádolják).