Nyertek az olaszok, de az angolok sem vesztesek

Fotó: Getty Images / Christopher Lee / Getty Images / Christopher Lee

-

Angliának nagyon régen volt utoljára olyan válogatottja, amely ennyire játékos és szép focira képes. Egyre nő a szimpatikus és erős csapatok száma – ezen a meccsen mindjárt kettőt is láthattunk.


Amikor az ember meglátta a sorsolást, miszerint az első meccs Anglia–Olaszország a csoportban, ráadásul Manausban, Amazónia szívében játsszák, az esőerdő mélyén, sokan talán egy lötyögős nulla-nullában gondolkodtak, a nézők számára borzasztó, a játékosoknak borzasztó energiatakarékos focival. Mondjuk, azok után, hogy Uruguay kikapott Costa Ricától, kicsit lazábbra lehetett venni a figurát, bátrabban lehetett focizni, viszont igazából már előre sejtettük, hogy milyen típusú meccset fogunk látni, ugyanis az angol válogatott tervét ismertük előre, márpedig a meccs képe az angol válogatott hozzáállásától függött. Anglia - Olaszország, összefoglaló A lefolyása és az eredménye meg az olaszétól, ahogyan az lenni szokott. De vissza Roy Hodgson tervére, aki megmondta előre, hogy a Liverpooltól idén látott focit szeretné erőltetni fiataljaival – letámadás, labdabirtoklás, rövid passzok, sok mozgás –, ennek megfelelően mezőnyjátékosai felét a Poolból választotta ki, akik valóban úgy játszottak, mint egy kulturált európai csapat. Nemcsak azért érdekes ez a csapat, mert talán még soha nem lépett pályára ennyire kreatív angol válogatott, ahol minden támadó, Rooney, Sterling, Sturridge és Welbeck képes arra, amit az angol spectacular footballnak nevez, ráadásul a védekező középpályások és a szélső védők is kimondottan játékos futballisták. Ezek tényleg rájöttek, hogy játszani kell a focit: egyszer sem ívelték el céltalanul előre, és még hátul sem a felszabadítást választották szorult helyzetben, inkább letették valamelyik társnak kicsiben. Azt azért lehetett tudni, hogy a Liverpoolra jellemző letámadást nagyon sokáig nem fogja bírni a csapat a trópusi hőségben, de természetesen a Pool is csak szakaszosan vette elő ezt a fegyvert a szezonban – a totális focit csúcsra járató Ajax európai körülmények között, teljesítményfokozókkal is csak 60 percig bírta ezt, ami akkor is figyelemre méltó adat, ha azóta rengeteget fejlődött a sporttudomány, a játékosok fizikai felkészítése. Az angolok így a mostani hollandokéhoz hasonló préselést alkalmaztak, amivel Van Gaal csapata a spanyolokat szeletelte föl: letámadás a félpályánál rövid csapattal, majd mélyre visszadobott védelmi vonal, elé visszazáró középpályával. Anglia - Olaszország, összefoglaló Az angol tervnek része volt Andrea Pirlo kikapcsolása is, a középpálya pedig feltehetően ezért is szűken, középre rendeződve védekezett. Nem volt rossz terv – egy jó terv nélkül érkező angol válogatottat amúgy bármikor, bármilyen formában lévő olasz simán agyonver 1–0-ra –, azonban néhány nem is annyira apró rés időnként feltárult a páncél lemezei között, és ahányszor megjelentek ezek a hézagok, a mindig okosan játszó olaszok veszélyt tudtak kialakítani. Az olasz támadók értelemszerűen akkor gyorsíthattak rá a védelemre, ha a középpálya lassan zárt vissza a védelem elé, illetve ha azelőtt sikerült egy passzal átjátszani a Gerrard-Henderson tengelyt, hogy visszazárt volna, és/vagy ha a középre koncentráló fedezetek egyedül hagyták a bal oldalt felügyelő Leighton Bainest, akit egy csellel letudva már lehetett is száguldani az angol középső védők irányába. Bár az olaszok első gólját közvetlenül szöglet előzte meg, de a szöglethez vezető támadás egy olyen szituációból alakult ki, amikor az angol középpálya feltűnően kényelmesen próbált visszarendeződni a védősor elé. A lövés előtti átlépős csel amúgy zseniális volt Andrea Pirlótól, a hibátlanul célzó Claudio Marchisio pedig tényleg megérdemelte azt a Gerrard-mezt, amit az angol csapatkapitány a szünetben adott neki cserébe az övéért. Ezután jött az angol válasz, ami kiválóan jelezte a csapatban rejlő potenciált. A 19 éves Raheem Sterling, megmutatta, hogy Hodgson miért tette be arra a tízes posztra, ahol már a Liverpoolban is kipróbálta őt Brendan Rodgers: adott egy olyan labdát Wayne Rooney-nak, amiben a pirlói játékintelligencia és ütemérzék nyomait lehet felfedezni. A Manchester United támadója ezután gyönyörűen ívelt középre, ahol érkezett a gólgyártó kisiparos, Daniel Sturridge, és már nyomhatta is az aláírásává vált táncot – Gary Levin erőnléti edző pedig örömében a lábát törte a kispadnál. Ezután egészen mozgalmas lett a félidőből hátralévő tíz perc, bár a gólokat megelőző bő félóra sem volt rossz, hiszen a trópusi körülmények figyelembe vételével azért addig is elég jó kis meccset játszottak a csapatok. A szünet előtt Mario Balotelli próbálkozása járt a legközelebb a gólhoz – ezt egyébként ismét egy olyan szitu előzte meg, mint ami az olaszok gólja előtti szögletet is. A második félidő elején aztán az olaszok megint ki tudták használni azt, hogy az angol középpálya egy kényelmes visszarendeződés során egyedül hagyta a bal oldalon Bainest. Matteo Darmian és Antonio Candreva simán kijátszotta az Everton védőjét – ez többször is előfordult a meccsen –, aztán Candreva elküldte egy lövőcsellel cseresznyét szedni – ez is többször előfordult –, majd Balotelli fejére rajzolta a labdát, aki nagyon szépen be is fejelte a hosszú fánál érkezve. Az olaszok innentől fogva tovább lassították a tempót, és ha kellett, tíz méteres sávban védekeztek kilencen, így a veszélyesnél alacsonyabb szinten tudták tartani az angol lehetőségek számát. Teljesen lekorlátozni ezt a támadósort persze, nem lehet, Sturridge-nak és Sterlingnek is volt távoli próbálkozása, Steven Gerrard szabadrúgásból veszélyeztetett, a legnagyobb helyzetet, az igazi egyenlítési lehetőséget pedig Rooney hagyta ki. A meccs utolsó megmozdulása azért azé a Pirlóé volt, aki úgy kezdett elhatalmasodni a pálya közepén, ahogyan váltak egyre elkeseredettebbé az angol próbálkozások. Az általa indított támadás végén, a Joe Hart kapujától jó messzire megítélt szabadrúgást játszi könnyedséggel küldte rá úgy, hogy a City kapusának esélye sem volt – szerencséjére a golyó rápottyant a lécre, így a vége 2–1 maradt. Egyébként mindkét válogatottnál elégedettek lehetnek, az olaszok erős ellenfelet győztek le, és ami még fontosabb, nem bohóckodva kezdik a tornát, ráadásul a De Rossi-Verratti-Pirlo belső hármas borzasztó erőssé és stabillá teszi a csapatot, az angolok pedig nemcsak szervezetten, de látványosan is játszottak, ez pedig szépen kiteljesedhet még ezen a tornán.

Anglia–Olaszország 1–2

Gólszerző: Sturridge (37.), ill. Marchisio (35.), Balotelli (50.)