Nyomtatható memória jelenti a vonalkód végét

Fotó: MTI/MTVA / Varga György

-

A negyven éves fekete vonalkódnak új kihívója akadt, ami ugyan nem szőke, de fiatal és okos is. Itt a nyomtatható okoscímke.


1974 június 26-án az Ohio állam béli Troy városában valaki vett egy tízdarabos gyümölcsös Wrigleyst, és ezzel történelmet csinált: reggel nyolckor leolvasták az első vonalkódot. N. Joseph Woodland és Bernard Silver találmánya forradalmasította kereskedelmet, a vonalkódok segítségével egyszerűen követhetők és azonosíthatók az áruk: ma már naponta hatmilliárd kódot olvasnak le világszerte. Beep. A vonalkód nagyon egyszerű és épp emiatt buta is. Például az RFID csipek többet tudnak nála. Ezek rádiójelet képesek kibocsátani - vagy maguktól vagy mágneses térbe kerülve - és leginkább lopásgátlónak használják, de kutyákba-macskákba is ezeket ültetik be. Az RFID igen drága - különösen egy csomag rágóhoz képest - és sokan attól félnek, hogy követhetővé teszi őket a technológia. A vonalkód viszont olcsó, csak ki kell nyomtatni, akár a még a dizájn része is lehet. Az okoscímke az RFID-nél többet tud és olcsóbb is lesz. A fejlesztésben élen jár az oslói Thinfilm, ahol kifejlesztettek egy módszert, amivel akár memóriát is tudnak nyomtatni egy vékony anyagra. A Thinfilm a memóriát egy ferroelektromos polimerre nyomtatja, amit aztán két elektróda közé tesznek be. Az elektródák feszültség alá helyezésével a mágnesek polaritása megváltoztatható, a címke akkor is megtartja a beállított értéket, ha az elektróda nincs feszültség alatt. A nyomtatható memória mérete nem túl nagy – mindössze húsz bit – de egyszerűbb alkalmazásoknak ez is elegendő, hiszen a lehetséges kombinációk száma egymillió.


)

A következő lépés, hogy programok is futhassanak az okoscímkén, ehhez pedig tranzisztorokra van szükség. A Xerox egyik kaliforniai leányvállalata, a PARC már több mint tíz éve gyárt hajlékony elektronikát. A  Thinfilm velük állt össze, hogy az új termék valóban okos legyen – vagy legalábbis ne maradjon teljesen buta. A PARC olyan festékeket fejleszt, melyeknek félvezető tulajdonságaik vannak, pont mint a tranzisztoroknak. A hagyományos tranzisztorok szilíciumból készülnek, ám a szilíciumot nehéz feloldani és így abból nem lehet jó festéket csinálni. Ezért a PARC olyan természetes anyagokkal kísérletezik, melyeket akár hagyományos nyomtatókban is használni lehet majd. Januárban a Thinfilm megvette a Kovio Technology nevű amerikai céget, amely rövid hatótávú kommunikációval (NFC) foglalkozik: elegendő egy okostelefonnal megközelíteni az ilyen technológiát tartalmazó tárgyat, és máris lehetővé válik az adatok küldése. Az erre felkészített telefont a címkéhez érintve akár le is tölthetjük a címkében elrejtett kupont vagy appot. Ha sikerül mindhárom technológiát egyesíteni, akkor kommunikálni képes, nyomtatóval legyártható kódokkal ragaszthatjuk tele a világot.


Az okoscímkék nem csak a termék adatait tudnák megjegyezni, mint a hagyományos vonalkódok, de egyszerűbb programokat is lehetne rájuk írni, például szólna, ha megromlott a tej, vagy lejárt a gyógyszer. Ezeket az adatokat aztán meg is jelenítené egy hajlékony kijelzőn – más hasznos információkkal együtt, kiírná ha nem elég hideg a sör. Az okoscímkék arra is képesek lesznek, hogy automatikusan átárazzák a terméket, ha akció van a boltban, de segíthet megnehezíteni a hamisítók dolgát is. Csipog a táska, ha nincs benne a pénztárca, vagy szól a nadrág, ha nem illik össze a hozzá választott inggel: a lehetőségek száma végtelen. Az okoscímkék elterjedésének alapvető feltétele, hogy olcsók legyenek. A tervek szerint egy egyszerű nyomtatott memória ára 4-5 forint körül lesz, míg azok amelyek kommunikálni is tudnak, húsz forintba kerülnek majd a tervek szerint. Ha az okoscímkék annyira népszerűek lesznek, mint ma a vonalkódok, az ár még ennél is lejjebb mehet. Aki szerint van jövője a technológiának, itt jelentkezhet a céghez, többek között alelnököt keresnek.