Obama a fiatalokkal fog foglalkozni, ha már nem lesz elnök

Fotó: Europress/AFP/Spencer Platt / Europress/AFP/Spencer Platt

-

Az amerikai elnök hivatali idejének 2017 januári lejárta után vezetéselméletet akar tanítani fiataloknak.


Obama kedden, a Fehér Házban látta vendégül David Karpot, a huszonéveseket megcélzó Tumblr mikroblogplatform alapítóját és annak több felhasználóját. A fiatalok kérdéseire válaszolva elmondta, azért akar vezetéselméletet tanítani, mert szembe szeretne szállni azzal a cinizmussal, amelyet az Y generáció tagjaiból érzékel. "Tudom, mit fogok csinálni rögtön azután, hogy beiktatják a következő elnököt: valamelyik strandon leszek, és kókuszdióból iszogatok. De ez valószínűleg nem fog sokáig tartani" - mondta, majd visszatérve a fiatalokkal való foglalkozásra hozzátette, „minden nap tápláljátok magatokban a cinizmust, hogy semmi nem működik, csapnivaló az intézményrendszer, a kormány becsődölt. Nézzetek szét, rengeteg lehetőség van a világban!”